Esélyt jelenthet a mozgáskorlátozott diákoknak a hibrid oktatás

A mozgáskorlátozott diákok gyakrabban és hosszabb ideig hiányoznak az iskolából, mint egészséges iskolatársaik. A hibrid oktatás egyes elemei ilyenkor is lehetőséget adhatnak nekik a tanórák követésére, akár utólagos megtekintésére is, így nem szakad meg a kapcsolat tanuló és iskola között. A Mozgásjavító Általános Iskola intézményvezető helyettese szerint a digitális megoldások végsősoron a diákjaik munkaerőpiaci esélyeinek javulásához is hozzájárulnak.

Amióta alkalmazzák a hibrid oktatás elemeit, javult a mindennapi kapcsolat a diákok és az iskola között – mondta el Révész Rita, a Mozgásjavító Általános Iskola (Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény) intézményvezető helyettese.

 

 

A sok tanulói távollét miatt az iskolában már jóval a járványhelyzet előtt megfogalmazódott a digitális megoldások igénye. “Évekkel ezelőtt, amikor még eszünkbe sem jutott, hogy valamikor digitális munkarendre kell átállnunk, az egyik tanulónk esetében kipróbáltuk, milyen lenne, ha ő otthonról kapcsolódna be a tanórákba. Nem voltak professzionális eszközeink, nem ismertük a módszertant, de kipróbáltuk, így ő távolról, Skype-on keresztül vett részt az angol órákon” – idézte fel Révész Rita.

 

Amikor 2020 márciusában valóban bevezették a digitális munkarendet, a kollégák nagyon lelkesen vetették bele magukat az új módszerek elsajátításába. „Nagyon hamar meg kellett alkotnunk azokat a szabályokat, amelyekkel optimális terhelést tudunk adni a tanulóknak, a családoknak, sőt a kollégáknak is. Ez egy nagy lépés volt, hiszen a szabályainkkal is alkalmazkodtunk az új helyzethez.” Révész Rita szerint ebben az időszakban tanárok és diákok egyaránt nagyon sok tapasztalatra tettek szert. „Egyértelműen a Microsoft alkalmazásai voltak a legnagyobb segítségünkre. A Teams és a OneNote az, amelyek leginkább segítik a tanulási folyamatokat” – tette hozzá.

 

 

 

Az intézményvezető helyettes ma abban látja a hibrid oktatás legnagyobb előnyét, hogy a diákok folyamatosan tarthatják a kapcsolatot az iskolával. Ennek egy olyan intézményben, ahonnan a diákok egyébként is sokat hiányoznak műtét, rehabilitáció vagy betegség miatt, nagy a jelentősége. „A hibrid oktatás nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy az iskolától távollévő diákok online részt vesznek az órákon, hanem azt is, hogy ők és a családjuk hozzáférnek a tananyaghoz, nyomon tudják követni a folyamatokat” – magyarázza Révész Rita. A Teamsben el lehet menteni és utólag meg lehet nézni az órákat, a házi feladat, a feladott tananyag folyamatosan elérhető. Ezt az eszközt a Mozgásjavító Általános Iskolában az elmúlt évben megtanulták tudatosan alkalmazni. A gyerekek minden nap belépnek a Teams csoportjukba, a pedagógusok a OneNote alkalmazással támogatják a tanulási folyamatokat. „Jelenleg a SharePoint adta lehetőségeket igyekszünk még jobban kiaknázni: adatbázist hoztunk létre a munkatársi változások követése érdekében, illetve a tanulók fejlesztésének tervezéséhez is egy közös felületet alakítunk ki” – mondta el a Mozgásjavító intézményvezető helyettese.

 

Nemcsak a diákok, a pedagógusok is sokat profitálnak a változásokból: a tanárok és szakértők közötti szakmai eszmecsere is egyszerűbbé vált a hibrid, vagy adott esetben teljesen online formának köszönhetően.  Az iskola tanárai számára lehetőség nyílt különböző online szakmai konferenciákon való részvételre, ráadásul maguk is szervezhetnek hasonló jellegű eseményeket. Arról nem is beszélve, hogy a teljesen online vagy vegyes formában megtartott eseményekkel igazodni tudnak az aktuális járványügyi előírásokhoz.

 

„A mozgáskorlátozott diákjaink jövőjét illetően nagyon bizakodóak vagyunk. Azzal, hogy a diákjaink bármikor részt vehetnek az órákon, folyamatosan nyomon követhetik az előrehaladást, jobb eredményeket érhetnek el a tanulásban, ezzel pedig javulnak a jövőbeni munkaerőpiaci esélyeik és a képességeiknek megfelelő munkához juthatnak majd” – összegezte Révész Rita a digitális megoldások előnyeit. Hozzátette: azoknak az iskoláknak, ahol mozgáskorlátozott tanulók is tanulnak és szembesülnek a rendkívül sok, hosszan tartó hiányzásokkal, mindenképpen ajánlják a hibrid oktatás egyes elemeinek bevezetését. Megvannak azonban ennek a tanulási formának a maga kihívásai is, elsősorban az, hogy nehéz biztosítani az ehhez szükséges eszközöket. A Mozgásjavító Általános Iskola ezt a problémát különböző alapítványok támogatásával igyekszik orvosolni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció