Beszélgetés szakértőkkel a biztonságos internetről

„Sokszor észre sem veszik a felhasználók a támadást”

Az információs társadalom fogalma ma már nem ismeretlen, hiszen a zsebünkben hordott eszközökön keresztül az otthonunk felszereléseiig körülvesz a technológia. Készülékeinken keresztül ráadásul a világ szinte bármely pontján internetezhetünk, ezáltal már-már hihetetlenül nagy adatforgalmat lebonyolítva. S a számok folyamatosan nőnek. A világhálónak azonban nem csupán pozitív oldala van – ugyanúgy rejt veszélyeket, mint az élet nem-virtuális oldala.

Iparági szakértőként Kocsis Olivérrel, az EPAM Lead Business Analyst munkatársával, valamint Major Zsófiával, a Skool egyik alapítójával beszélgettünk a biztonságos internetezésről. 

 

Miért lett ilyen jelentőségteljes alkalom a Biztonságos Internet Napja - milyen veszélyek leselkednek ránk az internet világában?

Olivér: Az internetezés ma már legtöbbünknek egy természetes lehetőség, s sokan ismerik is az ezzel járó veszélyeket. A világnap célja, hogy a kockázatok és azok következményeinek súlyosságára hívja fel a figyelmet. A számítógépes vírusok, „trójai lovak”, adathalászok, kéretlen elektronikus levelek, hackerek mellett egyre elterjedtebb veszélyforrás az internetes zaklatás: az úgynevezett kamu profilokon keresztül történő inzultusok, a „sexting” első sorban a gyermekek életében okozhatnak komoly problémákat. A Biztonságos Internet Világnapján az egész világ hangot ad azoknak a problémáknak, melyekre válaszolnunk kell – ugyanúgy az IT szakembereknek, mint a szülőknek, nevelőknek is. 

 

A fentieken túl az adathalászokat emelném ki, hiszen az adatlopó szoftverek észrevétlenül gyűjtik össze személyes adatainkat is. Ennek számos komoly következménye lehet, melyeket sokszor nem is vesznek komolyan a felhasználók, pedig amellett, hogy illetéktelenül használják a bankkártya adatainkat, a megszerzett információkkal virtuális profilokat is létrehozhatnak, s így akár támadásokat is indíthatnak weboldalak és felhasználók ellen. Emellett ma már az sem lehetetlen, hogy egy beépülő modulon keresztül támadásokat hajtsanak végre a mi számítógépünkről, így a gép a szervezet bűnözés eszközévé válhat. 

 

Zsófi: A Skool projektben 8-18 éves lányoknak tartunk érdeklődést felkeltő ingyenes technológiai műhelyfoglalkozásokat, annak érdekében, hogy magabiztosan használják a számítógépet, és kreatív alkotói legyenek a tech világnak. 2014-es indulásunk óta több mint 1200 lányt oktattunk, így jól ismerjük ennek a világnak a kihívásait. Foglalkozásainkon óhatatlanul is előkerülnek azok a kérdések és problémák, amelyekkel a mai fiatalok találkoznak a világhálón. Jellemző, hogy a különböző rosszindulatú programok már a gyerekeket is célpontnak tekintik, és megpróbálnak tőlük bizalmas információkat, fényképeket, adatokat kinyerni. Habár a Skool által szervezett programok fókuszában a kódolás van, természetesen kiemelten figyelünk arra is, hogy megmutassuk a gyerekeknek a biztonságos böngészés alapelveit. A Biztonságos Internet Napja esemény tökéletes alkalom, hogy a média segítségével még több emberhez eljussanak azok az alapvető óvintézkedések, amelyeket használva a támadások nagy részétől védettek lehetünk. 

 

 

Mit tegyünk akkor, ha megtámadnak minket? 

Olivér: A legnagyobb probléma, hogy sokszor észre sem veszik a felhasználók a támadást. Amennyiben vírus került a számítógépünkbe, a vírusírtó és a tűzfal is jelez a felhasználónak, s ez azt jelenti, hogy a kártevőt a számítógép „elkapta” és megsemmisítette vagy karanténba tette azt, ezáltal ezek nagy része kivédhető. A hackerek támadása esetén azonban a felhasználóknak fogalma sincs arról, hogy épp lopják az adatait.

 

Ha az adott felhasználó észreveszi, hogy támadás érte, első és legfőbb feladata a jelszó megváltoztatása mindenütt. Erre szánjunk minél több időt, gondoljuk át nyugodtan, hogy hova regisztrálhattuk be magunkat a múltban – akár nézzük át beérkező, regisztrációt visszaigazoló e-mailjeinket. Ha tudomást szerzünk arról, hogy adatainkkal visszaélnek, értesíteni kell az érintett szervezeteket is: bankot, közműveket, rendőrséget, s természetesen a legtöbb felületen ismerőseinket is. 

 

Miért támadnak minket? Hogyan választják ki az „áldozatokat” a hackerek? 

Olivér: A támadások mindig okkal történnek: információ-, profitszerzés végett, de van, hogy tisztán a rongálás a cél. Előfordulhat, hogy egy kapott linken keresztül azt hisszük, hogy ismerős weboldalt látogatunk meg, azonban valójában – szinte láthatatlan módon – a támadó felületére kerülünk, ahol az adott weboldal klónozott verziója fogad minket. Miután ezen az oldalon megadjuk belépési adatainkat, azok a támadóhoz kerülnek, minket pedig visszairányítanak a valódi oldalra. 

 

Ezért is fontos, hogy ha linket kapunk, még akkor is, ha ez ismerőstől érkezik, mindig ellenőrizzük a böngésző címsávját, s az ebben szereplő elérési útvonalat. Ha ismeretlen oldalra kerülünk, a böngészőben tárolt adatainkat a hacker már meg is szerezte. Ennek elkerülésére javasolt két böngészőt használni: az egyiket kizárólag böngészésre, míg a másikban adatainkat őrizhetjük meg, ha csak és kizárólag a megszokott linkeket, felületeket nyitjuk meg, például a könyvjelzők közül.

 

A Biztonságos Internet Napja 2017-es fő témája a gyermekek védelme. Hogyan tudjuk megvédeni gyermekeinket az online ragadozóktól?

Olivér: Minden szülő életében a legfontosabb feladat gyermekeik védelme érdekében a kommunikáció és a bizalom kiépítése. Meg kell értetni a gyerekekkel, hogy a szülők által szabott korlátok az ő érdekeiket szolgálják, mindemellett a szülők feladata az is, hogy elfogadják azt a tényt, hogy ha a gyerekeket eltiltják a számítógéptől, telefontól egy közösségtől vonjuk meg őket. 

 

Egyértelműsítsük számukra is, hogy mik a szabályok és elvárások, s bíztassuk őket, hogy kérjenek segítséget, ha szükségük van rá. A biztonságos internetezésnek számos eszköze áll ma már rendelkezésünkre. Segítsünk a biztonságos jelszó megfogalmazásában, figyelmeztessük, hogy ne mondja azt el másoknak, állítsunk be szűrőket a böngészőkben! Ne feledjük, hogy gyermekünk akkor lesz partner ebben a folyamatban, ha nem a szigort, hanem a támogatást érzi a szülő részéről. Ha ez a kölcsönös bizalom kiépül, akár közösen is módosíthatjuk a láthatósági beállításokat a közösségi oldalakon.

 

A gyermekek mellett a nagyszülők, nyugdíjasok, valamint azok a családtagok, ismerősök, akiknek nincs meg a kellő informatikai ismerete a veszélyek felmérésére, szintén veszélyben lehetnek. A technológia késői befogadói és elutasítói számára szintén edukáción keresztül tudjuk bemutatni a lehetőségeket és kockázatokat. Mutassuk meg, hogy az online vásárlás kényelmes és egyszerű, a megfelelő helyeken biztonságos, mindemellett hangsúlyozzuk, hogy ne adjuk meg illetéktelen weboldalakon adatainkat. 

 

Zsófi: Napjainkban nem különleges látvány, hogy az egészen pici gyerekek is okostelefont, számítógépet használnak, azon nézik a meséket vagy játszanak. Az általunk oktatott legfiatalabb korosztály 8 éves, és náluk már jól látható, hogy a generációjuknak a számítógép és az internet olyan, mint számunkra az elektromos áram. Ha nincs, vagy eltiltjuk őket, azzal frusztrációt okozunk. 

 

Az internetezés, és az ehhez tartozó biztonság megteremtése a gyermekek nevelésének egy fontos területe lett. Véleményünk szerint a szülő és gyermek között létrejött bizalom itt is nagyon fontos. A legnagyobb nehézség manapság, hogy az online érkező támadásokat nagyon nehéz észre venni, még úgy is, ha az a közvetlen közelünkben zajlik. Amíg mi a kanapén olvasunk, a mellettünk ülő, tableten játszó gyermekünket lehet, hogy épp megtámadják. Műhelyfoglalkozásaink célja, hogy a lányoknak azonnali sikerélményt adjunk, valamint a szülőknek is megmutassuk, hogy a számítógép előtt eltöltött idő sokszor hasznos, hiszen segíti a gyermeket abban, hogy fejlessze digitális kompetenciáit, kreatívan megvalósítsa ötleteit, létrehozzon valami újat, ami korábban másnak nem jutott eszébe. Amikor a nálunk tanuló gyermekek szülei megtapasztalják, hogy milyen csodálatos dolgokat tud létrehozni a kislányuk egy laptop segítségével, a fent említett bizalmi légkört még jobbá tudjuk tenni. Ha ez a bizalom megvan, akkor szülőként mi is értesülni fogunk arról, ha gyermekünket az online világban rossz élmény éri, és közösen tehetjük meg a hatékony óvintézkedéseket. 

 

A Biztonságos Internet Napjának történelme 1999-ben kezdődött a Biztonságos Internet Program indításával, a világnapot 2008 óta évente ünneplik, s célja, hogy edukáción és cselekvésen keresztül valóban biztonságos hellyé változzon az internet. A kezdeményezés idén többek között a #SID2017 és #SaferInternetDay hashtag-eken keresztül gyűjti össze azokat a gyermekeket, fiatalokat, szülőket, gondviselőket, oktatókat, pedagógusokat, szociális munkásokat, az iparág képviselőit, döntéshozókat és politikusokat.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció