Egyre népszerűbb a Codecool programozóiskola

A két évvel ezelőtti alapítása óta már 150 tanulónak nyújtott új megélhetést a Codecool programozóiskola. Az egyre gyorsuló ütemet jól jelzi, hogy csak idén további legalább 150 emberük helyezkedik el a Codecool segítségével. 

Az év közben induló kurzusokkal a lengyel és magyar iskolákban 640 fő képzésére vannak felkészülve egyidejűleg.  A jelentkezők nem csak a nyílt napokon találkozhatnak a már sikeres pályamódosítást végrehajtó tanulókkal, hanem immár Youtube portréfilmeket is megnézhetnek korábbi tanulók váltáshoz vezető döntéseiről.

 

Ma már a csapból is az informatikai munkaerőhiányról szóló hírek folynak. Az ennek nyomán egyre magasabbra szökő kezdő fizetések mindenkinek vonzóak lehetnek. Mégis, egy ilyen karrierdöntés nem egyik napról a másikra születik meg egy jelentkező fejében. Az a közel félezer tanuló, aki már tanult vagy éppen most tanul a Codecool oktatóközpontjaiban, változatos előélettel bír, és korántsem csak az anyagiak álltak a pályamódosítás hátterében. Van, akit a szakmai kíváncsiság és van, akit a hagyományos oktatási rendszer elmaradottsága motivál. Sokan tartanak attól, hogy informatikai tudás híján a jövőben törvényszerűen beszűkülnek a lehetőségeik. Akár egy állást, akár valamilyen felsőoktatási intézményt hagynak is ott, általában heteken, vagy akár hónapokon át készülnek a „nagy ugrásra”, alaposan összehasonlítva a különböző kurzusokat.

 

„Fontos feladat hárul a piaci szereplőkre, hogy alapos és hiteles tájékoztatással segítsék a karriert váltani szándékozókat ebben a döntésben.” – vélekedik Boda József cégvezető, a Codecool egyik alapítója. A jelentkezőknek időbe kerül, míg elfogadják, hogy egy jól kidolgozott oktatási szisztémánál nem akadály a programozási alapismeretek hiánya: a 12 hónap elméleti, majd 6 hónap gyakorlati oktatás garantálja, hogy lezajlik bennük az a változás, ami ahhoz kell, hogy felvételt nyerjenek új munkahelyükre.

 

A Codecool legnagyobb oktatóközpontja a budapesti, ahol várhatóan 240-en fordulnak meg ebben az évben. Ezt követi a két lengyel helyszín, Krakkóban 180, Varsóban 160 lesz idén a diákok száma. A Codecool legkorábban indított intézménye, a miskolci bázis 50 fővel fut. “Ma már könnyebb helyzetben vagyunk a toborzáskor, hiszen igazolnak minket az eddigi eredményeink” – mondja Bonyhádi Gábor marketingigazgató. Sokat segít, ha az érdeklődők megismerkedhetnek másokkal, akik hasonló cipőben jártak, és meghallgathatják, hogy milyen tapasztalatokat szereztek, teljesültek-e reményeik. A nyílt napok, a blog vagy az online fórumokon folytatott diskurzus mellett ehhez immár egy kisfilm-sorozat is rendelkezésre áll. Ebben a Codecool végzősei mesélik el előéletüket, a jelentkezésig vezető időszak főbb mérföldköveit, és a Codecoolban tapasztaltakat. A filmeken megszólal többek közt végzett jogász, zenész, grafikus, illetve pályaelhagyó egyetemista is. Ők mind a Codecoolban kötöttek ki, és ma már fejlesztőként dolgoznak. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció