Összetartó kisközösségeket díjazott a Telenor, a Hello Wood szakmai támogatásával

Két kimagasló közösségi erővel bíró társaság nyerte a Telenor Együtt/tér című pályázatát. A felhívás szerint olyan kisközösségek pályázhattak közösségi tér kialakítására, akik összefogásuk és közös értékteremtés révén vannak hatással környezetükre. A 177 beérkezett pályázat közül győzteseként az agárdi Szitakötő Vízi- és Extrémsport Egyesület és a Zabszalma Alapítvány gazdagodhatott egy-egy különleges faépítménnyel, melynek megépítésében a Hello Wood nyújtott szakmai támogatást.

 

Zabszalma - lovasterápiával segítik az autista gyermekeket


 

A Zabszalma Alapítvány eltérő fejlődésű, főként autista gyerekek fejlesztését segíti többek között lovas terápia segítségével. Hisznek abban, hogy a korai fejlesztésben, amellyel egy-egy nehéz kezdet, elakadás is behozható, a lovak a legjobb segítőik. Zuglói lovardájukban fejlesztő foglalkozásokat tartanak, családi napokat, speciális táborokat szerveznek. A fejlesztéseken túl közösséget építenek, segítik a szülőket, helyet adnak csoportos találkozóknak, megbeszéléseknek, és sokszor a szülinapokat is náluk tartják, mert máshol nem szívesen fogadják az eltérő fejlődésű, "furcsa" gyerekeket.

 

Az Együtt/tér pályázat keretében egy kör alakú, jurtára emlékeztető épületet terveztek meg és építettek fel a lovarda területén. Az új közösségi tér biztonságos környezetet jelent, ahol a szülők, gyerekek, szakemberek nyugodtan le tudnak ülni terápia előtt és után, ahol van lehetőség a konzultációra, a gyerekek felmérésére, vagy akár tornára, játékra is. Korábban mindez esőben, hóban, tűző napon a szabadban történt, így az új építmény minőségi ugrást jelent a program komfortosabb működtetésében.

 

A Szitakötőnél nem a víz, a közösség az úr

A 2017-ben alakult Szitakötő Vízi- és Extrémsport Egyesület célja a vízi- és extrémsportok népszerűsítése a Velencei-tó térségében, a fiatalok mozgásra való ösztönzése, a tehetségek gondozása. Az edzések mellett táborokat, sportrendezvényeket szerveznek, és büszkék arra, hogy az elmúlt években nagyrészt önerőből, különösebb támogatás nélkül sokaknak adták át a mozgás örömét. A megpályázott közösségi teret a Velencei-tó népszerű, agárdi szabadstrandjára álmodták meg. A közösség évek óta ezen a helyszínen találkozik, hogy képezzék, fejlesszék magukat a vízi sportokban és a helyszínen minden érdeklődőnek lehetőséget biztosítanak ezen sportok kipróbálására.

 

 

A pályázat keretében - a helyi önkormányzat beleegyezésével - létrejött bázis egy olyan frekventált helyszín, ami napközben sportolásra ad lehetőséget, nyáresténként pedig kulturális programokat terveznek, mint például kertmozi, élőzene. A Szitakötő agárdi bázisán sportoktatás, tehetséggondozás és közösségi sportprogramok kapnak majd helyet, illetve az egyesület eszközeinek tárolására is alkalmas, ami nagyban megkönnyíti a nonprofit szervezet nyári munkáját.

 

“A bázis deszkái egyesületünk életében “a világot jelentő deszkák”. Eddig nem volt állandó helyünk, csak sportrendezvényeken, spontán közösségi alkalmakkor találkozhattak velünk az érdeklődők. Az állandó közösségi tér létrejötte lehetőséget ad számunkra arra, hogy az általunk képviselt, helyben űzhető vízi- és extrémsportokat (windsurf, kitesurf, sup, longboard) színvonalas formában ismertessük meg másokkal. Várunk mindenkit a kezdőktől a haladókon át, egészen a versenyzőkig. A jelenlegi bázis helye már évek óta a közösségünk magjának találkozóhelye, és most végre fedél is van a fejünk felett” - mondta el Orova Zita, a Szitakötő Egyesület egyik alapítója.

 

 

De mi is az az Együtt/tér, amire  177 pályázat érkezett?

Legyen szó színpadról, stégről, játszótérről vagy kutyás akadálypályáról, egy közös tér sokat jelenthet azoknak a közösségeknek, akiket egy hobbi, az együtt sportolás vagy egy jó cél megvalósítása hoz össze. A közösség teremtő erejét felszínre hozó Együtt/tér pályázat apropóját a Telenor aktuális reklámkampánya adta, amely arra az alapigazságra épül, hogy az emberek együtt mindig többre mennek: az aktuális akcióban ugyanis baráti ajánlás révén mindketten mobilos kedvezményekhez jutnak. A Telenor az egyedi faépítményeiről, installációiról ismert Hello Wood alkotóközösséget hívta segítségül, hogy egy közös pályázattal összetartó kisközösségeket támogasson.  Mintaprojektként, és a leendő pályázók számára inspirációként a Fehérvári Rugby Club közösségének épített egyedi fa lelátót a mobilszolgáltató.

 

 

Az Együtt/tér pályázatra 177 pályázat érkezett a legkülönfélébb ötletekkel, mint kerékpártároló, hála-park, mobil-színpad, játszótér, közösségi télikert vagy csűr. Végül a zsűri döntése alapján a Szitakötő Egyesület és a Zabszalma Alapítvány számára épült fel egy-egy új közösségi tér. 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció