Légkondiháború az irodákban

Az egyik kolléga a kabátjában is vacog, a másik pedig már nem tud mit levenni magáról: a nyári időszakban állandó és forró vita tárgya, hogy hány fok legyen az irodában. Magyarországon immár másfél évtizede létezik egy olyan rendelet, ami feketén-fehéren előírja, hogy milyen hőmérsékletet kell biztosítani a munkahelyeken. Az LG Magyarország most számos kutatási eredmény bemutatásával segít eldönteni, hogy milyen klíma mellett lehet a legjobban, leghatékonyabban dolgozni.

Mark Zuckerberg, Facebook-vezér és társalapító a fáma szerint abban hisz, hogy az irodákban a 15 °C hőmérséklet az ideális. Azt nem tudni, hogy a Facebook sikereiben és fiaskóiban ennek mekkora a szerepe, az azonban biztos, hogy a kutatási eredmények alapján lényegesen magasabb és komfortosabb munkahelyi hőmérséklet az ideális. 

 

Sokba kerül a didergő dolgozó

Az egyesült államokbeli Cornell University kutatói szerint a számítógépekkel dolgozó irodai alkalmazottak 25 fokos hőmérséklet mellett a munkaidejüket teljesen kitöltötték és a gépelés során 10 százalékos hibaaránnyal dolgoztak. Ennél jóval hűvösebb, 20 fokos környezetben viszont a munkaidő alig több mint felében használták a klaviatúrát, a hibaarány pedig 25 százalékra emelkedett. Ez a hatékonyságromlás azzal magyarázható, hogy ha valaki fázik, a szervezetének több energiát kell a test melegen tartására fordítani, így kevesebb energia marad a koncentrációra, gondolkodásra, kreativitásra. A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a teljesítmény ilyetén csökkenése óránként és alkalmazottanként 10 százalékos többletköltséget jelent a munkáltatók számára.

 

Persze a túlzott meleg sem tesz jót a hatékonyságnak. A helsinki műszaki egyetem kutatói által 2006-ban végzett vizsgálat szerint a legmagasabb termelékenység kb. 22 Celsius fokos hőmérsékletnél érhető el, 23-24 foktól felfelé pedig már romlik a dolgozók munkateljesítménye. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a munkatársaknak például 30 fokos környezetben kell dolgozniuk, a kutatás eredményei alapján 8,9 százalékkal rosszabb teljesítményt nyújtanak, mint ha 22 fokban tevékenykednének.

 

 

Így használjuk okosan a klímát

„A benti hőmérsékletet mindig a kintihez viszonyítva ajánlott állítani: 8-10 foknál ne legyen nagyobb a különbség azon a területen, ahova beérkezünk, így van ideje a szervezetünknek akklimatizálódni” – tanácsolja Nagy Sándor József, az LG Magyarország klímaüzletágának vezetője. Kerüljük a direkt légáramot is, azaz ne tartózkodjunk huzamosan ott, ahová a klíma a hideg levegőt fújja, hiszen még a normál huzatban tartózkodva is könnyen megfázhatunk. Ami az irodában az üzemeltető feladata, arra otthon nekünk kell figyelnünk: a szűrőket tisztítanunk, cserélnünk kell, de rendszeres időközönként szükséges a beltéri és a kültéri egységet is ellenőrizni, karbantartani.

 

Védőitalt is előír a magyar szabályozás

Magyarországon a zárt térben dolgozó, szellemi munkát végzők számára meleg évszakban 21-24 fokos hőmérsékletet kell biztosítani, a legnagyobb megengedhető hőmérséklet pedig 31 fok. Mindezt egy 2002 óta élő, a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjét előíró rendelet szabályozza, ahogyan azt is, hogy 24 fok feletti hőmérséklet esetén a munkavállalók részére igény szerint, de legalább félóránként védőitalt (14-16 °C hőmérsékletű ivóvizet vagy legfeljebb 4 százalék cukrot tartalmazó alkoholmentes italt) kell biztosítani, továbbá óránként legalább 5, de legfeljebb 10 perces pihenőidőt kell közbeiktatni.

 

Melegben jobb a csapatmunka

Visszatérve a kutatásokra úgy tűnik, a feladat jellegétől is függ, hogy mi az ideális hőmérséklet. A relatíve magasabb hőmérséklet kedvezőbb lehet a kreatív gondolkodást igénylő munkát végzők számára, miközben a hűvösebb, 20 fokos környezet éberebben tarthatja az ismétlődő vagy monoton tevékenységet végrehajtó dolgozókat. A magasabb hőmérséklet nem jelent szaunahőfokot: 27 °C felett például romlanak a matematikai képességek. 

 

Nemek szerint szintén van különbség abban, hogy milyen hőmérséklet számít komfortosnak – erre egy egyesült államokbeli felmérés világított rá. A megkérdezett nők átlagosan 22, a férfiak 21 fokot tartanak ideálisnak az irodai munkához. 

 

A hőmérsékletnek ráadásul közvetlen hatása lehet a munkatársak együttműködési készségére is. A kánikulában izzadó kollégák láttán nehéz elképzelni, de egy kisebb kutatás eredményei arra világítottak rá, hogy melegebb környezetben barátságosabb érzelmekkel viseltethetnek a dolgozók a kollégáik felé, ami a konkrét beszédstílusban, nyelvhasználatban is tetten érhető. 

 

LG klíma a Bazilikában is

Érdekesség, hogy a budapesti Szent István Bazilika Szent Jobb kápolnája is az LG Multi V mini épület-klimatizálási rendszerével van felszerelve. Ennél nagyobb és komplexebb LG rendszer található a Graphisoft Park új fogadóépületében, ahol a Graphisoft saját üzemeltetési részlege mellett meeting termek, kávézók és bérelhető irodák hűtését és fűtését látja el. A hőmérséklet 21 és 28 fok között állítható szabadon helyiségenként, de a rendszer egyébként 18 és 32 fok közötti skálán tud hűteni vagy fűteni. Az LG budapesti központjában 24-25 fokra van kalibrálva a beltéri hőmérséklet.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció