A lányok is lehetnek sikeres fejlesztők!

Példaképekkel, játékos programokkal és egy sikeres 15 éves programozó lány segítségével népszerűsítette az informatikai szakmákat a Microsoft a DigiGirlz kódnapon. Az április 27-én, szombaton megrendezett DigiGirlz kódnapon tizenkét fiatal lány ismerhette meg, milyen izgalmas jövőképet jelent a digitális világ. A Microsoft DigiGirlz globális kezdeményezésének célja, hogy minél több lány válassza a természettudományos oktatást és az informatikai szakmákat, hiszen az IT szakma nem csak fiúknak való.

A lányok hatvan százaléka szívesebben döntene a természettudományos pálya mellett, ha tudná, hogy azon a területen a nemek aránya kiegyensúlyozott – derül ki a Microsoft kutatásából. A Microsoft szerint globális problémát jelent, hogy a digitális szakmákban rendkívül kevés nő dolgozik, ezért indította el a DigiGirlz kampányát, hogy minél több fiatal lányban tudatosítsa, igenis van keresnivalójuk az informatikai pályán. 2019-ben világszerte 58 helyen rendeznek Microsoft DigiGirlz napot, fiatal lányok részvételével.

 

A DigiGirlz napok célja, hogy hozzájáruljanak a nemi megosztottság csökkentéséhez az informatikai szakmákban. Nemzetközi kutatások szerint, ha több nő dolgozna informatikusként, azzal nem csak a munkaerőhiányt lehetne enyhíteni, de a akár 2,2 százalékkal lenne növelhető a GDP. Ennek semmi akadálya nincs, hiszen a programozás, a kódolás és a fejlesztés olyan munkák, amelyekben a lányok ugyanolyan teljesítményt nyújthatnak, mint a fiúk. Ennek ellenére mégis kevés nő dolgozik mérnökként és informatikusként. A természettudományi diplomások közül csak minden ötödik nő.

 

 

A műszaki területre jellemző nemi megosztottság felszámolását már az egyetemi pályaválasztás előtt kell megalapozni azzal, hogy egyre több tinédzser lány érdeklődését keltjük fel a programozás, a kódolás és a természettudományos pályák iránt. Ha hitelesen mutatjuk meg a fiatal lányoknak, milyen lehetőségeket kínál nekik a legmodernebb iparág, akkor ők is elhiszik, képesek ugyanarra a teljesítményre, mint a fiúk, és semmivel sem boldogulnak nehezebben náluk.

A pozitív példák, a biztatás és az informatikus pálya bemutatása mind növelheti a fiatal lányok érdeklődését. Hiszen a lányok és a fiúk általános iskolában még egyformán szeretik a természettudományos, informatikai és műszaki tantárgyakat. A gimnáziumi évek alatt alakul ki a megosztottság, ezért fontos, hogy a lányokat tudatosan vezessük az IT-szakma felé.

 

Április 27-én szombaton a Microsoft a Skool-lal együttműködve különleges kódnapot szervezett fiatal lányoknak. Ennek keretében tizenkét tinédzser lány ismerkedhetett meg a kódolás alapjaival a Minecraft programozóműhelyen. A lányok az informatikai továbbtanulásról és karrierlehetőségekről is beszélgethettek a Skool és a Microsoft mentoraival, és női példaképeken keresztül nyertek betekintést az IT világába.

 

 

A DigiGirlz napok kulcsfigurái azok a sikeres kortárs fiatal programozó lányok, akik példaképek lehetnek. A Skool és a Microsoft jóvoltából a lányok találkozhattak az alig 15 éves Názer Lilivel, aki korához képest már veterán fejlesztőnek számít, különböző nyelveken tud programozni, saját applikációkat, játékokat fejleszt. Eredetileg orvos szeretett volna lenni, aztán a programozásban találta meg magát. Lili azért vett részt a DigiGirlz kódnapon, hogy saját példájával inspirálja a lányokat.

 

„A lányokkal ellentétben a fiúk sokkal inkább el tudják magukat képzelni informatikusként, természettudósként vagy mérnökként. Pedig az informatikának és a világnak szüksége van a lányok tehetségére, tudására is. A Microsoft célja, hogy bátorítsa és inspirálja a jövő generációit, és csökkentse a nemek közti különbségeket a természettudományos, technológiai, műszaki és matematikai szakmákban. Ezért jött létre a DigiGirlz kezdeményezésünk.” – mondta az eseményen Csanak Gabriella, a Microsoft marketing- és operatív igazgatója.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció