Megint 48 órás Skype-maratont hirdet a Microsoft

Immár harmadik alkalommal rendezi meg nemzetközi, digitális oktatási kezdeményezését a Microsoft. Az idei Skype-a-thonon többek között paralimpiai és olimpiai reménységek indulnak a magyar színekben.

Ismét oktatási Skype-maratont rendez a Microsoft: az idei résztvevőik 10 millió mérföldnél is hosszabb túrát terveznek megtenni a virtuális térben. A november 28-án, helyi idő szerint reggel kilenckor Új-Zélandon startoló, és november 29-én öt órakor Seattle-ben záruló Skype-a-Thon többezer tantermet kapcsol össze digitálisan, így sokezer diákot és tanárt hoz össze két napra.

 

A Skype-a-Thon-ra készülő magyarországi innovatív tanárok közül ketten gyakorlatilag az esemény teljes időtartamára „betáblázták magukat”: a ceglédberceli Novák Károly, illetve a balatonboglári Tóthné Bán Gyöngyi diákjainak már a korábbi alkalmakról ismerős lehet, hogy egy-egy Skype-os beszélgetés miatt hajnalban mennek be az iskolába.

 

 

A dunaújvárosi sportiskolások a Microsoft innovatív iskolai hálózatához tartozó Mozgásjavító Iskola mozgássérült gyerekeivel terveznek közös megjelenést a Skype-a-Thon-on. Ebből nem csupán az fog kiderülni, milyen elképzelései vannak egy sportiskolásnak arról, hogy milyen kerekesszékben tölteni az időt, hanem azt is megmutatják a Mozgásjavító növendékei, mi a különbség egy klasszikus kerekesszék és az úgynevezett aktív székek között. De szó esik a közös célról, a legrangosabb sportversenyeken történő részvételről: a Mozgásjavító egyik élsportolója, aki eddig is nagyon szép eredményeket ért el paraúszásban, most első paralimpiájára készül, ahogyan Dunaújvárosban is olimpiai reménységek cseperednek.

 

„A technológia a legjobb eszköz ahhoz, hogy közelebb lépjünk a világhoz. A Skype-pal például minden érdeklődőnek meg tudjuk mutatni, bárhol is van a világon, hogy az intézményünk munkája nem egyszerűen arról, hogy mozgássérült gyerekeken segítünk, hanem benne van a sport is” – mondta Locsmándi Alajos, a Mozgásjavító intézményvezetője. Hozzátette: annyi innovatív eszközt használnak, amennyit csak lehet, hogy még izgalmasabbá tegyék a gyerekeknek a tanulást – ezért is jelentkeztek innovatív iskolának.

 

„Az oktatás valódi demokratizálódásához elengedhetetlen, hogy minden gyerek optimális technológiai segítséget kapjon ahhoz, hogy többre legyen képes” – fogalmazott a Microsoft Magyarország oktatási üzletágának vezetője. Merényi Ádám a szintén Skype-alapú online mentorprojektet, az E-tanodát hozta fel példának: ennek nemrég indult el a második évadja, nem kisebb célkitűzésekkel, mint a fizikai akadályok lebontása a modern technológia segítségével.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció