Így virágozhatnak ki a magyar kkv-k

A pandémia miatt kialakult gazdasági nehézségek katalizáló erővel hatottak a magyar kis- és középvállalkozások digitális fejlődésére. A válsághelyzet pozitív következményeként sokan döntöttek olyan informatikai háttérfejlesztések mellett, amelyek lehetővé tették a helytől független munkavégzést és a távmunkát. A kötelező minimumon túlmutató megoldások iránt is érezhetően megnőtt az igény, és egyre nagyobb teret nyertek a felhőalapú vállalatirányítási rendszerek, amivel hosszútávon óriásit nyerhetnek a vállalkozások. 

„Ma ott tartunk, hogy már a kis cégektől sem teljesen idegen a mesterséges intelligencia, az adatalapú döntéshozatal vagy a valós idejű készletgazdálkodás fogalma” – mondta Iván László, a felhőszolgáltató Kvazar.cloud cégvezetője.

 

Habár a digitális technológiák alkalmazása a pandémiás válság előtt is stabil ütemben nőtt, a járványügyi intézkedések és az otthoni munkavállalás tömegessé válása berobbantotta a piacot. Iparági szakértők szerint az előzetesen várt szinthez képest öt évvel gyorsították meg a hazai vállalkozások informatikai fejlettségét a vírus miatt bevezetett technológiai megoldások, melyben nagy szerepet játszottak a vállalatirányítási szoftverek is. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy egy időre mindenki leállhat IT hátterének fejlesztésével: mivel ennyien döntöttek egyszerre a bevezetés mellett, az igények is megnőttek, és a közeljövőben még élesebb verseny várható a piacon.

 

Köddé váltak a felhő félelmek

A pandémia sok vezető szemléletét alakította át, a felhőtechnológiákkal szembeni tévhitek és félelmek szinte teljes egészében eltűntek, és a piaci trend is megfordult. „Eddig a szolgáltatóknak kellett meggyőznie arról a cégeket, hogy miért érdemes a drága és helyigényes hardverpark helyett felhős megoldásokat alkalmazni, ezt most már a legtöbben adottságként kezelik. A vállalkozások már nem akarnak szervereket, hanem azt nézik, hogy helytől függetlenül, bárhonnan tudjanak dolgozni, és hozzáférni a céges adatokhoz. Ez jelentősen megkönnyíti a munkánkat és lerövidíti a bevezetési folyamatokat” - mondta Ancsán Zsolt, a vállalatirányítási rendszerek kiépítésével foglalkozó AppVision ügyvezetője.

 

Ideje, hogy az adatok dolgozzanak értünk

Pár éve még futurisztikusnak hangzott, hogy egy magyar kis- és középvállalkozás ugyanolyan technológiával dolgozzon, mint egy Formula 1-es csapat vagy egy amerikai bank. Az adatalapú döntéshozatal, a mesterséges intelligencia beépítése vagy a valós idejű készletgazdálkodás ma már nem luxuscikk, hanem a hazai kkv-k számára is elérhető funkciók. „A technológia fejlődésének köszönhetően több olyan vállalatirányítási szoftver is elérhető a magyar piacon, amelyek nagyon intelligens módon személyre szabhatók, és csúcsminőséget képviselnek. A megérzések helyett egyre többen támaszkodnak az adatokra. Akik így gondolkodnak, azok elsősorban a válság utáni időszakban látják majd a hatalmas fejlődést és versenyelőnyt az ügyfélkör, a forgalom és az időmenedzsment szintjén” – mondta Iván László, a Kvazar.cloud cégvezetője. 

 

 

Elavult rendszerekkel senki sem lehet piacvezető

Mivel a válságból való kilábalás leginkább a hatékonyságon múlik, kulcsfontosságú, hogy a háttérben működő rendszerek hogyan támogatják a vezetői döntéshozatalt és mennyire átlátható a cégek működése. A magyar kkv piac szereplői által egyik leggyakrabban választott vállalatirányítási platform, a Microsoft Dynamics 365 Business Central pontosan ebben ad segítséget: összehangolja az értékesítés, a készletgazdálkodás, az alapműködés vagy a marketingtevékenység által generált adatokat, és a vezető egyetlen helyen, könnyedén megtalálhatja az összefüggéseket. Azok a cégek, amelyek használják a rendszert, bármilyen változásra azonnal reagálhatnak, hiszen rendelkezésére állnak és értelmezhetők is a szükséges információk. A vezetők a végtelen Excel táblázatok helyett kifinomult, jól vizualizált kimutatásokból dolgozhatnak, ami alapvetően befolyásolja a vállalkozás versenyképességét. „Elavult rendszerrel nem lehetsz piacvezető. A Business Central lehetővé teszi a vitorla felhúzását és nem arra kell figyelned, hogy evezz. Csak arra kell koncentrálni, ami fontos, nincsenek időrabló tevékenységek.” – tette hozzá Ancsán Zsolt.

 

A mesterséges intelligenciával sokkal könnyebb „a hajó kormányzása”

A Business Central beépített mesterséges intelligencia (MI) moduljának kifinomultsága elsősorban azon múlik, hogy mennyire tartják be a kollégák az „egy platform elvét”, hiszen a rendszerbe bevitt adatok alapján tud automatikusan következtetéseket levonni és ajánlásokat adni. Minél több és pontosabb információs forrás áll rendelkezésre, az MI annál hasznosabb meglátásokkal szolgál a vezető részére. A megérzések, belső hangok által vezérelt kisvállalkozásokból így lehet hosszútávon egy növekedő, a múlt hibáit elkerülő, sokkal versenyképesebb cég. „A mesterséges intelligencia modul nemcsak abban segít, hogy a mindennapi problémákat egyszerűbben oldják meg a cégek, hanem abban is, hogy a jövőre vonatkozó fejlesztéseket milyen irányban kezdjék meg, és hová szervezzék erőforrásaikat” – zárta Ancsán Zsolt az AppVision ügyvezetője.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció