30 millió forintot fektet a MOL a fenntartható jövőbe országszerte

Elindult a MOL Helyi Érték programjának közönségszavazása országszerte 54 körzetben, körzetenként két-három, a szakmai fordulón továbbjutott civil szervezet van versenyben. A pályázatok négy kategóriában érkeztek: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarhatóság és társadalom. Minden körzetben a győztesről a helyben élők dönthetnek az online leadott szavazatukkal március 29-ig. A nyertesek egyenként közel félmillió forintos támogatásban részesülnek. 

Rekordszámú, összesen 413 pályázat érkezett be az Adj lendületet helyi közösségednek! mottójú MOL Helyi Érték Program tavalyi felhívására. A szakmai értékelés és az alapítvány kuratóriumának döntése alapján végül 151 projekt vesz részt az utolsó fordulót jelentő online közönségszavazáson 2020. március 9. és 29. között. Az ország 54 körzetében a szakmai szempontok alapján kiválasztott két-három projektre bárki szavazhat a https://www.molalapitvany.hu/szavazas/2019 oldalon. A MOL Helyi Érték Program azokat a civil szervezetek támogatja, amelyek az egy településen vagy egy városrészben élő emberek életét, közösséggé válását, identitásának megerősödését segítik. 

 

 

„Az előző évhez képest 40%-kal több pályázat érkezett felhívásunkra, mely jól mutaja, hogy a program egyre népszerűbb, illetve nagy igény van a helyi civil szervezetek részéről kezdeményezéseik anyagi támogatására. Az idei évben először a közönségszavazást online tartjuk meg, hogy egyszerűbbé és mindenki számára elérhetővé tegyük azt. A helyi közösség a társadalmi összefogás és a szolidaritás megnyilvánulásának terepe, ezért sokszínű tevékenységének támogatását nagyon fontosnak tartjuk. Idén először a továbbjutó szervezetek a saját kampányuk megtervezését segítő képzésen is részt vehettek” – mondta Gáborné Haáz Andrea, a MOL Alapítvány ügyvezetője.

 

A MOL Alapítvány a helyi civil szervezetek, kezdeményezések támogatására hozta létre a MOL Helyi Érték Programot, melyre négy kategóriában lehetett pályázni országszerte: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarthatóság és társadalom. A közönségszavazás fordulójába bejutott környezetvédelmi tematikájú pályázatok között számos érdekes kezdeményezés található: községi szintű komposztálási képzés, közösségi erdőkert telepítése gyümölcsfákból, helyi termelők és tudatos fogyasztók összekapcsolása „kosárközösséggel”, interaktív táblákkal ellátott tanösvény, vályogépítészeti alkotóműhely. 

 

A körzetenként legtöbb szavazatot begyűjtő szervezet elnyeri a pályázatban igényelt, maximálisan 500 000 forintos támogatást. A végső eredményhirdetésre legkésőbb március 31-ig kerül sor. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció