Az önvezető technológia az autóvásárlást is ösztönözheti

A sofőrök túlnyomó része szeretné, ha az önvezető autója terhet venne le a válláról, és átadhatná „neki” a vezetés stresszesebb feladatait. A megkérdezettek legszívesebben parkolás és a nagyobb forgalmi dugókban történő, idegőrlő araszolás közben adnák át az autóiknak az irányítást – derül ki a Bosch csaknem 6 ezer, érvényes vezetői engedéllyel rendelkező autóvezetőt megkérdező kutatásának eredményeiből, amelyet a vállalat hat országban, Brazíliában, Kínában, Németországban, Franciaországban, Japánban és az Egyesült Államokban bonyolított le. A felmérésben országonként ezer, 16 éves vagy annál idősebb ember vett részt.

Miként azt a Boxbergben idén júliusban tartott Bosch Mobility Experience 2017 rendezvény résztvevői személyesen is megtapasztalhatták, az automatizált vezetésnek köszönhetően a sofőrökből tudományos-fantasztikus kalandba illő, ellazult utas, az autókból pedig higgadt és körültekintő sofőr lesz. A járművek mindössze egyetlen gombnyomást követően, hamarosan már a közutakon is átvehetik az emberektől az irányítást a közlekedési szabályok és sebességkorlátozások maradéktalan betartása mellett, amivel egy csapásra biztonságosabbá is tehetik a közlekedést annak minden szereplője számára. 

 

Július közepe óta már a budapesti utakon is bárki találkozhat tesztüzemüket „végző” önvezető autókkal. Mivel pár éven belül az ilyen automatizált járművek teljesen hétköznapi jelenségnek számítanak a magyar közutakon és világszerte is, illetve, mert a jövő fejlesztéseit illető szemléletformálást sosem lehet elég korán elkezdeni, a Bosch reprezentatív felméréssel térképezte fel az autóvezetők új technológiához való hozzáállását, és legfőbb preferenciáikat. Az automatizált vezetés terjedését és elfogadottságát illetően fontos és előremutató eredmény, hogy a megkérdezett sofőrök többsége bizalommal és bizakodva tekint az autonóm technológiára és az általa nyújtott előnyökre. 

 

A válaszadók többsége olyan fejlesztést lát az önvezető autókban, ami megkönnyítheti a mindennapi rohanó életet: abban az időben, amikor a jármű önmagát vezeti, a sofőrök leginkább az ablakon kinézve élveznék a látványt és relaxálnának (63 százalék), vagy épp az utasokkal beszélgetnének (61 százalék). 

 

 

A felmérésben a legjellemzőbb remények összhangja alapján az automatizált vezetés több kényelmet és sokkal kevesebb stresszt jelent majd a volán mögött: a jövő autója teljesen leveszi majd a kormányzás, a gázadás és a fékezés terhét a sofőr válláról, ezért elsősorban nagyobb távolságok (67 százalék) és szabadidős utazások során (61 százalék) tartják a leginkább hasznos társnak. A megkérdezettek nagy része továbbá komoly javulást vár a kényelem (68 százalék) és a közlekedésbiztonság terén is (60 százalék), például a városi parkolóhely-kereséshez hasonló hétköznapi szituációkban. 

 

A Bosch felmérése egyúttal felfedi a leginkább vágyott önvezető funkciók rangsorát is: a legtöbben az autonóm parkolást említették (65 százalék), csakúgy, mint belvárosi területeken történő, automatizált parkolóhely-keresést (60 százalék), és a nagyobb torlódásokban történő, az önvezető autónak köszönhetően stresszmentesebb közlekedést (59 százalék).

 

Az önvezető autókkal az eladások is nőhetnek

Az automatizált vezetés nyújtotta vadonatúj lehetőségek sok vásárló számára az újonnan forgalomba állított autókat is vonzóbbá tehetik: a Bosch felmérésében a megkérdezettek 54 százaléka teljes mértékben egyetértett ezzel az állítással. Különösen a férfi válaszadók jelezték, hogy az új technológiai fejlesztések fontos tényezők lehetnek az értékesítés során: 52 százalékuk szerint az önvezető technológia nagyban élénkítené az érdeklődésüket egy új autó vásárlása iránt. 

 

A felmérés további tanulságait figyelembe véve általánosságban kijelenthető, hogy minél fiatalabb a sofőr, annál jobban érdeklődik egy automatizált vezetési funkciókkal rendelkező autó megvétele iránt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció