Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség a május 24-i eredményhirdetésen. A leglátványosabb pályaművek kétnapos kiállításon tekinthetők meg az Ericsson K+F központjában.

A 20 év alatti fiatalok számára meghirdetett 2016-2017. évi, 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny végső szakaszához érkezett. A több mint 100 pályázó közül az első fordulóból 68 jutott tovább, közülük a második fordulóban 54-nek sikerült kidolgoznia és bemutatnia pályázatát. A kidolgozott pályaműveket a versenyzők élőben is bemutatták az akadémikusokból és gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottságnak, amely ezt követően kiválasztotta a legígéretesebb műszaki, illetve természettudományos eredményeket, illetve eldöntötte, hogy mely tehetséges fiatalokat találja díjazásra-elismerésre leginkább méltónak.

 

A május 24-i nyilvános eredményhirdetésen a legjobbnak ítélt pályázók 4 első, 3 második és 3 harmadik díjat, valamint 2 különdíjat vehettek át Monszpart Zsolt NKFIH elnökhelyettestől, Szabó István EMMI főosztályvezetőtől, dr. Pakucs János szervezőbizottsági elnöktől és dr. Jakab László zsűri elnöktől. A díjazottak a közel 2 millió forint összértékű ösztöndíjak mellett okleveleket és iparművész által készített kisplasztikát is kaptak.

 

Első díjat nyert 

  • Kocsis Ábel és Bór Dorina (Soproni Széchenyi István Gimnázium, illetve Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Mennyire vagyunk tartósak? (Gerincgörbületek kirajzolása Tolival) című pályázatával. A pályázók által kifejlesztett eszköz (Toli), illetve a hozzá kapcsolódó számítógépes program feladata a gerinc testfelszíni kontúrjának meghatározása, könnyen, gyorsan, egy laikus által is értelmezhetően. Az eszköz alkalmazható a védőnői szűrés segítésére illetve a gerincállapot rendszeres otthoni ellenőrzésére, hiszen a gerincferdülés akár egy hónap alatt is kialakulhat.
  • Molnár Áron (Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma) Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor című pályázatával. A kutatás célja egy vasmag helyett ferrofluidummal működő dőlésérzékelő szenzor kifejlesztése és tesztelése volt. Az elkészült szenzor pontosságban felülmúlja a piacon kapható eszközök jelentős részét. Ebből adódóan felhasználási lehetőségei igen széleskörűek, leginkább a nagyon pontos szögmérésben segítheti a kutatók és mérnökök munkáját.
  • Puskás Dávid (Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely) 3D nyomtatott Holdbázis című pályázatával. A Földről a Holdra szállított távvezérlésű 3D nyomtató-roverek egy automatikusan felfúvódó dómot építenek körbe megszilárdított holdporral, így alakítva ki a nagy szilárdságú és megfelelő védelmet nyújtó holdbázist. A kutatás célja a 3D nyomtatással előállított bázis kivitelezhetőségének, az ötlet gyakorlatba ültetésének, valamint a követelményeknek (védelem, biztonság, gazdaságosság) való megfelelés vizsgálata volt. A kutatás kiterjedt a holdi talaj megfelelő utánzására, az anyagi tulajdonságok mérésére, vizsgálatára, végül a megfelelő 3D nyomtató létrehozására és a bázis megtervezésére. 
  • Tóth Bence (NYSZC Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma) Okoskesztyű című pályázatával. Az eszköz kifejlesztésének célja, hogy megkönnyítse a jelnyelv tanulás folyamatát. A kesztyű felismeri az egyes jelnyelvi elemeket, amelyhez rendelt hangfájlokat egy a kesztyűhöz kapcsolt központi egység lejátssza. A tanulás megkönnyítésén túlmenően a siket felhasználók az eszköz segítségével már önállóan képesek olyan ügyeket is elintézni, amelyekhez eddig segítségre volt szükségük.

 

A négy elsődíjas pályázó közül Kocsis Ábel, Molnár Áron és Puskás Dávid kapta meg a lehetőséget a bíráló bizottságtól, hogy Magyarországot képviselje az Európai Unió 2017 szeptemberében Észtországban megrendezendő “29. Fiatal Tudósok Versenyén” amelyen 37 ország fiataljai versenyeznek az értékes (3500-7000 euró) díjakért.

 

A 2017 decemberében megrendezendő Stockholm International Youth Science Seminar-on, valamint ehhez kapcsolódóan a Nobel-díj átadási ünnepségen Magyarországot Molnár Áron képviselheti.

 

Valamennyi díjnyertes pályamunka, valamint a leglátványosabb kiemelt dicséretben részesített találmányok és tudományos kutatási eredmények május 24. és 25. között megtekinthetők az Ericsson Magyarország budapesti K+F központjában (1117 Bp. Irinyi József u. 4., B. ép. fsz.). 

 

 

A kiállításon olyan további izgalmas kérdésekre kaphatunk még választ, mint

  • hogyan befolyásolja az egyensúly-érzékünket a zene és a stressz?
  • milyen összefüggések fedezhetők fel a babyétel alapanyagok és a blue baby szindróma között?
  • milyen hatással van a termőhely a Tokaj-hegyaljai borok nyomelem-tartalmára?

 

A tizenéves tehetségek 23 saját standdal és demonstrációs eszközökkel várják a látogatókat, ill. a startup befektetőket.

 

A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap főtámogatásával valósult meg. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció