A te jövőképed, a te történeted!

2021-ben immáron harmadik alkalommal indul a Xiaomi ShotByMi Fotós Kihívása, amivel arra ösztönzik a márka rajongóit, hogy Xiaomi okostelefonjaikkal megörökítsék az élet csodálatos pillanatait. A nemzetközi megmérettetés küldetése, hogy a felhasználók megmutassák, mennyi kreatív dologra használhatók az okostelefonok kameráinak innovatív technológiái. A verseny során értékes díjak találnak gazdára!

A ShotByMi Fotós Kihívás egy évente meghirdetett fotópályázat, 2019-es esemény után 2020-ban több mint 81 000 pályázat érkezett 170-nél is több országból. A verseny fontos üzenete, hogy a pályázók bemutathassák, hogyan ösztönzik a képalkotó kreativitást mindazok a technológiák, amelyeket a Xiaomi fejlesztett rajongóinak. A márka idén még több rajongóját buzdítja fényképes és videós történetmesélésre, „A te jövőképed, a te történeted” központi téma köré fűzve.

A 2021-es verseny két egymástól független tematikus kihívás, mindkettő két-két hónapig fut. Az első témája a „Színes élet”, a résztvevők erre reflektáló képeket tölthetnek fel műfaji megkötés nélkül. Rövid, szerkesztett vagy vágatlan videókat is várnak a ShotByMi szervezői, nagyobb alkotói szabadságot biztosítva a résztvevőknek inspiráló képi alkotások elkészítésére.

A ShotByMi Awards idén is elismert fotósokkal dolgozik együtt, akik a szakma elismert arcai, például a Mango Street alkotói, és a híres tájfotós Max Rive. A zsűri mindkét kihívás során a kiemelkedő pályázatokat keresi, a nyertest hihetetlen díjak sora várja, például az 5000 dolláros fődíj, és a Xiaomi legújabb okostelefonja.

A Xiaomi rajongók is részt vehetnek az értékelésben, a Xiaomi arra buzdítja a rajongókat, hogy válasszák ki kedvenc alkotásaikat. A beválogatott pályázatok felkerülnek a ShotByMi weboldalra, ahol a felhasználók minden alkotásra szavazhatnak egyszer. Minden kategóriában „a legkedveltebb fotó” és „a legkedveltebb videó” fantasztikus díjakkal gazdagodik Xiaomi választékából. A kihívás nyerteseit 2021. június 18-án hirdeti ki a Xiaomi.

A ShotByMi Awards számos támogatója között ott van az 500px online fotós közösség, és olyan professzionális fotófelszerelés márkák, mint a Manfrotto és a Joby.

A Xiaomi arra bíztatja rajongóit, hogy osszák meg az élet szépségeit a legújabb kamerás Xiaomi okostelefonjaikkal.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció