Új védelem a zsarolóvírusok ellen

Több millió számítógépet fertőztek már meg és titkosítottak a különböző zsarolóvírusok, és ezzel hatalmas károkat okoztak világszerte. A G DATA most egy olyan intelligens zsarolásvédelmi modult integrált termékeibe, amely kikapcsolt vírusvédelem mellett is megállítja a merevlemezeket titkosító kártevőket.

 A zsarolóvírusok ellen jellemzően három módon védekeznek a különböző vírusirtó szoftverek: hagyományos, szignatúra alapú védelemmel, mesterséges intelligenciához hasonló heurisztikával, valamint valamilyen felhő alapú technológiával, amely számon tartja az interneten terjedő fájlok hírnevét.

 

Az elmúlt év történései – például az, hogy a Petya és a WannaCry kártevők régóta nem látott, világméretű fertőzési hullámokat indítottak el – azonban azt bizonyítják, hogy a hagyományos védelmi technológiák nem mindig képesek felvenni a harcot az új kártevőkkel.

 

A német G DATA ezért már évekkel ezelőtt olyan technológiák fejlesztésébe kezdett, amelyek túlmutatnak a hagyományos vírusvédelmen, és valamilyen komplex felügyeleti megoldással megállítják a még ismeretlen és új kártevőket is. Az első ilyen megoldás a három évvel ezelőtt bemutatott BankGuard technológia volt, amely a böngészők felügyeletén keresztül állítja meg a banki trójaiak működését. Ezt a sérülékenységvédelem (exploit protection) követte, amely a memória felügyeletével azt akadályozza meg, hogy a kártevők kihasználják a harmadik fél által gyártott alkalmazások (például a Microsoft Word) sérülékenységeit.

 

 

 

Most pedig, többévnyi fejlesztés után, dedikált zsarolásvédelmi modul került az összes windowsos G DATA-termékbe. Ez a technológia azt monitorozza, hogy a számítógépen tárolt fájlokat akarja-e tömegesen megváltoztatni bármilyen külső alkalmazás. Ha ilyet tapasztal, a védelem azonnal leállítja a hozzá tartozó folyamatokat, és minderről értesíti a felhasználót. A technológia különlegessége pedig, hogy a dedikált zsarolásvédelmi modul teljesen kikapcsolt víruspajzs mellett is működik, és nem kell hozzá internetkapcsolat vagy felhő alapú adatbázis sem. 

 

A modul működését az alábbi két rövid videó illusztrálja:

Spora zsarolóvírus G DATA zsarolásvédelem mellett:

Spora zsarolóvírus G DATA zsarolásvédelem nélkül:  

 

A videókban látszik, hogy míg az aktív zsarolásvédelem mellett a kártevő blokkolásra kerül, és a számítógépen tárolt fájlok pedig érintetlenül maradnak, addig zsarolásvédelem nélkül (és kikapcsolt vírusvédelem mellett) a kártevő képes a fájlok titkosítására, majd a zsaroló üzenet megjelenítésére.

 

A német cég a fejlesztéstől azt várja, hogy az képes lesz megállítani a jövőben felbukkanó zsarolóvírusokat is. A héten bemutatott új vállalati termékek már tartalmazzák a zsarolásvédelmi technológiát, amely egyébként a lakossági verziókban már egy ideje elérhető, így széles körben tesztelésre került és kipróbált. A G DATA vírusvédelmét Magyarországon számos egyetem és főiskola, valamint állami szervezet használja.

_________________

A G DATA a világon elsőként programozott vírusirtó szoftvert, melyet a cég alapítói még Atari ST számítógépre mutattak be, 1987-ben. A cég így 30 éve partner a vírusvédelemben, és már több mint 10 éve úgynevezett dupla keresőmotoros technológiát alkalmaz, amelynek köszönhetően folyamatosan magas vírusfelismerési teljesítményt nyújt. A vállalatot ma is a két alapító – Kai Figge és Andreas Lüning – vezeti, akik annak idején megalkották az első védelmi szoftvert. Német cégként a G DATA garanciát vállal arra, hogy felhasználóinak adatai Európában maradnak.

Forrás: Wikipedia

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció