Tudatos és okos netezésre buzdítja a fiatalokat a Telekom

Nem kell tovább a fejünket törnünk a gyereknapi meglepetésen, mert megkönnyíti a dolgunkat a Telekom egy újonnan fejlesztett webes alkalmazással. Az applikáció segítségével a nagyobbak pár egyszerű lépés során elkészíthetik közös digitális meséjüket, és meglephetik vele kisebb testvérüket vagy ismerősüket gyereknap alkalmából. 

Számos kutatás és szakértői vélemény alátámasztja, hogy a fiatalabb korosztály, azon belül a közép- és általános iskolás korú gyerekek pszichés jóllétére is negatív hatással volt a karanténidőszak: a négy fal közé szorított mindennapok, a személyes baráti találkozások hiánya és a digitális oktatás kihívásai mind próbatételt jelentettek a gyerekek számára is. Ezért most még nagyobb szükség van arra, hogy a fiatalok jobban odafigyeljenek kisebb testvéreikre, rokonaikra, ismerőseikre, egymásra és igyekezzenek több időt együtt tölteni velük, bátorítást és megerősítést nyújtani nekik. Ezt meghallva a Telekom, amely már több, online gyermekvédelmi kezdeményezésben részt vett, most közvetlenül a 8-18 éveseket szólítja meg játékos és szórakoztató formában. Arra biztatja a középiskolás korúakat, hogy kisebb testvérüket vagy rokonaikat gyereknap alkalmából lepjék meg egy testreszabott mesével, amelynek a hőseit ők alakíthatják. Csak annyit kell tenniük, hogy felkeresik a http://www.amimesenk.hu oldalt május 30. és június 27. között, és néhány egyszerű lépéssel kialakítják a Három próba Onlineországban című mese karaktereit és helyszíneit. Ezután letölthetik a mesét és megoszthatják a címzettel egy egyedi weblink vagy digitális fájl formájában. 

 

 

A Három próba Onlineországban című mese néhány olyan nehézséget mutat be könnyed, játékos formában, amellyel a gyerekek a megnövekedett, online térben töltött idő során találkozhattak. A főbb próbatételek az online szekáláshoz, az internetfüggőséghez és a közösségi média elbizonytalanító hatásához kapcsolódnak. A szervezők a nagyokat arra is bátorítják, hogy ne csak küldjék, de meséljék is el a történetet a kisebbeknek, és beszélgessenek el velük a tanulságokról, ezzel segítve őket jobban eligazodni digitalizált világunkban. 

 

A mesét Várszegi Adél írta, az illusztrációkat Süveges Panni készítette. A mese megalkotásában tanácsadóként a Hintalovon Alapítvány szakemberei is részt vettek. „A feladatok megoldásával a gyerekek sikerélményeket szerezhetnek, miközben észrevétlenül tanulnak és szórakoznak is. Nekik nagyon jó újra és újra megélni azt, hogy felül tudok kerekedni a nehézségeken. Ez különösen fontos azoknak a gyerekeknek az esetében, akik az elmúlt hónapokban elvesztették a kontrollt az otthoni nehézségek vagy a nagyvilágból érkező, félelmet keltő hírek miatt. A mese által valamennyire visszakaphatják azt az érzést, hogy aktívan tudnak valamit tenni ezek ellen” - mondta Varga Aida, a Hintalovon Alapítvány gyermekpszichológusa. 

 

„Tetszik, hogy a történetben kiegyensúlyozottan vannak jelen az internet pozitív és árnyoldalai. Ha a gyerekek okosan használják a digitális eszközöket, barátokat tudnak szerezni általa, tanulhatnak, világot látnak, tehát pozitív megerősítéseket kapnak. Másfelől az online lét visszásságai ismerős és leküzdhető akadályok formájában jelennek meg, sőt, mások számára is például szolgálnak arra, hogyan tudnak tenni ellenük” - tette hozzá a szakember.

 

A kitűzött célok mentén a kezdeményezésbe bekapcsolódott az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa is. Egy olyan fiatalember vállalkozott nagyköveti szerepre, aki a Gyermekfaluban nőtt fel számos nevelt testvér bátyjaként, és személyes példáján keresztül szívesen megmutatja másoknak is, mennyire fontos a törődés és az odafigyelés. Benjámin hivatásának is az SOS-es gyerekek támogatását választotta, jelenleg a Szegedi Egyetem szociális munkás alapszakán tanul. 

 

Bár a kezdeményezés elsődleges célcsoportjába a 8-18 éves gyerekek tartoznak, a szervezők fontosnak tartják, hogy a szülőkhöz is eljusson az üzenet: közös felelősség a tudatos, okos nethasználat, és a digitális térben való biztonságos eligazodás. Ugyanis a Telekom és a Hintalovon Alapítvány közös Internet.Most kutatásából kiderült, hogy a szülők egyáltalán nem, vagy csak nagyon felületesen beszélgetnek a gyerekeikkel az internethasználati szokásaikról, az azzal kapcsolatos esetleges félelmeikről, egyáltalán azokról a hatásokról, amelyek a gyerekeiket érik a különböző platformokon.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció