Új elnök a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség élén

A tisztújító közgyűlés Dr. Balázs Péter ügyvédet, az Ügyvédek Labdarugó Világ-, illetve Európa bajnokságán győztes magyar csapat tagját választotta elnöknek. A szövetség védnökének választották Dr. Kulcsár Krisztiánt, a MOB elnökét és Nagy Eleket, a BKIK elnökét.

A tisztújító közgyűlésen Enyedi András elnök lemondását követően az egyetlen hazai sportszövetségként elismert szervezet, a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség (NGES) Dr. Balázs Péter ügyvédet választotta meg elnöknek, aki többek között az Ügyvédek Labdarúgó Világ-, illetve Európa bajnokságán győztes magyar csapat tagja volt, alapítója a sikeres II. Kerület Utánpótlás Futball Club egyesületnek.

 

A közgyűlés létrehozta a védnöki intézményt, melynek célja, hogy az ilyen tisztséget betöltő, a sportélet területén kiemelkedő eredménnyel bíró, illetve a sporthoz nem szorosan kötődő, de komoly elismertséggel rendelkező személyek is hozzájárulhassanak ahhoz, hogy a közvélemény a hazai e-sportot jobban elfogadja, valamint segíthetik a szövetség hazai és nemzetközi elismertségének megteremtését. A közgyűlés védnöknek választotta Dr. Kulcsár Krisztián vívó világbajnokot, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét és Nagy Elek üzletembert, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét.

 

Az új tisztséget viselők kifejezték szándékukat, hogy támogatják az e-sport valódi sporttá válását, ennek keretén belül a sportolók duális, szellemi és fizikai felkészítését, valamint az ifjúság céltudatos nevelését e téren.

 

A 2017-ben alapított Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség célja, hogy Magyarországon a gaming és az e-sportok sokkal népszerűbbek, illetve társadalmi szinten jóval szélesebb körben elfogadottabbak legyenek, valamint Magyarországon megalkotásra kerüljön az a jogi keretrendszer, ami a megfelelő szabályozások segítségével lehetővé teszi a hivatásos profi- és amatőr e-sport versenyek létrejöttét.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció