A Telenorhoz igazolt a Magyar Vöröskereszt

A Telenor és a Magyar Vöröskereszt három évvel ezelőtt kötött stratégiai megállapodást, amelyben a telekommunikációs vállalat támogatóként tett vállalásokat a hazai legnagyobb humanitárius szervezet katasztrófa-készenléti és válaszadási munkájának támogatására. Az együttműködés számos sikerét követően most a teljes szervezetet előfizetői körében üdvözölheti a Telenor.

2013 májusa óta működik együtt a Telenor és a Magyar Vöröskereszt azzal a céllal, hogy a mobilinternetet és a digitális megoldásokat a szervezet munkájába integrálva közösen növeljék annak hatékonyságát.

  

A közös munka első fázisában a Telenor vállalta, hogy krízishelyzetben a szervezet által megjelölt területeken növeli hálózati kapacitását, valamint megbízható mobilinternettel, por- és cseppálló okostelefonokkal és táblagépekkel is segíti a munkát. Katasztrófa esetén a mobilszolgáltató törökbálinti központja call centerré alakul, ahol a vállalat önkéntesei adminisztrálják az ingyenes zöld számon keresztül érkező adomány-felajánlásokat és igényeket.

 

A fentieken túl több közös fejlesztésben is részt vállalt a Telenor. A katasztrófa-válaszadásban világszínvonalú kárfelmérő és befogadóhely-menedzsment rendszert tett elérhetővé a szervezet számára, ami nagyban megkönnyíti a mentési és kárfelmérési tevékenységet: a katasztrófa sújtotta területeken digitálisan rögzített adatok másodpercek alatt jutnak a központba, így mind a károk rögzítése, azok enyhítése, mind a befogadóhelyre irányított személyek ellátása magasabb szintre emelkedhetett.

 

Egy okostelefonról működtethető koordináta-jeladó alkalmazás is született az együttműködés során, amely az eltűnt személyek felkutatásában nyújt hatalmas segítséget. Az újdonság a debütálást követően már az első bevetésen jól vizsgázott: egy idős férfit találtak meg a módszerrel Pilis külterületén.

 

A Telenor emellett a Vöröskereszt égisze alatt működő Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat munkáját is támogatja: a leggyorsabb mobilinternet-hálózat elérésére képes 4G+ képes okoskészülékekkel, korlátlan Hipernet-hozzáféréssel, valamint egy speciális digitális esetnaplóval javítja a szolgálat hatékonyságát. A vállalat a 2015/16-os évben főtámogatója volt a Felsőoktatási Véradóversenynek, valamint saját fejlesztésű ADDODA adományozó okostelefon-alkalmazásában feltünteti a szervezet adomány-átvevő pontjait, ami megkönnyíti az adományozni vágyó emberek dolgát. 

 

A most kötött megállapodás értelmében a szervezet teljes dolgozói előfizetői bázisa a Telenor flottájaként működik tovább, amelyhez a szervezet önkéntesei is csatlakozhatnak.

 

„A Telenor annak idején proaktívan kereste meg és kínálta fel szolgáltatásait a Magyar Vöröskeresztnek. Együttműködésünk során megtapasztalhattuk ezek magas minőségét, és büszkék vagyunk a közösen elért eredményekre. A Telenor 2014-ben elnyerte a Magyar Vöröskereszt év támogatója díjat, most pedig nagyon boldogok vagyunk, hogy a Telenor telekommunikációs partnerként segíti szervezetünk napi munkáját” – mondta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt igazgatója.

 

„Ahogy a digitális transzformáció minden iparágat elér, a humanitárius szervezetek munkájában és a katasztrófa-válaszadásban is rengeteg lehetőséget látunk, ahol a digitális megoldásokkal növelhetjük az elkötelezett szakemberek munkájának hatékonyságát. A Magyar Vöröskeresztben olyan partnerre találtunk, akivel együtt valódi közös gondolkodással és előremutató közös munkával gyors és kiváló eredményeket érhettünk el és szándékozunk elérni a jövőben is” – mondta Kutas István, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció