A legvonzóbb munkahelyek között a Vodafone

Ismét a TOP 35 legszerethetőbb hazai nagyvállalat egyikének választották a Vodafone-t. A DreamJo.bs.hu karrierportál minden évben meghirdeti a Szerethető Munkahelyek Díjat, amelyet a portál álláskeresői, valamint egy szakmai zsűri szavazatai alapján ítélnek oda nagyvállalati, kkv, valamint erdélyi cég kategóriákban. A Vodafone Magyarország idén harmadik alkalommal szerepel a díjazottak között, a közönségszavazáson pedig a harmadik legnépszerűbb munkahelynek választották a portál álláskeresői.

Sikert aratott a Vodafone az idei „Szerethető Munkahelyek Díj 2020” díjátadón. Az eseményen azokat a cégeket ismerték el, amelyek a neves szakmai zsűri ítélete, valamint az álláskeresők szavazatai szerint a legnépszerűbbnek és munkahelyi értékeik, illetve a karrieroldal felületén elérhető profiljuk alapján a legvonzóbbnak bizonyultak a felhasználók számára. Az idei verseny különlegessége, hogy a pályázó cégek a pandémiára adott válaszukat és intézkedéseiket is megjelenítették a DreamJo.bs profiljukon.

 

 

A megmérettetésre idén rekordmennyiségű pályázat - a tavalyi háromszorosa - érkezett: összesen több mint 1100 cég nevezett a versenyre, közülük pedig 35 nagyvállalat, 150 KKV és 10 erdélyi cég nyerte el a rangos HR elismerést. A Vodafone Magyarország harmadik éve szerepel a Szerethető Nagyvállalatok kategória győztesei között, illetve a portál „Dolgoznék itt” elnevezésű közönségszavazásán harmadik helyezést ért el a cég az álláskeresők visszajelzései alapján.

 

Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR Vezérigazgató-helyettese elmondta, a cégnél többéves hagyománya van a munka-magánélet egyensúlyát támogató programoknak, és a pandémia alatt hozott intézkedésekkel is ezt az elvet követték: „A mai elismerés különösen fontos számunkra, mert azt tükrözi, hogyan látnak minket az álláskeresők. A Vodafone-nál évek óta bevált gyakorlat az otthoni munkavégzés, ezért nem okozott gondot az sem, hogy március 13-a óta minden kollégánk home office-ból dolgozik. Ez a helyzet azonban megterhelő is lehet, ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy a kollégáinkat ne csak a munkahelyi feladatokban segítsük, hanem odafigyeljünk a testi és lelki egészségükre egyaránt. A Well at Home elnevezésű vállalati programunk keretében éppen ezért az otthoni táplálkozásra és testmozgásra vonatkozó tanácsok mellett online jógaórát, mentálhigiénés beszélgetéseket is szervezünk, hogy segítsünk megőrizni a munkavállalóink jóllétét és csökkentsük a rájuk nehezedő stressz mértékét. A »Szerethető Munkahelyek 2020 Díj« és a közönségszavazatok megerősítettek bennünket abban, hogy jó úton járunk.”

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció