A 4iG megvásárolja a T-Systems Magyarországot

A 4iG Nyrt. és a Magyar Telekom Nyrt. megállapodott a T-Systems Magyarország Zrt. eladásával kapcsolatos főbb pontokról – közölték a vállalatok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A felek az ügyletről szóló előzetes megállapodást a mai napon aláírták. A tranzakció a T-Systems átvilágítását, illetve a hatósági jóváhagyásokat követően az idei évben zárulhat.

A BÉT honlapján közzétett bejelentés értelmében a 4iG a tranzakció zárásakor megvásárolja a T-Systems Magyarországot, mellyel a társaság és leányvállalatai is tulajdonába kerülnek. A 4iG és a Magyar Telekom között létrejött megállapodásban a felek a tranzakció legfontosabb pontjaiban már megállapodtak, a részletes feltételrendszert a következő hónapokban dolgozzák ki. 

 

A tranzakció a T-Systems kis- és középvállalati értékesítési üzletágát nem érinti, ezt a végleges megállapodást megelőzően átszervezik a Magyar Telekomba. Az adásvételi folyamat zárását követően a 4iG és a Magyar Telekom partnerségre lépnek, ugyanis hosszú távon továbbra is a T-Systems értékesítheti a Telekom távközlési szolgáltatásait a nagyvállalati és közszféra szegmenseiben. Emellett a 4iG arra is jogot szerez, hogy további három évig használhassa a T-Systems márkanevet. 

 

 „A gazdaság digitalizációjának felgyorsulása egyedülálló üzleti lehetőséget jelent a 4iG számára. Társaságunk célja, hogy ebben a dinamikusan fejlődő piaci környezetben itthon, és 2-3 éven belül a régióban is az informatikai szektor egyik meghatározó nagyvállalatává váljon” – mondta Jászai Gellért a 4iG elnök-vezérigazgatója. „A T-Systems Magyarország növekedési céljaink elérésében az egyik legfontosabb mérföldkő. Vállalatunk fejlődésének pedig további lendületet adhat, hogy a tranzakció sikeres zárását követően a telekommunikációs piac vezető szolgáltatója, a Magyar Telekom is stratégiai partnerünkké válhat” – tette hozzá Jászai Gellért a mai bejelentés kapcsán.

 

Az aláírás kapcsán Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta: „Büszkék vagyunk a T-Systems-re, mely 1600 fős munkatársi és több ezer fős partneri állományával az ország vezető infokommunikációs szolgáltatója és számos vállalat és intézmény transzformációs partnere. Olyan szakmai befektetővel állapodtunk meg, aki folytatja majd ezt az innovációs tevékenységet, és támogatni tudja a T-Systems további növekedését”. Hozzátette: „A Magyar Telekom célja változatlan: ügyfeleinknek mindig a legjobb minőségű, integrált szolgáltatásokat nyújtani a legjobb hálózaton. Továbbra is hatékony, agilis Telekomot építünk, mely erősíti piacvezető pozícióit, fejleszt és növekszik, így értéket teremtve részvényeseinek és az egész társadalomnak”. 

 

A felek szándéka szerint az ügylet a hatósági jóváhagyásoktól, az átvilágítási folyamattól, a szerződéses feltételrendszer és a jogi dokumentáció aláírásától függően még az idén zárulhat. A tranzakció teljes feltételrendszere a végleges adásvételi szerződés aláírásával válik kötelező erejűvé, amelyről a társaságok a későbbiek során tájékoztatják befektetőiket és a nyilvánosságot.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció