Az Euronics a kihívásokkal tarkított 2018-as évben is jelentősen növelte árbevételét

A magyar tulajdonú Euronics műszaki áruházlánc 2018-as számai jelentős előretörést mutatnak. A vállalat 20%-kal magasabb árbevételt realizált a megelőző évhez képest, miközben jelentős beruházásokat eszközölt, átalakította bérezési rendszerét, valamint tovább erősítette online értékesítési pozícióját. 

A 2018-as év 20%-os forgalomnövekedést eredményezett az Euronics műszaki áruházlánc gyorsjelentése alapján. Ez jelentősen meghaladja a teljes műszaki piac növekedési ütemét. A cég webshopjának forgalma pedig több, mint a duplájára emelkedett a 2017-es számokhoz képest. 

 

A vállalat forgalomnövekedésének hátterében a tavaly év eleji, Otthon Melege program sikerességét, a foci világbajnokság keltette értékesítés emelkedését, valamint a lakossági vásárlási kedv növekedését látja. Ezek mellett a cég jelentős, közel 2 milliárd forintos ingatlanfejlesztéssel három új áruház nyitását valósította meg, valamint további hét üzletét költöztette, vagy újította fel. 

 

Fazekas Bálint, az Euronics nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjének tájékoztatása alapján, a forgalomnövekedésben a televíziók, azon belül is a nagyképernyős és prémium kategóriás termékek értékesítésének növekedése számottevő, ugyanis itt közel 30%-os az emelkedés. A VB felpörgette a szórakoztató elektronikai eszközök forgalmát is. A vállalat Soundbarból közel 40%-kal többet adott el, mint a megelőző évben. Emellett nagy lépés, hogy a számítástechnikai eszközök értékesítését is harmadával tudta emelni az Euronics.

 

A növekedéshez hozzájárult a cég áprilisban átadott pátyi raktárbázisa, ahonnan országos kiskereskedelmi hálózatát és webshopját is hatékonyabban tudja kiszolgálni. Az év során az Euronics, válaszolva a munkaerőpiaci kihívásokra, jelentős mértékben alakította át bérezési struktúráját, több hullámban emelte alkalmazottai bérét, megreformálta a motivációs rendszerét, valamint bevezette a cafeteria- rendszert is.

 

„Büszkék vagyunk rá, hogy a Blokkk.com kiskereskedelmi szakportál listája alapján, az egy főre jutó bruttó keresetek rangsorán a harmadik helyen állunk a kiskereskedelmi cégek között.” - monda Hunyady László, az Euronics marketing és értékesítési igazgatója. 

 

A változások azonban belülről kellett, hogy induljanak. Az elmúlt években a vállalat vezetése tudatosan alakította át a managementet annak érdekében, hogy a piaci körülmények változásaira, az Euronics rohamtempóban történő növekedésére, továbbá a célok megvalósítására minél hatékonyabb módon tudjanak felkészülni. „A vezetői szintekre olyan nemzetközi tapasztalatokkal, stratégiai látásmóddal rendelkező kollégák kerültek kiválasztásra, akik képesek támogatni az Euronics megújulási, modernizációs törekvéseit, ugyanakkor csapatban gondolkodnak.” – jegyezte meg Hunyady László az átalakításokkal kapcsolatban. 

 

Ezek a törekvések a 2019-es évben is folytatódnak, így az Euronics márka megújulása, az online és offline értékesítési csatornák kiemelt szerepe, a vásárlói élmény további fokozása, a dolgozói elégedettség emelése mind a tervek között szerepel.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció