Magyarország első alkalommal vett részt az e-sport világbajnokságon

A Nemzetközi E-sport Szövetség 13. E-sport Világbajnokságán Magyarország Dota 2-ben volt érdekelt és összesítésben az 5-6. helyen végzett. A válogatott szereplés mellett e-sport diplomácia sikerként az újra alakuló Európai E-sport Szövetség tanácsadó testületébe ismét beválasztották Biró Balázs Györgyöt, a HUNESZ elnökét.

A világszervezet 111 tagországában a nyár folyamán zajlott nemzeti selejtezők után a régiós kvalifikációból kijutó csapatok 5 játékban (CS:GO, Dota2, eFootball, Tekken7, Audition) mérték össze tudásukat. A magyar Dota2 válogatott az Európai selejtező ágról bejutva - Belgium visszalépése nyomán - kapott lehetőséget a tornán. A nagy esélyes Csehország, Guatemala és Namíbia várt a nemzeti csapatra a világbajnokság csoportkörében. Huszáros kezdéssel a csoportban minden ellenfelünket legyőzve végül az első helyről vártuk a rájátszást. A vigaszágas lebonyolításban előbb Koszovó ellen szoros mérkőzésen alulmaradva az alsóágra kerültünk, majd a két évvel ezelőtti világbajnok svédek állították meg nemzeti csapatunkat, így az 5-6. helyen zártuk a küzdelmet. A világbajnoki címet Csehország szerezte meg, aki a tornán egyedül a magyar csapattól szenvedett vereséget.

 

A világbajnoki küzdelmekkel párhuzamosan ülésezett az IeSF éves kongresszusa, amelyen Vlad Marinescu a szövetség elnöke bejelentette a következő világbajnokság helyszínét és tervezett időpontját. 2022. novemberében Indonéziában, Balin rendezik a Nemzetközi E-sport Szövetség jövő évi Világbajnokságát.

 

 

A világszövetségi kongresszust követően zajlott az Európai E-sport Szövetség (EEF) éves közgyűlése, melyen új vezetőséget és tanácsadó testületet választottak. A kontinentális e-sport szövetség elnöke, Ido Brosh lett, aki az Izraeli E-sport Szövetség elnökeként korábban az alakuló bizottságának és a 2020 óta működő korábbi vezetőségének tagja volt. Az EEF munkájában a Magyar E-sport Szövetség továbbra is aktív szerepet vállal a következő 2 évben, ugyanis a közgyűlésen Biró Balázs Györgyöt, a HUNESZ elnökét az 5 fős Tanácsadói Bizottság tagjává választották a kontinentális szövetség tagjai.

 

“Rendkívüli büszkeséggel tölt el, hogy Magyarország az első világbajnoki szereplésén derekasan helyt állt, Dota2 válogatottunk az 5-6. helyen végzett. A Magyar E-sport Válogatott hosszútávú építkezéséhez az idei évben letettük az alapokat. A nemzeti csapat felépítése a videojátékos közegben hagyományteremtő vállalkozás, melyben stratégia partnerünkkel a HELL ENERGY-vel folytatjuk a megkezdett utat.  

 

Örömömre szolgál, hogy a VB mellett zajló világ és kontinentális szövetségi kongresszusokon e-sport diplomáciai sikernek is örülhettünk, ugyanis az Európai E-sport Szövetség megújult tisztségviselői karában a Tanácsadói Bizottságban ismét bizalmat szavaztak számomra a közgyűlés tagjai.” - mondta Biró Balázs György, a HUNESZ elnöke.

 

„Rendkívül büszkék vagyunk a magyar E-sport válogatott tagjaira, akik remekül helyt álltak a világbajnokságon. Bízunk benne, hogy ez csak a kezdet, és közösen még több sikert érhetünk el. A HELL részéről az energia továbbra is adott, így a srácoknak már csak mérkőzéseikre kell koncentrálniuk.” – tette hozzá Schmidt Krisztián, a HELL ENERGY kreatív marketingigazgatója.

 

Magyar Dota 2 válogatott tagjai:

  • Benedek DánielZen
  • Csáky Gergelycsky
  • Kaszás Tamáslowskill
  • Katona TamásKhealim
  • Tarjáni DominikDrizzt

 

Magyar delegátus tagjai:

  • Biró Balázs György, elnök
  • Kis Balázs, alelnök
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció