Digitális téma: minden tanárnak, minden órán

IKT pedagógusoknak

Már csak két hónap van a Digitális témahétig. Sok nem informatika szakos tanár készül rá, de még nem érzi elég biztosnak a tudását az infokommunikációs technológiákban – vagy nem ismeri az IKT-eszközök használatának módszertanát és mindennapos trükkjeit, melyekkel igazán izgalmassá tehetné óráit. Az IKT pedagógusoknak egy eszköz, amellyel naprakész ismereteket szerezhetnek – vagy meglévő ismereteiket elmélyíthetik a nem informatika szakos pedagógusok.

A tanítás ugrásszerű színvonalemelésének elengedhetetlen feltétele, hogy valamennyi nem informatika szakos pedagógus tudását jelentősen növeljük a digitális eszközök és módszerek használatában. Az ehhez szükséges hatékony eszközt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) kidolgozta és ki is próbálta. 

 

Az IKT pedagógusoknak modult először pilotképzéseken próbálták ki több hazai nagyvárosban – a tanári visszajelzések rendkívül kedvezőek voltak. A hivatalosan múlt év októberében bevezetett modulhoz tartozó, az NJSZT által minden érdeklődő számára ingyenesen hozzáférhetővé tett segédlet gazdag forrásanyagon alapul. Rengeteg hasznos tanácsot, technikai fogást tartalmaz: best practice az órák összeállításához, prezentációk készítéséhez, online tesztkészítéshez, oktatási adatbázisok készítéséhez, e-Learninghez. Mindmáig több mint 2200-an töltötték le az anyagot. 

 

Azon túl, hogy az IKT pedagógusoknak modul fontos eszköz a hazai oktatás színvonalának emelésére, egyben nagy lehetőség a pedagógusok számára, hogy a kötelező továbbképzés keretében kreditpontokat szerezzenek. 

 

 

A nem informatika szakos tanároknak szánt IKT pedagógusoknak modult a nemzetközi ECDL Alapítvány által javasolt szempontok alapján dolgozta ki az NJSZT. Eddig három, teltházas alkalom során 32 vizsgaközpont oktatóit készítették fel arra – az ország minden szegletéből –, hogy a képzési modulhoz kapcsolódó tanfolyamot tarthassanak. Vizsgázni a modulból viszont az összes ECDL-vizsgaközpontban lehet országszerte. Az a pedagógus, aki ECDL-bizonyítvánnyal rendelkezik – amelynek egyik modulja lehet az IKT pedagógusoknak –, automatikusan teljesíti a kötelező 7 éves továbbképzési keretet.

 

Az IKT-eszközök használata új minőséget visz az oktatásba. A mai diákok – mint „digitális bennszülöttek” – számos eszközt teljes természetességgel használnak. „A csetelés, a facebookozás valóban rutinszerűen megy az összes fiatalnak, de alapvető tévedés, hogy az informatika egésze a kisujjukban van. Azt, hogy a tudásukat bővítve, a biztonságot is szem előtt tartva tudják az internetet használni, meg kell tanítani nekik - és a tanároknak is” – nyilatkozta korábban Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója a Magyar Nemzetnek. Az IKT pedagógusoknak segít, hogy a digitális bennszülöttség olyan elemeit, mint amilyen a közösségi média használata is, valóban a tanári gyakorlat részévé tegyük. 

 

Az NJSZT kezdeményezésével egybecseng, hogy április elején Digitális témahetet szerveznek az iskolák. Ennek fontos törekvése, hogy a digitális kompetenciafejlesztés az informatikaórán túl is kiterjedjen más tantárgyakra, hiszen a digitális technológiákkal támogatott órák óriási lehetőséget biztosítanak tanároknak és diákoknak egyaránt a kreatív, élményszerű közös munkára. Az NJSZT úgy látja, az IKT pedagógusoknak modul közelebb visz ahhoz is, hogy a tanulás-tanítás színvonalának emelésén, az eszközhasználat tudatosságának növelésén túl az algoritmikus gondolkodás és a digitális írástudás is részévé válhasson az iskolai tevékenységek egészének. Ez pedig nemcsak a tanítás színvonalát emeli, de az egész ország versenyképességét is. 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció