Pénzügyi jelentés a Magyar Telekom 2017. második negyedéves eredményeiről

A Magyar Telekom ma közzétette 2017. második negyedévre és első félévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

 

Főbb eredmények:

  • Az összbevétel 2017 második negyedévében 8,9%-kal, 153,5 milliárd forintra nőtt (2016 második negyedéves összbevétel: 141,0 milliárd forint). Ez leginkább a Rendszerintegráció/Információs Technológiai bevételek nagyarányú növekedésének és a magasabb készülékértékesítésnek köszönhető. A 2017. első félévben, az előző év azonos időszakához mért 5,3%-os, 294,0 milliárd forintra történt növekedést is ezek a tényezők okozták. A mobil bevételek 4,1%-kal, 79,6 milliárd forintra javultak 2017 második negyedévében annak köszönhetően, hogy a magasabb mobil adat-, és készülékértékesítés bevételek Magyarországon és Macedóniában egyaránt ellensúlyozták a zsugorodó hangalapú bevételeket.  2017. első félévben a mobil bevételek a fent említett trendek következtében 3,4%-kal emelkedtek 2016 azonos időszakához képest. A vezetékes bevételek 2,1%-kal 48,2 milliárd forintra csökkentek 2017 második negyedévében, míg féléves összehasonlításban 1,9%-kal 95,7 milliárd forintra csökkentek 2017 első félévében, mivel a magasabb TV és készülékértékesítési bevételeket ellensúlyozta a kiskereskedelmi hangalapú és szélessávú bevételek csökkenése. Az RI/IT bevételek 24,4 milliárd forintra javultak 2017 második negyedévében, ami 10,5 milliárd forintos növekedést jelent 2016 azonos időszakához képest. A növekedés hátterében a felgyorsult ütemben Magyarországra érkező EU források illetve ezek támogatásával megvalósult hardver-, és szoftverbeszerzési projektek állnak. Ezeknek köszönhetően 2017 első félévében 41,5 milliárd forintra nőttek az RI/IT bevételek (12,3 milliárd forinttal meghaladva a 2016. első féléves értéket). Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 9,6%-kal 1,3 milliárd forintra csökkentek 2017 második negyedévében a csökkenő elektromos áram ügyfélszám és az utolsó egyetemes gáz ügyfelek szerződéseinek lejárata következtében. Ugyanezen okokból kifolyólag 2017. első félévben az energiaszolgáltatásból származó bevételek 2,9 milliárd forintra csökkentek, ami 23,0%-os esést jelent 2016. első félévhez képest.
  • A közvetlen költségek 28,4%-kal 62,7 milliárd forintra növekedtek, leginkább – a bevételi tendenciákkal összhangban – az RI/IT szolgáltatásokkal kapcsolatos és a készülékértékesítési költségek növekedése miatt. 2017 első félévében a közvetlen költségek 17,4%-kal 115,6 milliárd forintra növekedtek 2016 első hat hónapjához képest. Az összekapcsolási díjak 3,8%-kal 4,7 milliárd forintra csökkentek 2017 második negyedévében 2016 azonos időszakához képest a mindkét országban alacsonyabb vezetékes hangforgalom valamint a macedóniai végződtetési díj csökkentés miatt. Az RI/IT szolgáltatással kapcsolatos költségek a 2016. második negyedévi 7,4 milliárd forintról 18,0 milliárd forintra emelkedtek 2017. második negyedévben, a bevételi tendenciákkal összhangban. A vevőkövetelések értékvesztése 29,7%-kal 1,5 milliárd forintra mérséklődött 2017 második negyedévében 2016 azonos időszakához képest a behajtási és hitelképességi folyamatok javulásának köszönhetően. A magyarországi távközlési adó 3,9%-kal 6,4 milliárd forintra nőtt 2017 második negyedévében a korlátlan hangszolgáltatást kínáló ajánlataink növekvő népszerűségéből fakadó magasabb vezetékes és mobil forgalom miatt. Az egyéb közvetlen költségek 4,1 milliárd forinttal 30,9 milliárd forintra emelkedtek 2017 második negyedévében, annak következtében, hogy a magasabb okostelefon és TV készülék-értékesítésekkel párhuzamosan emelkedtek a készülékértékesítéssel kapcsolatos költségek, valamint a TV tartalomszolgáltatási díjak szintén emelkedtek a 2016 júliusában bevezetett magyarországi műsordíjak miatt. 
  • A bruttó fedezet negyedéves alapon 1,5%-kal 90,8 milliárd forintra, míg féléves viszonylatban 1,3%-kal 178,4 milliárd forintra csökkent a bevételi szerkezet alacsonyabb fedezettartalmú szolgáltatások felé való eltolódásának eredményeként.
  • A közvetett költségek 1,1%-kal 43,0 milliárd forintra javultak 2017 második negyedévében az egyéb működési költségeken elért megtakarításoknak köszönhetően. Ugyanakkor a közvetlen költségek (2016 első félévéhez képest) 7,0%-kal 92,2 milliárd forintra emelkedtek 2017 első hat hónapjában, a 2016. első félévi eredményeket segítő egyszeri tételek (Infopark G épület és Origo eladás) hatása miatt. A személyi jellegű ráfordítások stabilan 20,1 milliárd forinton maradtak 2017 második negyedévében. A magyarországi dolgozói létszám gyarapodása növelte a személyi jellegű ráfordításokat. Ugyanakkor, Macedóniában nagyjából azonos mértékben csökkent ugyanez a költség, a 2016 második negyedévben, az Ericssonnak történő kiszervezés kapcsán felmerült, egyszeri létszámleépítési költség következményeként. Féléves összehasonlításban 1,0%-kal 39,5 milliárd forintra csökkentek a személyi jellegű ráfordítások 2016 első hat hónapjához képest, mivel a magasabb magyarországi ráfordításokat több mint ellensúlyozták a Macedóniában lezárult hálózati kiszervezésen elért megtakarítások illetve az alacsonyabb végkielégítéssel kapcsolatos költségek. Az egyéb működési költségek (24,2 milliárd forint 2017 második negyedévében) 1,5%-kal voltak alacsonyabbak, mint 2016 második negyedévében a tanácsadói, HR és anyag jellegű költségeken elért megtakarításoknak köszönhetően. Habár 2016 első hat hónapjához képest az egyéb működési költségek 1,4%-kal 47,3 milliárd forintra emelkedtek, mivel az első negyedévben a költségcsökkentő intézkedések nem ellensúlyozták teljes mértékben az Infopark (G épület) eladásához és visszabérléséhez kötődő magasabb bérleti költségeket valamint a helyi, modern kábelhálózat bérletéhez kapcsolódó magasabb díjakat. Ezek a tételek nem érintik már az összehasonlítást a második negyedévtől. Az egyéb működési bevételek 8,0%-kal 1,3 milliárd forintra nőttek 2017 második negyedévében az E2 vegyesvállalattól kapott magasabb névhasználati bevételek miatt. Féléves alapon 5,7 milliárd forinttal csökkentek az egyéb működési bevételek 2016 első félévéhez képest a 2016. első negyedéves egyszeri tételek (5,1 milliárd forint: Infopark G épület és Origó eladás) hiányának köszönhetően. 
  • Az EBITDA éves összehasonlításban 1,8%-kal 47,9 milliárd forintra csökkent 2017 második negyedévében, az alacsonyabb bruttó fedezet miatt, melyet részben enyhített a közvetett költségek csökkenése. Féléves összehasonlításban a 8,9%-os EBITDA csökkenés mögött az alacsonyabb bruttó fedezet, valamint a 2016 első negyedévében realizált egyszeri profitjavító tételek (Infopark G épület és Origó eladás) kiesése állt.
  • Az értékcsökkenési leírás 2,6%-kal 27,6 milliárd forintra nőtt 2017 második negyedévében, míg féléves alapon 2,1%-kal 53,3 milliárd forintra növekedett a magyarországi új számlázási és ügyfélkapcsolat-menedzsment rendszerek aktiválása következtében.
  • A folytatódó tevékenységből származó adózott eredmény éves összehasonlításban 2,1%-kal 10,9 milliárd forintra javult 2017 második negyedévében, mivel az alacsonyabb működési eredményt ellensúlyozták az alacsonyabb pénzügyi és nyereségadó ráfordítások. 2017. első félévben a folytatódó tevékenységből származó adózott eredmény 26,1%-kal 15,7 milliárd forintra csökkent éves összehasonlításban, a 2016 első negyedévében felmerült egyszeri profitelemek következtében. A működési eredmény 20,3 milliárd forintra esett 2017 második negyedévében, mely az alacsonyabb EBITDA és a magasabb értékcsökkenési leírás együttes hatását tükrözi. A nettó pénzügyi eredmény 7,6%-kal 5,5 milliárd forintos veszteségre javult az alacsonyabb hitelállomány és mérséklődő kamatszintek következtében. A csökkenő kamatköltség kedvező hatását némileg ellensúlyozta a derivatívák átértékelésén könyvelt magasabb veszteség, mivel a forint szinten maradt az euróval szemben 2017 második negyedévében a 0,64%-os gyengüléssel szemben, amit 2016 hasonló időszakában tapasztaltunk. A nyereségadó költség 27,3%-kal 3,9 milliárd forintra mérséklődött 2017 második negyedévében, amit egyrészt az alacsonyabb magyarországi társasági adóráta, másrészt a a Stonebridge által deklarált osztalékhoz kapcsolódó alacsonyabb forrásadó okozott.
  • A Nem irányító részesedésekre jutó eredmény 2017. második negyedévben 0,6 milliárd forintra, féléves alapon 1,4 milliárd forintra növekedett a macedón operáció jövedelmezőségének javulása következtében.
  • Megszűnt tevékenységből származó eredmény: A Társaság 2017 januárjában részvényvásárlási megállapodást írt alá a Hrvatski Telekom d.d.-vel a Crnogorski Telekom A.D.-ben meglevő teljes (76,53 %-os) tulajdoni részesedésének eladásáról összesen 123,5 millió euró (mintegy 38,5 milliárd forint) összegben. A tranzakció zárására 2017 januárjában került sor. Ennek következtében Az IFRS 5-tel összhangban a montenegrói operáció eredményei és cash flow-ja megszűnt tevékenységként került bemutatásra a tárgyidőszaki és összehasonlító időszakokra egyaránt (a további részleteket a 2.2.3 fejezet tartalmazza). 
  • A nettó adósságállomány 5,1%-kal a 2016. év végi 376,6 milliárd forintról 357,4 milliárd forintra csökkent 2017 második negyedév végére. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 39,1%-os értéke a Crnogorski Telekom A.D. értékesítéséért kapott tranzakciós ár (2017 első negyedév) valamint a 2017 második negyedévében kifizetett osztalék hatását egyaránt tükrözi.
  • A folytatódó tevékenységekből származó Szabad Cash Flow 10.7 milliárd forintra csökkent, melynek oka elsősorban a 2016. első félév eredményét 11,3 milliárd forinttal javító egyszeri profit fokozó tételek (Origo és Infopark G épület eladásának) torzító hatása.

 

Christopher Mattheisen vezérigazgató így nyilatkozott: 

„A Csoport bevételek jelentős mértékben, 8,9%-kal tovább nőttek 2017. második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az EBITDA azonban 1,8%-kal csökkent, mivel a sikeresen végrehajtott költségcsökkentési intézkedések nem tudták teljes mértékben ellensúlyozni a bruttó fedezet csökkenését. Mindazonáltal, számos említésre méltó eredményt tudtunk felmutatni az időszak során, melyekre szeretném felhívni a figyelmet.

 

A magyarországi szegmensben a március végén bevezetett új szerződéses mobil-portfólió kedvező piaci fogadtatásnak örvendett, több mint 300 000 előfizető váltott át az új csomagokra. Ezen ügyfelek jelentősen magasabb adatforgalmi előfizetésekre váltottak, aminek köszönhetően az átlagos forgalom közel 50%-kal nőtt valamint az egy előfizetőre jutó átlagos árbevétel szintek is növekedtek. Az új portfólió rugalmasságának köszönhetően, továbbá a kötelező feltöltőkártyás regisztrációhoz kapcsolódó, ügyfélmegtartásra vonatkozó megnövekedett aktivitásunk eredményeként a második negyedévben az előző negyedévekhez képest 50%-kal nőtt azon ügyfelek száma, akik feltöltőkártyásról szerződéses csomagra váltottak. A kötelező regisztráció eredményessége meghaladta előzetes várakozásainkat, az ebből a szegmensből származó bevételeink több mint 95%-át sikerült megtartani.

 

A negyedév során folytatódott a nagysebességű internet hálózatunk kiépítése, így mára már több mint 2,9 millió magyarországi háztartásban elérhető ez a szolgáltatásunk. A vezetékes előfizetők számának növelése és a modernizált hálózatunk kínálta előnyök kiaknázása érdekében tett különböző kezdeményezéseink eredményeként ma már több mint 600 ezer ügyfél használja a nagysebességű internet hálózatot, TV előfizetőink száma pedig meghaladja az egymilliót. Az új “Flip” márka bevezetése egy példa ezen kezdeményezésekre, amely Magyarország olyan területein érhető el, ahol jellemzően nem a Magyar Telekom szolgáltatásait választják. A Flip ajánlata egy rendkívül kedvező árú 3Play csomag, melyre hűségszerződés nélkül fizethetnek elő az ügyfelek, cserébe az egyszerűsített, online, önkiszolgáló ügyfélszolgálatért.

 

A rendszerintegrációs és IT szolgáltatásokból származó bevételeink éves szinten közel megkétszereződtek. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy nőtt az EU finanszírozással támogatott projektek száma, amik jellemzően IT eszközök és szoftverek biztosítására vonatkozó szerződések, jóllehet ezek jelentősen alacsonyabb fedezet tartalmúak. Arra számítunk azonban, hogy ezen projekteknek köszönhetően a jövőben sikerül megszereznünk számos magasabb fedezet tartalmú IT szerződést, mivel számítunk az újonnan kialakított ügyfélkapcsolatokra és vezetékes eszközberuházásokra.

 

Macedóniában tovább folytatódtak az előző negyedévek során tapasztalt kedvező folyamatok. A mobil szegmensben a mobil végződtetési díjak csökkentése ellenére az egy előfizetőre jutó átlagos árbevétel tovább nőtt annak köszönhetően, hogy a szerződéses ügyfelek száma valamint a mobil szélessávú forgalom is emelkedett. A 2016. második negyedévben könyvelt végkielégítési költségek hatása nélkül számolva stabilizálódott az EBITDA az év második negyedévében.

 

Az év első felében tapasztalt kedvező folyamatokra alapozva, a rendszerintegrációs és IT szegmens erős teljesítményének, valamint a vezetékes és mobil készülékek iránti erős keresletnek a folytatódását feltételezve arra számítunk, hogy 2017-ben a bevételek az eredetileg tervezettnél magasabbak lesznek, 580 milliárd forint körül alakulnak majd. Eredeti célkitűzéseink minden további eleme változatlanul marad, mivel a bevételek növekedése nagyrészt olyan bevételforrásoknak köszönhető, melyek alacsony jövedelmezőségűek és elsősorban arra szolgálnak, hogy erősítsük és bővítsük az ügyfélkapcsolatainkat, semmint, hogy azonnali megtérülést hozzanak.”

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció