Két magyar díjazott a világ legnagyobb mobilfotós versenyén

Kihirdették a győzteseket a világ legnagyobb mobilfotós versenyén. A 120 országból érkezett 1,19 millió nevezésből két magyar alkotás is a legjobbak közé jutott. A Huawei Next Image nemzetközi megmérettetését – melynek témája az idei év különleges nyara volt – egy dán fotós, Sune Pedersen „Ölelés” képe nyerte. Az egyik kategória győztese és különdíjasa pedig egy-egy magyar fotós, Aljona Akszjonovics és Biri Andrea lett. A „Life Goals” és a „Summer time” pályaművek a legjobb magyar és nemzetközi fotográfusok képei között, a budapesti World Press Photo (WPP) kiállítás kísérő kiállításán is megtekinthetők a Magyar Nemzeti Múzeumban, szeptember 24. és október 25. között.

A Next Image nemzetközi győzteseit szeptember végén jelentette be a Huawei. Az ítészek a világ minden tájáról érkező pályaműből választották ki a legjobbakat: egy abszolút győztest, kategóriagyőzteseket, valamint különdíjasokat. A tavalyi versenyhez képest mintegy 30%-kal többen neveztek, így a HUAWEI NEXT-IMAGE Awards a világ egyik legnépszerűbb és legbefolyásosabb fotópályázatává vált.

 

Győzött az ölelés

Az idei év győztes alkotása Sune Pedersen „Az ölelés” című képe lett. A dán fotós tökéletesen örökítette meg a nagypapa öleléséből áradó szeretetet unokája születésnapján, a világjárvány idején. Ez volt az első alkalom, hogy hónapok óta elhagyta otthonát, de unokáit így is csak egy műanyag fólián keresztül ölelhette meg. Pedersen fotója felkavarja az érzelmeket.

 

 

A „Hello, élet!” kategória nemzetközi győztese Aljona Akszjonovics „Life goals” című képe nem sokkal a Magyarországon bevezetett korlátozó intézkedések feloldása után készült a családi nyaralásuk alatt. 

 

„Az egri strandon éppen a kijárat felé vettük az irányt, amikor megláttam ezt az idős párt, akik egymás mellett ültek a vízben. Annyira idilli volt a látvány, hogy úgy éreztem, muszáj a telefonom után nyúlni. Miután elkészítettem a fotót, azonnal megmutattam a férjemnek, hogy remélem, mi is így fogunk ennyi idősen egymás mellett ülni a strandon, vagy bárhol máshol. Ezért is kapta a „Life goals” címet a kép.” – mesélt a kép készítésének körülményeiről Aljona.

 

 

Biri Andrea „Summer time” című képét különdíjjal jutalmazta a nemzetközi zsűri. A szintén a „Hello, élet!” kategóriában induló fotó két gyerek önfeledt strandolását mutatja be. 

 

„A képen egy családi ismerősünk kisfia, Sanyi éppen leönti a férjem fiát, Noelt Szarvason, a legnagyobb kánikulában. A fiúk locsolgatták egymást vödörrel és ugráltak a stégről, mi pedig jókat szórakoztunk rajtuk. Ezt a pillanatot a telefon fotó funkcióinak próbálgatása közben csíptem el. Kiváló alkalom volt ez arra, hogy leteszteljük a különböző beállításokat. A véletlenek szerencsés egybeesése miatt készült ez a kép is, mely tökéletesen megörökítette ezen családi vakáció mókás pillanatait. Azóta is szívesen idézzük fel a kép által megörökített hangulatot” – elevenítette fel a kép készítésének körülményeit Andrea.

 

 

 

A legjobb fotók a Nemzeti Múzeumban

A nemzetközi győztes dán és a díjazott magyar alkotások megtekinthetők a budapesti World Press Photo 2020 kiállítás kísérő tárlatán a Magyar Nemzeti Múzeumban szeptember 24. és október 25. között a hazai forduló győzteseinek képei mellett. 

 

A Huawei Next Image 2020 mobilfotós verseny fókuszában az idei év különleges nyara állt. A hat kategória – Near Far (Közel s Távol – a képek készülhetnek normál, szuperszéles-látószögű, vagy makró lencsével); Good Night (Jó Éjszakát – gyenge fényviszonyok közötti fotók a Huawei Éjszakai Módjával); Hello, Life (Hello, élet – mindennapi helyzetekről különleges fényképek); Faces (Arcok – különleges portrék); Storyteller (Történetmesélő – 3-9 fotóból álló sorozatok) és a videós tartalmak számára meghirdetett Live Moments (Élő Pillanatok) – legjobbjait díjnyertes nemzetközi és magyar fotográfusok fényképeinek társaságában szintén láthatjuk a kiállításon.

 

A kategóriák globális nyertesei a Huawei legújabb csúcskészüléke, a P40 Pro mellett 1000 dolláros (nagyjából 300.000 Ft) pénzjutalomban is részesülnek. A verseny abszolút legjobbját Grand Prix díjjal jutalmazták – a szerencsés győztes 10.000 dollárral (mintegy 3.000.000 Ft) és egy P40 Pro készülékkel lett gazdagabb.

 

A legnépszerűbb modell

Az idei NEXT-IMAGE Award pályaműveit döntően a HUAWEI P sorozat modelljeivel készítették. A vállalat csúcskategóriás modelljei kitolják a mobil fényképezés határait, inspirálva világszerte az okostelefon-felhasználókat és lehetővé téve számukra, hogy bármikor, bárhol megörökítsék és megosszák az élet szépségét.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció