Február végén tartják a Global Student Entrepreneur Awards hazai elődöntőjét

Tanulj és fejlődj miközben életre szóló baráti és szakmai kapcsolatokra tehetsz szert – itt a világ legnagyobb hallgatói vállalkozások számára megrendezett versenyének, a Global Student Entrepreneur Awards-nak a legújabb évada.

Az idei évben is folytatódik az Entrepreneurs Organization által életre hívott Global Student Entrepreneur Awards. A GSEA egy több mint 50 országban meghirdetett, évente megrendezésre kerülő, hallgatók számára kiírt verseny, ahol a vállalkozásokat építő fiatalok megmutathatják magukat és vállalkozói rátermettségüket országos és nemzetközi színtéren egyaránt. A Junior Vállalkozások Szövetsége és a Startup Grind hazai szervezete állt a kezdeményezés élére, és már javában folynak a magyarországi forduló előkészületei. Az elődöntő februárban kerül megrendezésre online formában, ahol kiválasztásra kerül a hazai bajnok, aki jövőre Magyarországot képviselheti a rangos nemzetközi megmérettetésben.

 

 

A versenyre jelentkező hallgatók számára egy remek lehetőség, hogy visszajelzést kapjanak vállalkozásukkal kapcsolatban, értékes szakmai kapcsolatokkal gazdagodjanak, valamint igénybe vehetik a versenyt támogató partnerek szolgáltatásait, úgymint tanácsadás, szakmai workshopok és különböző digitális szolgáltatások. A hazai forduló győztese pedig egy több mint 50.000 dollár összdíjazású világversenyen bizonyíthat. A versenyt olyan neves és elismert globális és hazai támogatók segítik, mint a Startup Grind, a világ legnagyobb vállalkozói és startup közösségeket építő brandje, illetve a Számlázz.hu, a Grow with Google, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és a Drukka.

 

A versenyre azokat a fiatal vállalkozókat várják, akik jelenleg is tanulmányokat folytatnak, és emellett vállalkoznak. A versenyen nem vállalkozói ötleteket keresnek, hanem már aktív vállalkozókat, vagy előrehaladott fázisban lévő projekteket, akik már együtt dolgoznak partnerekkel, megrendelőkkel. A hazai forduló február második felében kerül megrendezésre, a jelentkezés már elindult, a versenyről részletesebb információ a következő oldalon érhető el, illetve a kritériumok és a jelentkezési határidő pedig megtalálható a verseny hivatalos oldalán.

 

 

A Junior Vállalkozások Szövetsége a hallgatói vállalkozások támogatójaként az  Entrepreneurs' Organization (EO) szervezetével, a Startup Grind Budapest támogatásával és hazai partnereivel karöltve azon dolgozik, hogy a felsőoktatási intézmények, illetve a hallgatók megismerjék a Junior Vállalkozások kezdeményezést, illetve az EO által minden évben megszervezett Global Student Entrepreneur Awards versenyt. Ennek érdekében együttműködnek több nemzetközi és hazai szervezettel és branddel, és várják soraikba azokat a cégeket, szervezeteket és intézményeket, akik szintén támogatandónak tartják a fenti kezdeményezést. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció