Modern technológiák a MÁV-nál

A nagy érdeklődésre való tekintettel a vasúttársaság harmadszor rendezett nyílt napot egyetemisták és középiskolások számára. A „Modern technológiák a MÁV-nál” címet viselő rendezvényre a budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkban került sor.  Az eseményen több, mint hétszázan vettek részt, ami az előző rendezvényhez képest közel kétszer annyi látogatót jelent.

A MÁV-csoport kiemelt hangsúlyt helyez a szakember-utánpótlás biztosítására, s ennek érdekében mindent elkövet azért, hogy a MÁV vállalati értékeit megismertesse lehetséges jövőbeli munkavállalóival. A vasúttársaság fontosnak tartja, hogy a pályaválasztás előtt is minél többen gondoljanak vonzó munkáltatóként a vállalatcsoportra. Az esemény fő célja a cégcsoport szolgáltatási láncának és a hozzá illeszkedő modern technológiáknak, a kedvező juttatásoknak, előrejutási lehetőségeknek és a rugalmas munkafeltételeknek a bemutatása volt.  Milyen lesz a jövő személyszállítása? Mit kell tudni a korszerű vasúti járművekről és a legújabb járműfejlesztési trendekről? Milyen a korszerű pályaépítési technológia? Mit jelent a pályafenntartás és a pályadiagnosztika a mindennapokban? Mit csinál egy biztosítóberendezési mérnök? Milyen a vasúti informatika, a távközlés és a villamosenergia-ellátás a XXI. században? Hogyan zajlik a forgalomirányítás? Miért jó a MÁV-csoport vállalatainál elhelyezkedni pályakezdőként? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre kaphattak választ azok az egyetemisták és középiskolások, akik ellátogattak a budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkba, a MÁV-csoport nyílt napjára. A „Modern technológiák a MÁV-nál” címmel megtartott eseményre a legtöbben különböző szakgimnáziumokból érkeztek.

 

 

A rendezvényt Dávid Ilona elnök-vezérigazgató nyitotta meg. A vállalatcsoport négy cégének közel százhetven munkavállalója állt az érdeklődő fiatalok rendelkezésére annak érdekében, hogy a bemutatott szakterületeken keresztül megismertessék a munkaerőpiacra hamarosan belépő új generációval is a vonzó vasutas szakmákat.

 

 

A programra elsősorban azokat a hallgatókat várta a MÁV, akik jövőbeli, lehetséges munkahelyükként gondolnak a vasútra, de eddig még nem rendelkeztek teljes körű információkkal a társaság pontos tevékenységéről, s ezért szerettek volna többet megtudni a MÁV működéséről, ösztöndíjprogramjáról vagy a pályakezdő diplomásoknak szóló programról. A rendezvény 14 standján az alábbi szakterületek mutatkoztak be: értékesítés, üzemeltetés, járműfejlesztés- és karbantartás, távközlés, erősáram, biztosítóberendezések, forgalomirányítás, pályaépítés, pályafenntartás- és diagnosztika, informatika, beruházás, humánerőforrás-gazdálkodás. A MÁV-HÉV standjánál játékos feladványokat oldhattak meg az érdeklődők; a kérdőívek kitöltésével üzemlátogatásokra is lehetett jelentkezni. Felsőfokú végzettséggel jelenleg – többek között – pályafenntartási mérnök és hídfenntartási technikus pozíciókra keresnek munkaerőt. A középfokú végzettséget igénylő szakmák közül folyamatos a felvétel forgalmi szolgálattevő és HÉV-járművezető tanulói pozíciókra. Ez utóbbi munkakörről a társaság összeállított egy tájékoztató füzetet, amely tartalmazza a felvételi eljárás folyamatát, ismerteti a tanfolyam elemeit, és a hivatás szépségei mellett felhívja a figyelmet annak kihívásaira is. A MÁV-csoport szakemberei a helyszínen, az adott szakterület interaktív standján készséggel válaszoltak a fiatalok kérdéseire.

 

A rendezvény nagy sikerére való tekintettel a vállalatcsoport 2018 őszén újra kiállítással egybekötött nyílt napot tervez az új technológiák bemutatására, és a leendő fiatal munkatársak megnyerésére. 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció