Az autósokkal ünnepli szolgáltatásainak bővülését a Parkl

Ingyen parkolás az egész országban? Ráadásul kényelmesen, két kattintással? Egy napra elhozza a Parkl az autósok Kánaánját, hogy felhasználóival együtt ünnepeljen!

A két éve működő hazai mobilalkalmazás amellett, hogy folyamatosan bővíti partnereinek számát, az elmúlt hónapokban jelentős mértékben kiszélesítette szolgáltatásainak körét is. Így már egy alkalmazáson belül kínál szerteágazó megoldást a parkolásra és az elektromos töltésre is. A jelentős szolgáltatásbővülést ingyenes parkolással ünnepli a cég május 30-án, csütörtökön, ami minden budapesti zárt téri partnerüket, valamint az összes fizetőövezetes parkolózónát is érinti az egész országban!

A Parkl a kezdetek óta egy olyan piaci rést használ ki, amely egyrészt megoldást kínál a kihasználatlan parkolóhelyek megtöltésére, másrészt leegyszerűsíti a parkolást már meglévő parkolóházak területén. Az elmúlt két évben folyamatosan szélesítették azoknak a helyeknek a körét, ahol elérhetővé teszik az egyszerű, készpénzmentes zárt téri parkolást. Azonban a felhasználói igényeket meghallgatva ezt is tovább gondolták az elmúlt időszakban a tech cég alapítói. Ennek köszönhetően a tavalyi évtől kezdve egyre több helyen váltak elérhetővé parkolóházakban Parkl elektromos töltők, nemrég pedig elindult a közterületi parkolás funkció is, amellyel az utcai parkolásunkat is az alkalmazáson keresztül intézhetjük az egész ország összes fizetős parkolózónájában. 

Hogyan működik a Parkl? 

A Parkl térképen mutatja a rendelkezésre álló zárt téri parkolóhelyeket - köztük a nagyközönség számára korábban rejtett szállodák, irodaházak, társasházak garázsait - melyek nagy részét csak az applikáción keresztül tudjuk elérni, de a szolgáltatás ennél is tovább megy. Amellett, hogy megkímél minket a készpénzes fizetéstől, nem kell bajlódnunk a ki-bejutással, illetve a papír alapú parkolójegy váltással sem, hiszen az app automatikusan nyitja a parkolóház sorompóját. Ha pedig végeztünk, akkor nem kell aprókat keresni és az automatánál várni.

Az alkalmazáshoz eddig közel 80 budapesti partner csatlakozott, amellyel szinte az egész fővárost lefedik, de persze a partneri megállapodások köre még mindig folyamatosan bővül.

Parkolj az utcán - ennyire egyszerű 

Év elejétől köztéri parkolással is kibővült a Parkl: ezzel az egész ország területén minden fizetős parkolózónában lehet az appon belül bankkártyával fizetve parkolni, amely nem zárol előre összeget és egyenleg feltöltés sem bonyolítja a használatát, csak a végösszeget vonja le a parkolás végén. És, hogy mivel tud még többet a már meglévő alkalmazásoknál? Az automatikus megújítás funkció bekapcsolásával nem érhetnek minket kellemetlen meglepetések a lejárt parkolással járó büntetés miatt: mindig értesülhetünk az aktuális parkolásunk végéről és annak újraindításáról is!

A jövő autósaira is gondolnak 

A Parkl arra törekszik, hogy a jelen autósainak mindennapi társa legyen, de az alkalmazás fejlesztői tudják, hogy már a jövő igényeire is oda kell figyelni. Európában a tavalyi év első felében több mint 40 százalékkal több e-autót adtak el az előző év azonos időszakához képest , és a töltőpontok száma is folyamatosan emelkedik. Hazánk még gyerekcipőben jár az elektromos autózásban, de a fejlődés itt is útnak indult. Éppen ezért startolt el már tavaly a Parkl elektromos töltési szolgáltatása, amellyel egyre több helyen kiszolgálják az autósokat. Így kínál egy komplett szolgáltatáscsomagot a Parkl a jövő autósainak is, akik nemcsak bárhol kényelmesen parkolhatnak, de az autójuk töltését is egyszerűen oldhatják meg az alkalmazásnak köszönhetően. 

Ingyenes parkolással ünnepelnek 

Az elmúlt időszak jelentős szolgáltatásbővüléseit szeretné felhasználóival együtt ünnepelni a Parkl, ezért május 30-án a fővárosi zárt téri és az országos utcai parkolási szolgáltatását is ingyenessé teszi egy egyszeri parkolás erejéig, felhasználói fiókonként 2000 Ft-os keretösszegig az egész országban. A keretösszeg minden regisztrált felhasználó rendelkezésére áll május 30-án, csak a PARKL1 kódot kell beírni a Beállítások/Kuponok menüpontban aznap éjféltől másnap éjfélig. Ezt követően az első parkoláskor automatikusan felhasználja a rendszer az adott kódot, így ingyen parkolhatunk!

Parkl letöltés:

iOS - http://bit.ly/parkl_ios

Android - http://bit.ly/parkl_android

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció