Állapot naplózás, egyszerűen

Egyedüli magyar indulóként száll versenybe a „University Startup World Cup” megmérettetésen az ELTE Informatikai Kar három diákja által megálmodott „Pulmoment” egészségügyi alkalmazás 2017. szeptember 18-22. között Koppenhágában.

Az innovatív ötlet az ELTE Informatikai Karán tanuló Eke Dániel, Bernáth Levente és Szücs András fejlesztése, és ez az első olyan magyar alkalmazás, ami közvetlenül a saját orvosával kapcsolja össze az asztmás betegeket. A program a rendszeres kötelező viziteket gyorsítja fel úgy, hogy a rutin kérdéseket már a vizit előtti időszakban felteszi, a páciensek pedig néhány gombnyomással megválaszolhatják. Ezzel a több órás rendelői várakozás a töredékére csökken, és az orvosok is folyamatos képet kapnak a betegek állapotainak változásáról. 

A fejlesztés, amely az ELTE Innovatív Hallgatói Ötletpályázatán 2016-ban első helyezést ért el, számos más hazai és nemzetközi versenyen szerepelt eredményesen. A fiatalok 2016-ban kezdték el a tervezést akkor még Symbimed néven, majd könnyebben érthető és a fejlesztéshez jobban kötődő „Pulmoment”-re keresztelték az alkalmazást. 

A 25 ezer dollár összdíjazású versenyen a selejtezők után a döntőbe jutott innovatív ötlettel rendelkező csapatok három körből álló előadássorozatban győzhetik meg a zsűri tagjait és a befektetőket ötletük megvalósíthatóságáról és piacképességéről.

Az ELTE Innovációs Központja büszke arra, hogy az Innovatív Hallgatói Ötletpályázaton bemutatkozási lehetőséghez segíthette a csapatot, melynek munkáját a jövőben is segíti, ezúttal a University Startup World Cup versenyen való részvételüket támogatják. 

További információ a Pulmomentről: https://pulmoment.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció