Robotversenyt rendeznek Budapesten

Rendkívül magas lesz hétvégén az egy fŇĎre jutó robotok száma Óbudán. Az FLL robotversenye mellett innovációs kiállítás és ŇĪrkutatással kapcsolatos elŇĎadások várják az ingyenes rendezvény látogatóit.

Budapesten rendezik meg a világ legnépesebb ifjúsági robotversenyének regionális döntŇĎjét, ahol a 9-16 éves versenyzŇĎknek nem csak programozói, és robotépítŇĎ tudásukat kell összemérniük, hanem a hatékony csoportmunkára is figyelmet kell fordítaniuk, illetve a kutatási feladat során pedig egy ŇĪrrel kapcsolatos valós problémára kell választ találniuk. A 2018/2019-es szezonban az Emberi ErŇĎforrások Minisztériuma és Európai Ňįrügynökség (ESA) magyarországi Üzleti Inkubátorháza által is támogatott versenyre rekordszámú versenyzŇĎ regisztrált, összesen 20 csapat jelezte részvételét a megmérettetésen nagyobbrészt Magyarországról, ám Bulgáriából is érkeznek versenyzŇĎk. 

 

 

A mindenki számára ingyenesen látogatható rendezvény szombaton reggel 8 órától lesz látogatható az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimnázium épületében. A megnyitón többek között Ferencz Orsolya, Ňįrkutatásért FelelŇĎs Miniszteri Biztos, Pálfi Erika, az Oktatásért FelelŇĎs Államtitkárság fŇĎosztályvezetŇĎje, Farkas Bertalan, az elsŇĎ magyar ŇĪrhajós és Tandi Zsuzsanna, az ESA magyarországi Üzleti Inkubátorház vezetŇĎje is felszólal majd. 

 

 

A helyszínen nem csak a FIRST LEGO League izgalmas robotfutamai lesznek megtekinthetŇĎk, hanem a szervezŇĎk egy különleges innováció kiállítással is készülnek, amely keretén belül nagyméretŇĪ humanoid robotok lesznek kiállítva, a büfében pedig pincérrobot szolgálja majd fel a frissítŇĎ falatokat. A látogatók emellett egy egyedi 3D nyomtató kiállítást, egy LEGO kiállítást, valamint diákok által készített mŇĪholdat, különleges mikrovezérlŇĎ építményeket is megtekinthetnek majd. A színházteremben ezzel párhuzamosan ŇĪrkutatással kapcsolatos elŇĎadások és játékos vetélkedŇĎk várják majd a robotika és az ŇĪrkutatás iránt érdeklŇĎdŇĎ látogatókat. A belépés mindenki számára ingyenes. 

 

A rendezvényrŇĎl bŇĎvebb információ az FLL Budapesti döntŇĎ és innováció kiállítás Facebook eseményénél olvasható.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció