Magyar tudást az agrotechnikába

Közös kutatás-fejlesztési terveket valósít meg a Szent István Egyetem és a Közlekedési Műszergyártó Zrt. A kooperációban a már eddig is jól működő oktatási együttműködést terjesztik ki a technológiai fejlesztésre.

Patinás magyar céggel közösen fejleszt a mezőgazdaságban hasznosítható műszereket és vezérlőberendezéseket a Szent István Egyetem. A nagy múltú gödöllői oktatási intézmény az idén 119 éves Közlekedési Műszergyártó Zrt.-vel (KMGY Zrt.) közös fejlesztési terveket dolgozott ki. A pályázati források felhasználásával létrejövő úgynevezett Univerzális terminál a mezőgazdasági termelésben képvisel csúcstechnológiát.

 

A projekt eredményeként létrejön egy színes, grafikus képernyővel ellátott Virtuális Terminál (VT), amely a beépített kezelőszervek segítségével alkalmas a „plug and play” módon csatlakoztatott mezőgazdasági, vagy erdészeti berendezés vezérlésére, valamint videókamerák képének megjelenítésére.

 

A mellékelt fotón (balról jobba) Zelenka Pál, a KMGY Zrt. vezérigazgatója és Dr. Szabó István egyetemi tanár, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Mechanikai és Géptani Intézetének igazgatója látható.

 

A közös fejlesztés eredményeként megvalósuló berendezés új szintre emeli a mezőgazdaságigép-gyártásban alkalmazott technológiát, hiszen tartalmaz majd egy hardver / szoftver átjárót, amely lehetővé teszi az adatvesztés nélküli kommunikációt a mezőgazdasági gépekben alkalmazott ISOBUS és a CAN hálózat között. Az eszköz CAN hálózattal nem rendelkező járműbe való beépítés esetén az összegyűjtött analóg információkat A/D konverziót követően továbbítja az ISOBUS hálózat felé. Az ISOBUS funkciókon kívül a rendszer alkalmas a jármű alrendszereinek és a munkafolyamatok monitorozására, analóg videóképek megjelenítésére, helymeghatározásra, és diagnosztikára.

 

Az eszköz tehát egyrészt egy TECU (Tractor Electronic Control Unit) egység szerepkörét látja el, továbbítva a mezőgazdasági vontató alapvető működési paramétereit (pl. sebesség) az ISOBUS rendszer felé az integrált „átjárón” keresztül. A másik fő funkció egy virtuális ISOBUS terminál, amely alkalmas a csatlakoztatott, szabványos berendezések irányítására. E fő funkciók mellett alkalmas analóg és digitális jelek fogadására és feldolgozására, működési paraméterek és munkafolyamatok monitorozására (pl. megművelt terület számítás, hatékonyságszámítás, üzemanyag-felhasználás), egyes gépészeti alrendszerek (pl. powershift, kiemelő kar vezérlésére), videóképek megjelenítésére, fedélzeti diagnosztikára, műholdas helymeghatározásra.

 

A magyar magántulajdonban levő KMGY és az egyetem kapcsolata nem új keletű. Zelenka Pál, a KMGY Zrt. tulajdonosa a Szent István Egyetem vendégoktatója, és a két intézmény a duális képzésben is együttműködik. A két szervezet közreműködésével megvalósuló technológiai fejlesztés a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) támogatásával valósul meg.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció