Az ABB páneurópai kísérleti program keretében segíti az e-mobilitási technológia digitális fejlesztését

Az ABB csatlakozott a további 31 résztvevőt tömörítő eCharge4Drivers konzorciumhoz, melynek célja, hogy a főbb európai nagyvárosokban tervezett bemutatókon keresztül minél jobban megismerje a fogyasztók az e-járművek töltési infrastruktúrájával kapcsolatos szempontjait.

Az ABB büszke arra, hogy együttműködő partnere az eCharge4Drivers projektnek, amely része a „Felhasználóközpontú töltési infrastruktúra” elnevezésű, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású zöld járművek fejlesztési programjának. Az Európai Bizottság kezdeményezése arra ösztönzi, és abban támogatja a konzorciumokat, hogy intelligensebb, kényelmesebben igénybe vehető e-járműtöltési infrastruktúrát fejlesszenek ki.  Az eCharge4Drivers projekt célja, hogy felgyorsítsa az átállást az elektromos hajtásra alapozott, fenntarthatóbb közlekedésre.   

 

Bár az Európában értékesített elektromos járművek száma folyamatosan emelkedik, és a 2019-ben regisztrált 561 000 eladással Európa az e-járművek második legnagyobb piacának számít, a járművezetők gyakran azt tapasztalják, hogy korlátozottak a járműtöltési lehetőségek, és olyan minőségi hiányosságok is vannak, amelyek fékezhetik az elektromos járművek tömeges elterjedését. 

 

Számos tanulmány azt jelzi, hogy a megfelelő töltési infrastruktúrához való jobb hozzáférés és az e-mobilitás előnyeit bemutató marketing jelentősen hozzájárul az elektromos járművet vásárlók körének bővüléséhez.   

 

 

Az Európai Unió „Horizont 2020” kutatási és innovációs programja keretében végzett felmérések eredményei alapján megtervezett eCharge4Drivers projektben részletesen vizsgálják majd a felhasználóknak a különböző töltési és mobilitási lehetőségekkel kapcsolatos észrevételeit és véleményét, valamint az Európa-szerte kialakult parkolási szokásokat. Ez információt szolgáltat majd a jobb töltőket és kényelmesebb szolgáltatásokat biztosító megoldások tervezéséhez és megvalósításához.   

 

A projekt keretében a régió e-mobilitási szektorának 32 legfontosabb szereplője fog együttműködni. Az ABB mellett a Robert Bosch, a BMW, a Volvo, a Fiat, illetve számos oktatási intézmény vesz részt a munkában.  A bemutatók megtartására irányuló, 18,8 millió eurós költségvetésű program a tervek szerint 2021 első félévében indul.  

 

Az eCharge4Drivers program keretében Európa-szerte 10 régióban, köztük a nagyvárosok vonzáskörzetében, valamint a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) útvonalain dolgoznak ki, illetve mutatnak majd be kísérleti projekteket. Az ABB egyidejűleg több jármű töltésére alkalmas töltőket szállít a programhoz, amelyeket a kísérleti projektek többségében telepítenek. A kísérleti projektek lehetőséget nyújtanak olyan új technológiák fejlesztésére és tesztelésére is, amelyek javítják a töltési szolgáltatást, illetve olyan fejlesztéseket kínálnak a járművezetők számára, amelyek a belsőégésű motorral szerelt járműveknél nem állnak rendelkezésre.    

 

„Az ABB-nek az elektromos rendszerek terén meglévő egyedülálló szaktudása és tapasztalata, valamint globális vezető szerepe az e-mobilitás és a digitális technológiák piacán jelentősen elősegíti majd, hogy az Európai Unióban felgyorsuljon az átállás a fenntartható közlekedésre, és mindenki számára elérhető közelségbe kerüljön a zéró kibocsátási célok elérése” – mondta Frank Muehlon, az ABB E-mobility Infrastructure Solutions (E-mobilitási Infrastruktúra Megoldások) üzletágának a vezetője.   

 

Az ABB a bemutatókhoz könnyen használható, skálázható e-járműtöltőket fejleszt ki. Ezek a töltők új funkcionalitásokkal, így például nagyméretű, felhasználóbarát, digitális kijelző/kezelőfelülettel rendelkeznek. A modulrendszerű töltők, amelyeket konténerekben szállítanak a bemutatók helyszínére, igény szerint bővíthetők lesznek. A töltőket az ABB „Dynamic DC” egyenáram-elosztási technológiájával szerelik fel, amely biztosítja több töltési pont egyidejű táplálását, így lehetővé válik az e célra alkalmas járművek igény szerinti, nagy teljesítményű töltése.  

 

Az ISO 15118 szabványnak megfelelő Plug & Charge típusú töltőállomások és az egyéb perifériás berendezések szabványos ökoszisztémát hoznak létre az információk továbbításához, és az átjárhatóság biztosításával növelik a töltők kihasználását és hatásfokát. A töltők helyszíni teljesítményszabályzással rendelkeznek, míg az energiamérések összhangban lesznek a mérőműszerekről szóló európai irányelv (MID) előírásaival. A felhasználók több fizetési lehetőség közül választhatnak, fizethetnek hitelkártyával vagy okostelefonról is. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció