Online mutatja be új termékeit a TP Vision

A TP Vision bejelentette, hogy folytatja nagy sikerű különleges online eseménysorozatát, amelyből a harmadikra augusztus 31-én kerül sor. Az esemény során bemutatkoznak az őszi, téli hónapokban debütáló izgalmas, új Philips TV & Sound termékek.

A vállalat már megkapta a legnagyobb dicséretet a legutóbbi online termékbemutatók egyedi, jól hozzáférhető stílusáért - ’20 szeptemberében és ’21 januárjában. Ezeken az eseményeken hatalmas nemzetközi közönség vett részt, de rendkívül népszerűek voltak az online technológiai kérdés válasz szekciók és a kiskereskedelmi bemutatók is.

 

A két online rendezvény sikere alapján a harmadik az európai médiának szól majd. Az esemény egy új, hibrid formátumban lesz megtartva, ahol a kiemelt országokban technológiai kérdés válasz szekció offline módon lesz megrendezve.

 

Az esemény online része augusztus 31-én kezdődik egy nemzetközi sajtótájékoztatóval, melyet a TP Vision Philips TV & Sound Europe vezérigazgatója, Kostas Vouzas és Martijn Smelt marketingigazgató tart.

 

 

A konferencia a vállalat elmúlt időszakban elért kiemelkedő üzleti eredményeit és termékeit mutatja be először, majd rátér a vállalat jövőbeli terveinek részleteire is, bemutatva az esemény főszereplőit, köztük a legújabb OLED+ tévéket és az új Philips Fidelio audio termékeket. 

 

A TP Vision ezután számos „élő” online technológiai szemináriumot tart a meghívott médiának, amelyet a nap hátralévő részében meghatározott időpontokban rendeznek a kiemelt országokban.

 

A kibővített kérdés válasz szekciók alkalmával a TV technológia fejlesztéseit a TP Vision P.Q. (Picture Quality = képminőség) guruja Danny Tack fogja bemutatni; a Philips és Philips Fidelio Premium Sound kiemelkedő termékeit a TP Vision Philips hangstratégia vezetője, Benoit Burette ismerteti; a Bowers & Wilkins OLED + hangrendszerének részleteit pedig a Bowers & Wilkins termékkommunikációs igazgatója, Andy Kerr fogja prezentálni. 

 

Az online bemutatókat kommentálva, a TP Vision Philips TV & Sound Europe & Americas vezérigazgatója Kostas Vouzas elmondta: „A TP Vision csapata már bebizonyította, hogy erős, hatásos és élvezetes digitális termékbevezető rendezvényein rendkívül hatékonyan, élményszerűen tudja új termékeit bemutatni a médiának és a kereskedelmi partnereinek. Biztos vagyok benne, hogy ezt folytatni tudjuk, amikor megismertetjük a Philips TV & Sound termékeink új generációját, és eközben továbbfejlesztjük online rendezvényeinket is, hogy a 2021. őszi online eseményünk még nagyszerűbb és szórakoztatóbb legyen.”

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció