Szárnyra kapott a netes vásárlások piaca a járvány hatására

Bár március közepén kevesebben rendeltek online, a hónap végére szárnyalni kezdett a netes rendelések piaca és egyre szívesebben végzik a magyarok webshopon keresztül a napi bevásárlást. A higiéniai árucikkek megrendeléseinek száma csaknem megnégyszereződött, a szórakoztató elektronikai cikkek online vásárlása pedig megduplázódott a hónap végére, csak a luxuscikkek iránti kereslet csökkent drasztikusan az elmúlt hetekben. Sok kereskedőt az online értékesítés menthet meg, amely az új webshopok számának növekedésében is tapasztalható – többek között ez is kiderül az ország egyik legnagyobb fulfillment webshop logisztikával foglalkozó cége, az iLogistic.hu elemzéséből, amely során partnereik márciusi eladási adatait vizsgálták meg. 

Március elején a legtöbben még nem sejtették, hogy a fogyasztói szokásokat is teljesen felboríthatják a koronavírus hatásai. A hónap során folyamatosan alakult a magyar fogyasztók vásárlói attitűdje, ezt vette górcső alá az egyik legnagyobb, több mint 100 ügyfelével szinte minden hazai e-kereskedelmi ágazatot lefedő fulfillment webshop logisztikával foglalkozó cég, akik azt vizsgálták meg, hogy hogyan reagált az online kereskedelmi piac a COVID-19 hazai megjelenésével megváltozott gazdasági környezetre. 

 

 

Zuhanórepülésben a luxuscikkek piaca 

Általánosságban elmondható, hogy vannak a webshop piacon árusító cégek között is olyanok, amelyek kifejezetten megsínylik a járványügyi helyzetet. Például olyan luxuscikkeknek, mint a márkás, drága ruhák, drasztikusan, akár több, mint 50 százalékkal is visszaesett az online forgalma az elmúlt egy hónapban. A napi tömegcikkek és szükségcikkek, úgy, mint a szépségápolási cikkek és kiegészítők rendelései a hónap elején lecsökkentek, március utolsó hetétől azonban újra beindultak a vásárlások és a termékcsoport iránti érdeklődés megközelíti a járvány előtti szintet.  

 

 

Megugrott a szórakoztató elektronika és egyre többen rendelnek online élelmiszert

A járvány természetéből adódik, hogy mindenki fokozottabban figyel a kézmosásra, valamint személyes higiéniájára. Nem meglepő, hogy az online rendelések terén is a higiéniai termékek vásárlása robbant be leginkább: a hónap végére csaknem megnégyszereződött a szektorban a rendelésének száma, amelyhez az is hozzájárulhatott, hogy több partner váltott profilt és szájmaszk, valamint fertőtlenítő forgalmazásba kezdtek. Míg március első két hetében enyhe visszaesés volt megfigyelhető a szórakoztató elektronikai termékek online piacán, addig a digitális oktatásra való március közepi átállás után enyhe, majd egy héttel később hirtelen erős növekedésnek indult a terület. Az utolsó héten átlagban több, mint kétszeresére emelkedett a megrendelések száma a hónap legelejéhez képest. Érdekes megfigyelni, hogy míg március első két hetében az élelmiszer-vásárlások terén nem volt változás - bizonyára mindenki személyesen töltötte fel otthoni tartalékait az esetleges karantén kilátásának tükrében -, a hónap közepével elindult egy átállás az online rendelésre ezen a területen is, és március utolsó hetére kétharmaddal nőtt az élelmiszer-rendelések száma az iLogistic.hu partnereinek körében.

 

 

Visszaesés után szárnyalni kezdett az e-kereskedelmi piac 

Vannak olyan termékkörök, amelyek rendelésének tekintetében március harmadik hetében volt a leglátványosabb a visszaesés. Ilyen például az autóápolás, az ajándéktárgyak, valamint a telefonos kiegészítők piaca. Csereklyei Bálint, az iLogistic.hu ügyvezetője szerint ez több okra is visszavezethető: “A járványügyi intézkedések hatására megváltozott a vásárlók attitűdje, hiszen hirtelen egy új, otthoni munkarendre, egy új átmeneti életre kellett berendezkedniük, ráadásul az egzisztenciális bizonytalanság is sokakon eluralkodott. Emellett pedig a kereskedő partnereink hozzáállása is megváltozott, sokan például először leállították a hirdetéseiket, feleslegesnek érezték, hogy reklámozzák kínálatukat. A hónap végére azonban felébredni látszik a piac, a webshopok újra elkezdtek hirdetni, a vásárlók pedig kezdenek hozzászokni a kialakult helyzethez és élnek az online rendelés adta lehetőségekkel. Annak ellenére, hogy a hónap végén általában látványosan elfogynak a fizetések, így kevesebb a rendelés, most több területen is elindult a visszarendeződés és növekedett a rendelések száma, szinte szárnyalni kezdett a piac” - mondta el Bálint, aki azt is hozzátette, hogy azért sajnos vannak olyan termékcsoportok, amelyek még így is rosszul fogynak: a ruházati cikkek eladása a partnereik körében például negyedére csökkent március végére, és olyan webshop tulajdonost is ismer, aki emiatt design szájmaszkok forgalmazására váltott az elmúlt hetekben. 

 

Óriási a kereslet a webshop logisztika iránt 

Egyre többen helyezik már eddig is működő webshopjukra a fókuszt, de olyanok is vannak, akik - meglátva az ugrásszerűen digitalizálódó piacban rejlő lehetőségeket - most indítják el online kereskedésüket. Hiszen az online áruforgalom sok hazai kereskedő számára akár a túlélés esélyét is jelentheti. Még soha nem tapasztaltak ilyen nagy érdeklődést az iLogistic.hu webshop fulfillment szolgáltatása iránt: március második felére megtízszereződött azoknak az áruházaknak a száma, amelyek szerződési szándékkal keresték meg a céget. A csatlakozás egyszerű és gyors, általában szerződéskötés után 1-2 napon belül már elindulhat a közös munka, de volt olyan is, aki az ajánlatkéréstől számítva összesen 24 óra alatt már az első megrendelés kiszállítását is elindította a cégen keresztül. A megnövekedett partneri kör pedig a munkavállalók számának növelését is igényli, így az iLogistic.hu-nál is folyamatosan van felvétel, és akár olyanoknak is tudnak most munkát adni, akik éppen a járvány miatt veszítették el állásukat. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció