Digitális oktatás Samsung eszközökkel a Mobil Digitális Iskola országjárásán

Több mint 5000 diák ismerkedhetett meg a digitális oktatással a Samsung eszközökkel is felszerelt utazó osztályteremben, a Mobil Digitális Iskola (Mobidik) országjárása során. 

A Mobidik projekt 2017 elején indult, hogy városról városra járva népszerűsítse a tabletek, okostáblák és digitális tananyagok szerepét az oktatásban. A Mobidik országjárásának hivatalos záróeseményét a Millenárison rendezték meg Czunyiné Bertalan Judit, digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos és Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos részvételével.

 

A Digitális Oktatási Stratégia egyik fő küldetése, hogy olyan okoseszközök használatát vonja be oktatási célokra, melyek eddig nem képezték részét a hagyományos oktatásnak, ugyanakkor segítenek elmélyíteni a tudást, játszva tanítanak és közösségépítő szerepük is van. A projektben aktívan részt vesz a Samsung Electronics Magyarország a jól ismert SMART School modelljével, így a Mobidik program országjáró körútján olyan gyerekek és pedagógusok is megismerhették a digitális oktatást, akiknek még nincs tapasztalatuk ezen a téren.

 

Ahogyan a Samsung SMART School modell, úgy a Mobidik is nem csak a tanulni vágyó gyerekekhez szól, hanem a pedagógusoknak is lehetőséget biztosít a digitális felzárkózásra, az okostanteremmel való ismerkedésre. A Mobidik felszereltségének meghatározó eleme a Samsung digitális tábla, ami akár klasszikus osztálytermi táblaként is használható.

 

 

„Nagy öröm számunkra, hogy a Mobidik programnak köszönhetően a Samsung SMART Schoolban rejlő tanulási és oktatási lehetőségekkel 15 város, több mint 5000 diákja és több száz tanára ismerkedhetett meg. Azért is tartottuk fontosnak, hogy minél több helyre eljusson a Samsung SMART School, mert a digitális oktatás iránt érdeklődő tanárok most már kreditpontokat kaphatnak az akkreditált »A Samsung SMART eszközök alkalmazása a tanítás-tanulás folyamatában« című pedagógus továbbképzési programunk elvégzéséért” – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Electronics Magyarország PR menedzsere.

 

A tableteken és az okostáblán is oktatásra kifejlesztett, a Samsung saját szoftvere és ingyenes applikációk segítenek az órák tervezésében és lebonyolításában. A tabletek egy osztálymenedzsment rendszeren keresztül kapcsolódnak össze, a tanárok így könnyedén és gyorsan tudnak minden résztvevővel tartalmat megosztani, anyagokat a táblán kivetíteni vagy feladatot kiadni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció