Cirkusz a 25 éves Szigeten

A Cirque du Sziget programhelyszín már bemutatkozásakor magasra tette a lécet, azóta is minden évben nagyszerű hazai és nemzetközi újcirkuszi produkciókat állít színpadra. Az egyre növekvő érdeklődés kiszolgálására idén már egy majd' 1000 főt befogadni képes sátrat állítanak fel a szabadtéri színpad mellett, s a fesztivál fennállásának 25. évfordulója alkalmából az eddigieknél is sokszínűbb és nemzetközibb program állt össze. 

Nem is egy, hanem egyből kettő, a legjobbak között számon tartott társulat érkezik Kanadából a Sziget színpadára: a Machine de Cirque azonos című produkciója, illetve a Cirque Alfonse Barbu című előadása tekinthető meg. Az ifjabb nemzedék képviseletében a Baross Imre Artistaképző tanulói mutatják be legújabb műsorukat minden délután. Ezt a spanyol Compañia Vavel Circus társulatának Garbuix című előadása követi, amelyet már csak azért is nagy kár lenne kihagyni, mert az öt hölgyből álló csapat legalább akkora unikumnak számít, mint előadásmódjuk sajátos hangulata. 

 

A szabadtéri színpadon ezúttal is olyan produkciók kaptak helyet, melyek könnyűszerrel képesek megteremteni azt a különleges hangulatot és egyedi interakciót a közönséggel, ami ezt a helyszínt annyira jellemzi. Itt minden nap 16:00 és éjfél között nevethetnek és ámuldozhatnak az érdeklődők a kenyai The Black Blues Brothers, az olasz Circoriccio és Dario Rossi, vagy éppen a québeci Mr. Banana előadásán. A szabadtéri színpad műsorát minden nap fél órás tűzzsonglőr-show zárja. 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció