Tanácsok és tippek a Rátz Tanár Úr Életműdíj díjazottjaitól

A Rátz Tanár Úr Életműdíj 2020-as díjazott pedagógusai többnyire úgy látják, hogy a járványhelyzetben bevezetett távoktatás miatt sokkal összetettebb lett a tanári munka, ami nagyobb feladatot és terhet ró a tanárokra, illetve megköveteli új készségek elsajátítását is. 

A pedagógusok az online tudásszerzés hatékonysága érdekében a legfontosabbnak a diákok biztatását, a rendszeres tanári visszajelzés nyújtását, a motiváló és érdekes anyagfeldolgozást tartották. Több pedagógus beszámolt arról, hogy tervezik a távoktatás során jól bevált digitális eszközök és online tananyagok alkalmazását a tantermi oktatásra való visszatérést követően is. Mit tehetnek az érettségizők, hogyan birkózzanak meg a felkészülés nehézségeivel? Erre is választ adnak a korábbi díjazottak.

 

A Rátz Tanár Úr Életműdíjat 2000-ben három nagyvállalat, az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon által alapított Magyar Természettudományos Oktatásért alapítvány hozta létre, azzal a céllal, hogy tisztelettel adózzon azon pedagógusok előtt, akik áldozatos szakmai munkájukkal kiemelkedő eredménnyel képezik a jövő tehetségeit. A tavaly díjazott szakemberek megkérdezésével az Alapítvány a hatékonyabb távoktatáshoz és sikeres érettségi felkészüléshez szeretne segítséget nyújtani a tapasztalt és elismert pedagógusok tanácsai és javaslatai mentén. 

 

A távoktatás előnyei és nehézségei

Az Alapítvány kérdéseire adott válaszokból egyértelműen kiderült, a távoktatásra való átállas miatt elkerülhetetlen átalakuláson ment keresztül mind a tanítás módja, felépítése, mind a gyerekek hozzáállása és tanulási, aktivitási hajlandósága. A változás a kihívások mellett előnyökkel is járt, például a tanulók digitális kompetenciáinak fejlődésével, valamint új, érdekes oktatási módszerek bevetésével. Az online eszközök alkalmazása nagy segítséget jelentett a gyors és könnyű információmegosztáshoz, tároláshoz, a házi feladatok és számonkérések ellenőrzéséhez. A megkérdezett pedagógusok a jól bevált digitális eszközök, online tananyagok közül többet is megtartanának a tantermi visszatérést követően. Az online oktatás hátrányaként ugyanakkor kiemelték az interakció korlátozott lehetőségét. Tapasztalatuk szerint a személyes kapcsolattartás nélkül az oktatók nem tudtak olyan mértékben részt venni a tanulási, felkészülési folyamatokban, a diákok kevesebbet dolgot tapasztaltak meg és jellemzően passzívabban vettek részt az órákon és teljesítették a feladatokat. 

 

 

3 hasznos tanács, ami segítheti a pedagógusok munkáját

 

1. Kreativitás mindenek felett

Az internet rengeteg lehetőséget kínál a kreatív oktatáshoz. A Rátz Tanár Úr Életműdíj több díjazottja is is kiemelte, hogy az online részvételnek köszönhetően olyan kreatív megoldások alkalmazására volt lehetőségük, melyeket korábban nem tudtak volna beilleszteni egy óra keretei közé. Most azonban színessé és izgalmassá tehették egy-egy anyag ismertetését online tananagyok; videók, animációk révén és a távoktatás ellenére így jobban fel tudták kelteni az otthon ülő diákok figyelmét. 

 

2. Ne a számonkérés legyen szigorúbb, hanem a kapcsolattartás minőségibb

Több pedagógus kiemelte, hogy a diákok a távoktatás során kevésbé veszik ki a részüket az órai munkából, és a számonkérésekre is kevesebbet készülnek, ami fontos mellékhatásaként tudható be a szociális kapcsolatok hiányának, hiszen a fizikai távolság könnyen elkezdi kifejteni hatását egyéb területeken is, így például rombolhatja motivációjukat. A megkérdezettek azonban rámutatnak arra, hogy a tapasztalatok alapján a kevésbé hatékony szigorúbb ellenőrzés helyett a minőségibb kapcsolattartás segíthet ennek a problémának orvoslásában. Kiemelik, hogy a folyamatos kapcsolattartásra kell a diákokat ösztönözni, biztosítani számukra a segítségkérés lehetőségét, a konzultációt, a társakkal történő kommunikációt és közös felkészülést.

 

3. Érdekes és motiváló interaktív feladatok

„Hihetetlenül jó tapasztalataim vannak az online csoportmunkával kapcsolatban. A gyerekek igénylik, hálásak érte, ha a kisebb csoportokban tudnak egy-egy problémát, feladatot, számítást megoldani. Nagyon szeretik és tapasztalatom szerint hasznos, ha a kortárs csoport nyelvén hallják a magyarázatot, még akkor is, ha az esetenként nem a legprecízebb szaknyelven hangzik is el.” - mondta Dobóné Dr. Tarai Éva, a Berzsenyi Dániel Gimnázium kémia-biológia szakos oktatója, a Rátz Tanár Úr Életműdíj tavalyi díjazottja. A passzív részvételt ugyanis ügyesen ki lehet küszöbölni azzal, ha a megfelelő keretek között a diákok kezébe adjuk az irányítást, és lehetőséget biztosítunk arra, hogy a szükséges minőségben, de a saját igényeihez igazítva és önállóan dolgozzák fel a tananyagot.

 

Tanácsok a diákok számára az érettségi felkészülést illetően 

 

1. Ki kell használni az internet adta lehetőségeket

„Feltéve és megengedve, hogy a diák az érettségivel és a felvételivel kapcsolatban kellően motivált, csak azt tudom tanácsolni, hogy az online oktatás esetleges hátrányait lehetőségei szerint mellőzze és csak arra koncentráljon, hogy ez az oktatási forma milyen pozitív lehetőségeket ad számára.” – mondta Bíró Bálint, a Rátz Tanár Úr Életműdíj 2019-es díjazottja. Megkérdezettjeink többen is kiemelték, hogy a nehézségek ellenére rengeteg felkészülést segítő opció biztosított az interneten. Kidolgozott tételsorok, korábbi évek érettségi feladatsorai, felkészítő videók, anyagok, digitális tankönyvek. Emellett fontos kihasználni az egyes kommunikációt biztosító csatornákat is, így online tartani a kapcsolatot diáktársaikkal, tanáraikkal, közös tanulást, csoportmunkát, konzultációt szervezni. 

 

2. Szigorú napirend és szorgalom

A változások ellenére nem szabad megfeledkezni a jól bevált, hagyományos felkészülési módszerekről sem. Bár otthonról zajlik az oktatás és a munka, a szigorú, részletes és priorizált napirend kialakítása elengedhetetlen. Fontos, hogy a diák meghatározza a napját, feladatai alapján megfelelően beossza az idejét, és a tanulásra szánt időt hatékonyan és szorgalmasan töltse el. Az érettségire való készülés sosem volt egyszerű feladat, a kemény munka idén is elkerülhetetlen.

 

3. Kikapcsolódás és minőségi szabadidő

A Rátz Tanár Úr Életműdíj tavaly díjazott pedagógusai közül többen kiemelték, hogy a szorgalom és kitartás mellett a minőségi szabadidő legalább olyan jelentős a sikeres felkészüléshez, hiszen a fiataloknak szükségük van az egészséges és aktív életmódra ahhoz, hogy a feladataikat eredményesen el tudják látni. Éppen ezért a tanulási célitűzések folyamatos teljesítésével egyetemben, a személyes igényeik kielégítését is fontos számba venniük. Lehetőségeiktől mérten, ha tehetik mozogjanak, töltsenek időt a szabadban, friss levegőn és feküdjenek le időben, hogy rendesen kipihenjék magukat.  

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció