12 millió eurónyi beruházás a Schneider Electricnél

Összesen mintegy 12 millió eurónyi beruházást valósított meg az idei évben magyarországi gyáraiban és logisztikai központjában a Schneider Electric. A fejlesztések keretében többek között modernebb gyártósorokat állított üzembe a cég, illetve bővítette gyöngyösi telephelyét.

Jelentős beruházásokat valósított meg 2020-ban a Schneider Electric magyarországi érdekeltségeinél, a vállalat összesen mintegy 12 millió eurót költött korszerűsítésre, illetve bővítésre. A fejlesztések részeként a cég gyöngyösi üzemében 2800 négyzetméteres résszel bővítették a meglévő gyártócsarnokot, illetve új gyártósorokat helyeztek üzembe. Emellett jelentős mértékben megújították a termelést kiszolgáló informatikai infrastruktúrát. A beruházás eredményeként bővül majd az üzem kapacitása, a múlt év végi 100 fős létszámot pedig eddig tíz százalékkal bővítették. A Schneider Electric gyöngyösi gyára az energiamenedzsment digitalizációjában és az ipari automatizálási megoldásokban világszinten is meghatározó cég globális termelésében is speciális szerepet tölt be, egyike annak a három üzemnek, amelyben a vállalat áramsíneket állít elő. 

 

Az idei beruházások keretében a cég MG Zala üzemében szintén technológiai fejlesztés valósult meg, új gyártósorokat helyeztek üzembe. Ez a projekt komoly előrelépést jelentett a termelési folyamatok automatizációja felé, növelve a hatékonyságot. A Schneider Electric szigetszentmiklósi logisztikai központjában, a CEELog-ban többek között informatikai fejlesztéseket, illetve az anyagmozgatás hatékonyságát növelő projekteket hajtottak végre. 

 

„Az idei beruházásaink mutatják a Schneider Electric Magyarország melletti hosszú távú elköteleződését, illetve azt, hogy nem csupán fejlesztjük és értékesítjük az ipari automatizálást, valamint az energiagazdálkodás digitalizációját támogató rendszereket, de saját magunk is élünk az általuk kínált lehetőségekkel. A következő években tovább erősödik hazánk szerepe a Schneider Electric globális tevékenységén belül, ugyanis növekszik a már egy ideje működő regionális, Európát kiszolgáló beszerzési központ  Budapesten, és terveink szerint jövőre további jelentős bővítést hajtunk majd végre. Így várhatóan a következő években is nőni fog a jelenleg 2000 fő körüli dolgozói létszám.” - mondta el Veres Zsolt, a Schneider Electric Zrt. vezérigazgatója. 

 

A vállalat a koronavírus-járvány egész gazdaságot érintő hatásai ellenére várhatóan a tavalyihoz hasonló bevétellel zárja majd 2020-at. „Bár több, számunkra kulcsfontosságú szegmensben – például a külföldi tőkéből megvalósított nagy beruházásoknál, jelentős állami infrastruktúra fejlesztéseknél, illetve lakossági célú ingatlanfejlesztéseknél – érzékeltük, hogy lassabban születnek meg a döntések, illetve csúsznak a projektek, de nem álltak le a beruházások. Mi magunk, partnereink és ügyfeleink is gyorsan alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez. Tapasztalataink szerint az új körülmények még inkább ráirányították a figyelmet a digitalizáció jelentőségére. Nagyon sok vállalatnál felismerték, hogy milyen szerepet játszik a működés folytonosságának biztosításában, a hatékonyság növelésében, illetve a költségek csökkentésében. Ez számunkra jó hír, hiszen számos megoldást kínálunk ezekre a kihívásokra és felkészülten várjuk, amikor az igények mellett az elhatározott fejlesztések megvalósításához szükséges forrás is rendelkezésre áll” - fűzte hozzá Veres Zsolt. 

 

A Schneider Electric idén jelentős termékbevezetést is végrehajtott a lakossági piacon: a cég bemutatta új Sedna villanykapcsoló-családját, valamint az ezzel kompatibilis okosotthon-vezérlő rendszerét, a Wiser-t. Az őszi termékbevezetés érdekessége volt, hogy a speciális helyzet miatt digitális csatornákon és eszközökkel valósult meg a piac és a partnerek tájékoztatása. A kampány sikeresnek bizonyult, hatása a negyedik negyedév elején már érződött az eladásokon. 

 

„Az idei év részben a megváltozott helyzethez való alkalmazkodás jegyében telt el, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a mostani krízis hosszabb távú következményeire is fel kell készülnünk. Ezért amellett, hogy elkészítettük a jövő évi üzleti terveinket, egy három éves tervet is kidolgoztunk. Az idén szerzett tapasztalataink felhasználásával meghatároztuk azokat a prioritásokat, amelyeket betartva a munkatársaink, partnereink biztonságát szem előtt tartva rugalmas és agilis lehet működésünk, ezáltal gyorsan és eredményesen tudunk reagálni, ha arra lesz szükség” - hangsúlyozta Veres Zsolt. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció