Nagy az érdeklődés a BKK Mobiljegy iránt

Jelentős forgalmat bonyolított az év kilenc hónapja alatt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által üzemeltettet Nemzeti Mobilfizetési Rendszer. A mobilparkolást, az e-matricát és a HU-GO díjtermékeket kiszolgáló rendszeren keresztül 2018. végétől több állatkertben és vadasparkban is elérhető a sorban állás és plusz költségek megfizetése nélküli elektronikus belépőjegy szolgáltatás, illetve 2019. június elejétől a digitalizált fővárosi közösségi közlekedési jegy-megoldás a BKK Mobiljegy. A 2019. év kilenc hónapja alatt a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer mintegy 21 milliárd forint forgalmat bonyolított.

Két és fél hónappal a bevezetését követve a BKK Mobiljegy forgalma fokozatos felhasználói érdeklődést mutat. A 2019. június 3. és szeptember 16. közötti időszak alatt összesen 18 315 elektronikus közösségi közlekedési jegyet értékesített a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. A Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül elérhető BKK Mobiljegy mellett 2019. év harmadik negyedének végéig mintegy 2 millió e-matricát és HU-GO díjterméket, valamint 22,6 millió parkolási tranzakció valósult meg.

„2013-ban kezdtünk azon dolgozni, hogy elinduljon a HU-GO megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszer, amelynek átadását követve valósítottuk meg a Nemzeti Mobilfizetési Rendszert is. A két sikeresen bevezetett közlekedést támogató megoldás és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások kialakítása után a 2016-tól a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platformon, a lakosság kényelmét szolgáló közösségi közlekedést támogató digitális projekten kezdtünk le dolgozni, amelynek első elérhető díjterméke a 2019. júniusban elindított BKK Mobiljegy. A többek között a fővárosi közösségi közlekedést is támogató Közlekedési Mobiljegy megoldást az elkövetkező hónapokban több városban is be kívánjuk vezetni” – nyilatkozta Veres Mihály a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója.
 
A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 2019. január – 2019. szeptember 16. közötti üzemi statisztikai adatai:
  • Közlekedési Mobiljegy (db): 18 315
  • E-matrica és HU-GO (db): 1 990 000
  • Mobilparkolás (db): 22 626 585
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció