Ezek azok az okok, amiért leggyakrabban segítséget kérnek az idősek

Szédülés, eszméletvesztés, magány – csak néhány indok a sok közül, amivel az idősek naponta segítségért fordulnak a 0-24-ben hívható, országos segítségnyújtó SOS Központhoz, de az is előfordult már, hogy egy gödörbe esett személy jelentkezett be. A Telenor kutatása szerint az idősek mintegy kétharmada csökkentette a személyes találkozások számát a járvány alatt, így most különösen fontos, hogy könnyen elérhető legyen a segítség, ha baj van.

Mintegy 4000 riasztás érkezik be átlagosan havonta az SOS Központ egészségügyi végzettségű, mentésirányításban jártas szakembereihez. A 0-24 órában hívható, kifejezetten az idősek és családtagjaik számára ajánlott szolgálat az év minden napján fogadja a bajba jutott ügyfelek hívását, például elesés, otthoni baleset esetén, de akkor is, ha eltévedtek útközben, vagy gyanús neszt hallanak a ház körül.

 

A központot jellemzően a 65 év feletti korosztály keresi fel segítségért, a hívások oka pedig a leggyakrabban szédülés, eszméletvesztés, vérnyomás- és vércukorszint-ingadozás, valamint fürdőszobai baleset, de nagy számban telefonálnak magány vagy pszichés okok miatt is. Emellett az is előfordul, hogy valaki azért keresi a központot, mert eltévedt – legyen szó belvárosi szűk utcákról, vagy kirándulásról a természetben. Ezek az esetek a járványügyi helyzet alatt ugyanúgy előfordulnak, ráadásul a korlátozások miatt az érintettek sokszor kevésbé számíthatnak a családtagok azonnali segítségére.

 

A gyors segítség vészhelyzetben olyan, SOS-gombbal ellátott eszközzel érhető el, amelyen előre beprogramozható a központ száma, így a segélyhívás egy gombnyomással elindítható. A szakemberek a lehető legrövidebb időn belül megoldják a problémát, akár a készüléken keresztül beszélve az érintettel, vagy ha szükséges, hozzátartozót vagy mentőszolgálatot a helyszínre küldve.

 

 

Szokatlan esetek: Svédországtól kezdve a gödrökig

Az elesés miatti riasztások nagy része délelőtt és kora délután fut be a központhoz, amikor az idősek elindulnak otthonról vásárolni, sétálni; hideg- és melegfront idején pedig gyakoriak az olyan egészségügyi problémák, mint a szédülés, fejfájás, vérnyomás-ingadozás.

 

A túlnyomórészt valós veszélyhelyzetekben érkező jelzések mellett előfordulnak a mindennapi esetektől eltérő, szokatlan bejelentések, szerencsésen megoldódó helyzetek. Egyszer például egy idős személy külföldről bejelentkezve kereste a központ munkatársait azzal a kéréssel, hogy segítsenek neki kideríteni az adott helyzete koordinátáit. Mint kiderült, épp Svédország partjainál hajózott, és a kapitányt akarta útbaigazítani. Egy másik esetben valaki azért kért segítséget, mert beleesett egy gödörbe, és nem tudott kijönni onnan. A diszpécser már éppen a katasztrófavédelmet és a tűzoltókat tervezte a helyszínre küldeni, amikor a beszélgetés során kiderült, hogy a gödör szerencsére olyan sekély volt, hogy az idős bajbajutott időközben egyedül is ki tudott mászni.

 

A járvány miatt több idős van egyedül – így tehetünk a biztonságukért

A Telenor kutatása szerint*  a járványhelyzet hatására a 60-69 év közti idősek mintegy kétharmada (64%) csökkentette a személyes találkozások gyakoriságát. Az elszigeteltség, a nagyszülők, szülők egészsége azonban sokakat tölthet el aggodalommal, hiszen nem mindig megoldható az azonnali segítségnyújtás.

 

Erre az esetre hasznos segítség a Telenornál elérhető SOS Központ szolgáltatás, amelynek használatához a Telenor a helymeghatározó és nyomkövető, SOS hívásgombbal ellátott MyKi Spot eszközt ajánlja. A nyakba akasztva, táskára vagy ruhára erősítve viselhető eszközön három telefonszám állítható be, amelyek vész esetén az SOS gomb megnyomásával egyszerre tárcsázhatók, az eszköz helyzetét pedig a hozzátartozó saját telefonján láthatja egy appon keresztül. Érdemes az eszközt az SOS központ szolgáltatással kombinálni, és a központ számát a gyorshívóhoz adni, hiszen ha vészhelyzet esetén egy családtag sem veszi fel a telefont, az SOS gomb megnyomásával a hívás a központ szakembereinél is kicsöng.

 

A MyKi Spot Telenor Mini tarifával vásárolható meg, amelyhez az SOS Központ szolgáltatás kiegészítő szolgáltatásként választható, 990 forintos havidíjért.

 

További információ: www.telenor.hu/sos-kozpont és www.telenor.hu/mobiltelefon/myki-spot-sos-gombbal-ellatott-gps-nyomkoveto-p1118618-residential

 

* A kutatás 1000 fő megkérdezésével zajlott 2020. október 28. és november 5. között; a minta reprezentatív nem, kor, településtípus és régió szerint a 18-69 éves magyar internetező lakosság körében. (Impetus Research)

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció