Rádiós pályázatokról döntött a Médiatanács

Nyertest hirdetett e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa egy siklósi és egy szigetvári rádiós frekvencia pályázati eljárásában. A testület állampolgári bejelentés alapján vizsgálta a Klubrádió Vesztegzár című műsorának egy március végi adását is, de nem indít eljárást a rádió szolgáltatójával szemben.

Médiafelügyeleti döntések

Állampolgári bejelentés alapján vizsgálta a Médiatanács a Klubrádió Vesztegzár című műsorát. A hatóság megállapította, hogy a március 27-i adásban a kifogásolt hallgatói véleményt a műsorvezető moderálta, helyreigazította, illetve az elhangzott valamennyi hallgatói véleményt az egész műsorban folyamatosan tompította, ellenpontozta, ezért a Klubrádió nem sértette meg a médiatörvény előírásait. Mindezek alapján a Médiatanács nem indított hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

 

Az „Európai Baloldal – Magyarországi Munkáspárt 2006” kifogásolta, hogy a Magyar Távirati Iroda az Országos Sajtószolgálat felületén megtagadta egy közleményük közzétételét. 

 

Az MTI Országos Sajtószolgálat esetében a közszolgálati médiaszolgáltató csak médiafelületet biztosít a vele szerződéses viszonyban álló szervezet által készített közlemény közzétételéhez. A szerződéses jogviszonyt a polgári jog szabályai rendezik, a Médiatanácsnak nincs hatásköre ennek vizsgálatára, ezért a testület a kérelmet elutasította.  

 

Rádiós döntések

A Siklós 88,6, MHz és a Szigetvár 98,9 MHz helyi vételkörzetű frekvenciák közösségi jellegű használatára kiírt rádiós pályázati eljárások nyertese mindkét esetben az egyedül pályázó Karc FM Média Kft.

 

Elfogadta a grémium a Szeged 100,2 MHz körzeti és a Pápa 92,7 MHz helyi vételkörzetű frekvenciák pályázati felhívásainak tervezeteit közösségi jellegű használatra. 

 

A Médiatanács a Budapest 98,6 MHz – Manna FM szolgáltatója kérelmétől részben eltérően hozzájárult műsortervi vállalásainak módosításához, így a rádió az eddigieknél kisebb arányban, de a törvényi előírásoknak megfelelő mértékben tesz majd közzé közszolgálati célú, illetve a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámot.

 

A Miskolc 96,3 MHz körzeti kereskedelmi rádiós frekvencia eljárásában a testület a tartalmi vizsgálat keretében felvilágosítást kért a Radio Plus Kft.-től.

 

A Médiatanács heti üléseinek  teljes napirendje  megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat  is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció