A NASA támogatja a Puli „holdi vízszimatolójának” fejlesztését

A NASA Jet Propulsion Laboratory „Honey, I shrunk the NASA payload” 2020-ban megrendezett kihívásán olyan megvalósítható, kisméretű és kistömegű holdi mérő- és megfigyelőeszközök tervezése volt a feladat, amelyek cipődoboznyi méretű kis robotokon is bevethetők. A Puli fődíjas „vízszimatoló” detektora, a Puli Lunar Water Snooper, a verseny folytatásában is nagy sikert aratott, az amerikai űrügynökség 225 ezer dollárral támogatja a PLWS fejlesztését, amely a tervek szerint 2022 januárjára készül el.

 

Fókuszban a Hold 

A nemrég sikeresen végrehajtott kínai Csang’e-5 Hold-expedíció után indiai, orosz és japán expedíciók mellett a NASA CLPS (Commercial Lunar Payload Services, Kereskedelmi holdi hasznos teher szolgáltatások) programjában magáncégek által fejlesztett leszállóegységek indulnak égi kísérőnkre: 2021 második felében az Astrobotic és az Intuitive Machines, 2022-ben a Masten Systems, 2023-ban ismét az Astrobotic űrszondái visznek többek között NASA műszereket és kisméretű holdjárókat is a Holdra.

 

Holdi erőforrások – a vízjég fontossága

Ezeknek az expedícióknak fontos feladata a holdi erőforrások feltérképezése és azok kiaknázási lehetőségének vizsgálata. Ez az ún. ISRU-elv, azaz a helyszínen megtalálható erőforrások felhasználása. (ISRU: In Situ Resource Utilization). A Holdon jelenleg az ISRU lehetőségek első számú jelöltje a víz - pontosabban a vízjég -, amelyből nyilván a jövőbeli Hold-telepesek vízellátását lehetne biztosítani, de még fontosabb, hogy rakéta üzemanyagként is szolgálhat, hiszen elektrolízissel hidrogént és oxigént tudunk belőle előállítani. A legutóbbi kutatási eredmények szerint a Holdon akár 40 ezer négyzetkilométernyi felületen is találhatók ún. „jégcsapdák”, azaz potenciális jéglelőhelyek. Ezek felderítése kiemelt fontosságú, hiszen azt továbbra sem tudjuk, hogy ezeken a helyszíneken valóban van-e vízjég, és ha igen, milyen koncentrációban. 

  

A Puli „vízszimatolója” három professzionális CMOS képérzékelő szenzor segítségével méri a kozmikus sugárzást és az annak hatására a holdi talajból, az ún. regolitból érkező különböző energiájú neutronok számát. CMOS szenzorok használata képdigitalizálásra ma már mindennapos a mobiltelefonokban és a webkamerákban is.

 

A Puli Lunar Water Snooper sematikus felépítése a három CMOS szenzorral és a vezérlőegységgel 

 

A PLWS a speciális bevonattal ellátott szenzorok segítségével képes detektálni a neutronokat, ezáltal azonosítani a hidrogént (vízjeget) és mérni annak a holdi talajban (regolit) lévő mennyiségét és eloszlását. A műszer extrém kis tömege és mérete pedig különösen alkalmassá és bevethetővé teszi, akár egy 2 kg-os holdjáró hasára szerelve is.

 

A közeljövőben ilyen, nagyfelbontású vízjég-térképeket készíthetünk a Holdon a Puli vízsszimatolójának méréseiből

 

„Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét – a folytatás”

A verseny folytatásában az első rész díjazottjai vehettek részt. Végül tíz csapat adott be részletes pályamunkát: ebben azt kellett bemutatni a csapatoknak, hogy hogyan fogják megvalósítani  elképzelésüket a gyakorlatban. Részletes projektterv, költség- és kockázatelemzés, a rideg holdi körülmények pontos figyelembevétele, ennek megfelelően pedig legalább három, működő, holdi éles bevetésre kész eszköz elkészítése 2022. január 28-ig: ezek voltak a szigorú bírák szempontjai. A zsüri végül a rendelkezésre álló pénzügyi keret megemelésével összesen négy projektet díjazott, és külön kiemelte a beküldött pályázatok kiemelkedően magas színvonalát.

 

A holdi erőforrások felderítésére alkalmas eszközök közül egyedül a Puli vízsszimatolója került be a díjazottak közé, és kap 225 ezer dollár támogatást a megvalósításhoz.

 

Pacher Tibor, a Puli Space vezetője szerint: "Óriási elismerést kaptunk a világ vezető űrügynökségétől, nagyon boldogok és büszkék vagyunk. Hihetetlen közösségi munkával értük el ezt az eredményt, tíz év küzdelmei után úgy érezzük, megérdemeltük a sikert. Külön öröm számomra, hogy kiváló hazai partnereket tudtunk megnyerni, nagyon erős csapattal vágunk neki a feladatnak. Hiszünk abban, hogy közös munkával Magyarország is be tud lépni azon országok nagyon szűk csoportjába, akik képesek egy másik égitest elérésére, és részt vehetnek a Hold erőforrásainak hasznosításában, egy új, innovációra építő gazdaság kialakításában. Széchenyi szavaival élve: 'Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen'." 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció