A Talentuno szakmai befektetője lett a Qualysoft

Új szakmai befektetővel folytatja a toborzási iparág megreformálását és növekedési terveinek megvalósítását a Talentuno, miután gyorsan reagált a munkaerő-toborzásban tapasztalható ideiglenes visszaesésre a COVID-19 pandémia alatt. Az újgenerációs HR tech startup befektetője az európai informatikai piac meghatározó technológiai és szolgáltató vállalata, a Qualysoft.

Tavaly váratlan nehézségekkel nézett szembe a toborzási iparág is: jelentős mértékben csökkent a piaci volumen, ami az összes szereplő helyzetét megnehezítette. Nem volt kivétel a tehetségek felkutatására a közösség erejét használó Talentuno sem, a cég azonban gyorsan és eredményesen reagált a piaci visszaesésre költségcsökkentéssel és működésének racionalizálásával. „Az elmúlt nyolc-tíz hónapban voltak nagyon nehéz pillanatok, de az itt dolgozó, elkötelezett és kitartó kollégáknak köszönhetően átlendültünk a mélypontokon” – mondta Kelliár Zsolt társalapító-vezérigazgató. 

 

A szakember szerint a Talentuno ismét lendületben van, és mivel a munkaerő-közvetítési piac is újra erőre kapott, a Qualysoft optimális pillanatban, egy felfelé ívelő szakasz elején száll be szakmai befektetőként. Kelliár Zsolt jelzésértékűnek nevezte, hogy a megváltozott gazdasági helyzetben egy új befektető is bizalmat szavazott a cégnek. „A Talentuno-ban továbbra is tulajdonos marad a Hiventures Zrt. két alapja, valamint a Bonitás Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt Bonitás Kockázati Tőkealap II., miután a Qualysoft szakmai befektetőként csatlakozott” – mondta el a részleteket Balázsik Péter, a HR tech startup társalapító-elnöke, aki hozzátette: „mindez azt bizonyítja, hogy jó úton vagyunk, ami tovább erősíti a közösségi toborzásba vetett hitünket.”

 

Mindkét fél nagy jelentőséget tulajdonít a két cég közötti szinergiáknak és az ebből fakadó előnyöknek. A magyar és lengyel piacon egyaránt aktív startup alapítói kiemelten fontosnak tartják az együttműködést a nemzetközi piacra lépés, a nagyvállalati ügyfelek számára nyújtott sztenderd toborzási szolgáltatás, valamint a komplexebb IT outsourcing szolgáltatások kapcsán is. A két vállalat nagy potenciált lát a későbbi, közös technológiai fejlesztésekben is.

 

„A Talentuno innovatív platformjával még hatékonyabban és gyorsabban reagálhatunk a globális informatikai szakemberhiányból fakadó ügyféligényekre” – hangsúlyozta Simon Tamás, a Qualysoft Csoport vezérigazgatója. 

 

A szakember szerint az újgenerációs HR tech startup a Qualysoft portfóliójába is remekül illeszkedik: „A Qualysoftnál célunk, hogy a magasan képzett szakértők időben rendelkezésre álljanak ügyfeleink projektjeihez. A jelenleg is több mint 100 nyitott pozícióval, és komplex toborzási technikánkkal szeretnénk a folyamatosan változó ügyféligényekhez egy dinamikusan skálázható, 360°-os portfóliót biztosítani, és ehhez tökéletesen illeszkedik a Talentuno megoldása. Nemzetközi jelenlétünknek és az egyes leányvállalataink közötti együttműködésnek köszönhetően a befektetés további perspektívákat nyit az európai informatikai piacon.”

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció