Európa top 100 oktatástechnológiai cégei közé válogatták be a Codecool programozóiskolát

2021. december 10. Fontos mérföldkő és nagy megtiszteltetés, ha egy oktatásban tevékenykedő vállalkozásra felfigyel a HolonIQ. A HolonIQ nagyvállalatokkal, állami intézményekkel, kormányokkal működik együtt világszerte. Elsősorban az oktatásban működő innovációkra fókuszál, és rendszeresen számol be az egyes részterületek legnagyobb hatású vállalkozásairól.

Ezúttal a HolonIQ Europe az oktatástechnológiai szektor 100 legígéretesebb cégét listázta, közöttük a Codecoolt. Az EdTech 100-as listájára egy másik magyar résztvevő, az interaktív mesekönyveket fejlesztő Bookr Kids került fel a több mint ötezer európai edtech startup közül.

 

A kiválasztás során vizsgálták a piac minőségét és relatív aktivitását, a szolgáltatás minőségét és egyediségét, a vállalat szakértelmét és sokszínűségét, valamint a startup pénzügyi helyzetét. Ezeken felül döntő szerepet játszott a növekedés mértéke és a vállalat alapítása óta elért eredményei is.  

 

 

A 2015-ben Miskolcról indult programozóiskola eddig 12,5 millió euró befektetést kapott, és már négy országban tudta kiépíteni a jelenlétét. Ezzel a régió digitális transzformációjára is jelentős hatással van. Miközben a hagyományos képzésből kikerülő informatikai szakemberek száma nem elegendő a térségben, a fókuszáltan szoftverfejlesztésre képzett fiatalokkal részben kielégíthetők az iparági munkaerőigények. Ráadásul a Codecool mindenhol ugyanazt a minőségbiztosítási megközelítést alkalmazza, így az oktatás színvonalát egyenletesen magasan tudja tartani. Történik ez úgy, hogy egyébként folyamatosan fejlesztik a képzési programokat és igazodnak az iparági igényekhez az új programnyelvek integrálásával, új fejlesztői skillekkel, és a naprakész, gyakorlatorientált megközelítésükkel.

 

A HolonIQ kiválasztási kritériumai éppen ezekre a tulajdonságokra fókuszálnak a beválogatott vállalkozásokban: legyen szignifikáns szereplő a képviselt piacon, legyen újszerű és innovatív a megközelítése, a cégben résztvevők pedig legyenek szakmailag képzettek és mind diszciplinárisan, mind szociálisan változatos hátterűek. És nem utolsósorban pénzügyileg is megalapozott, valódi növekedést felmutató pálya legyen a vállalkozás hátterében és a jövőképében is. Ezen szempontok alapján a Codecool már régóta fent volt a HolonIQ radarján, hiszen a 2020-as, összesen 1250 oktatástechnológiai céget összegző iparági körképben már említették a magyar programozóiskolát. Azonban a mostani szűkített listás szereplés azt mutatja, hogy a Codecool stabilan megvetette a lábát a hibrid modellben dolgozó, speciálisan valamilyen tudományos vagy technológiai szakterületre képzést adó vállalkozások között.

 

Nem először szerepel figyelemreméltó cégeket lajstromozó összeállításban a magyar programozóiskola. 2020 végén a The Next Web által készített Tech5 listára került fel a Codecool. Ebben 20 országból a legalább 5 éve működő – így aztán már nem is annyira startup, hanem inkább – scale-upokat gyűjtik össze, ebben lett a legígéretesebbek shortlistjén magyar befutó a Codecool.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció