Ismét több száz darab lélegeztetőgépet és több millió védőmaszkot szerez be Kínából az OTT-ONE

Több száz darab lélegeztetőgépet, valamint több millió, a koronavírus elleni védekezésben használható maszkot gyártat le Kínában és szállít Magyarországra az OTT-ONE Nyrt. Az ÁEEK (Állami Egészségügyi Ellátó Központ) által leadott megrendelés összértéke 7,7 milliárd forint, amelyből professzionális lélegeztetőgépeket, azok kiegészítőit, valamint európai minősítéssel rendelkező védőmaszkokat biztosít a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat. Az eszközök legkésőbb május 31-ig el is készülnek. A megrendelő a vételárat teljes egészében előre fizetéssel teljesíti.

Újabb nagy értékű üzleti megállapodást kötött a járványhelyzet által támasztott igények kielégítésére az OTT-ONE Nyrt. – tették közzé a BÉT honlapján. Az innovatív információtechnológiai megoldásokra fókuszáló, ugyanakkor rendkívül jó kínai kapcsolatokkal rendelkező tőzsdei cég ezúttal több száz lélegeztetőgépet, kapcsolódó kiegészítőket, valamint több millió maszkot szerez be az ÁEEK (Állami Egészségügyi Ellátó Központ) megbízásából 7,7 milliárd forint összértékben. Az OTT-ONE a koronavírus-járvány elleni védekezésben használható eszközöket legkésőbb május 31-ig gyártatja le kínai partnerével. A megrendelő a vételárat teljes egészében előre fizetéssel teljesíti, a szerződéskötést követően haladéktalanul.

 

Az OTT-ONE közleményében kiemelte, hogy a megrendelt lélegeztetőgépek professzionális eszközök, amelyek maradéktalanul megfelelnek a Kínai Népköztársaság által 2020. április 1-jén hatályba léptetett, rendkívül szigorú minőségbiztosítási követelményeknek. A társaság a lélegeztetőgépekhez kapcsolódó kiegészítők, így többek között gyógyszeradagolók, monitoring berendezések és légzőkörök beszerzését is vállalta. A behozandó maszkok szintén magas minőségű, európai minősítéssel ellátott eszközök – áll a társaság tájékoztatójában.

 

„Az OTT-ONE a tavalyi évben nagy hangsúlyt fektetett a kínai üzleti kapcsolatok kialakítására, amit most, a járványhelyzetben sikerrel tudunk kamatoztatni, illetve tovább építeni. Bizakodóak vagyunk a jövőre vonatkozóan is, hiszen folyamatosan azon dolgozunk, hogy a jó viszony és tapasztalatok alapján további megrendeléseket tudjunk tető alá hozni és teljesíteni, amelyek mind a magyar egészségügy, mind a részvényeseink számára komoly értéket képviselnek” – mondta Májer Bálint, az OTT-ONE Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

 

Az elsősorban videóstreaminggel, biztonságtechnikával és online oktatással kapcsolatos megoldásairól ismert OTT-ONE már az elmúlt hetekben is beszámolt a koronavírus-járvány elleni küzdelemmel kapcsolatos fejleményekről. Március 26-én 500 lélegeztetőgépet rendelt meg a társaságtól a Külgazdasági és Külügyminisztérium 4,7 milliárd forint értékben, március 27-én pedig 100 000 maszkot vásárolt a cégtől a Duna Aszfalt Kft. Április 2-án arról adtak tájékoztatást, hogy az OTT-ONE és kínai partnere sikeresen, az elsők között teljesítették a kínai kereskedelmi- és vámhatóság egészségügyi eszközök gyártására és kivitelére vonatkozó – jelentősen szigorított kiviteli követelményeken alapuló – felülvizsgálatait, így további üzleti lehetőségek nyíltak meg a cég előtt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció