A blockchain korai felhasználói piacvezetőkké válhatnak

A blockchain körüli felhajtás, amelynek az utóbbi 12-18 hónapban tanúi lehettünk, 2017-ben alábbhagy – ennek első jelei már a múlt év második felében megmutatkoztak. 

De ebből nem következik, hogy a blockchain érdektelenné válna. Éppen ellenkezőleg. Egyszerűen arról van szó, hogy a szakma kezdi felismerni, hogy a blockchain alkalmazások sokkal összetettebbek a végletekig leegyszerűsített képnél, amelyet a szélesebb nyilvánosság az utóbbi években kialakított róluk. 

 

Kezdetben éppen ez, a felületes tájékozódás, a kellő ismeretek hiánya fűtötte a blockchaint övező lelkesedést. A technológia lehetőségei a médiát, a vállalatokat és a szervezeteket egyaránt lázba hozták. De amint kezdtek jobban elmerülni benne, hamar rájöttek, hogy vajmi keveset tudnak a feljövő technológiáról. A felfokozott elvárások időszakán azonban mára túljutottak. Idén a tényleges projektek, a valós életben adódó használati lehetőségek kerülnek majd a szakmai párbeszéd középpontjába, amelyekben a blockchain gyakorlati alkalmazásra lelhet.

 

A blockchain használati lehetőségei közül sok alapos tesztelésen ment keresztül. Következésképpen az ötletek egy részét parkolópályára küldték a szervezetek, vagy elvetették, míg más elképzeléseket továbbfejlesztettek. Kezdik elfogadni a felhasználók a tényt, miszerint a blockchain sem egy varázspálca, amely egy lendítéssel bármilyen problémát megold. 

 

 

Jól példázzák ezt a bankszektor tapasztalatai. Amikor híre kelt, hogy egyes bankok a blockchain alkalmazását fontolgatják, a többség feltételezte, hogy erre a fizetési tranzakciók feldolgozásában kerül sor. Mára bebizonyosodott, hogy a bankszektorban nem ez, és még csak nem is a digitális fizetőeszközök, ún. kriptovaluták kezelése lesz a blockchain elsődleges alkalmazási területe. Sokkal valószínűbb, hogy a blockchaint az adatmentés és -visszaállítás, az iratkezelés és naplózás, valamint a pénzügyi eszközökkel – például kötvényekkel, értékpapírokkal – történő kereskedés alkalmazásaiban fogják használni a szektor szereplői. 

 

Élesedő blockchain projektek

Fejlesztők és korai felhasználók kritikus tömege, amely átvészelte a blockchain-láz első hullámát, most élesíti a technológiára épülő projekteket. Start-up cégek próbaprojektjeivel szemben ezek az üzlet lényegét érintő fejlesztések a különböző iparágak kulcsszereplőinél.

 

Várható, hogy az éles üzem első használati esetei egyszerűek lesznek. Egyszerűek, viszont gyakorlatiasak. Az adatmentéssel és -visszaállítással foglalkozó vállalatok például blockchain-alapú adatujjlenyomat-vételt fognak kínálni az adathitelesség igazolásához. Más szervezetek az iratok nyilvántartásához kezdik használni a technológiát. Minden bizonnyal blockchain-alapú elektronikusaláírás-alkalmazások is megjelennek, és más projekteket is látunk majd ezen a területen. A korai felhasználók 2017-ben mindenesetre mutatni fogják az irányt, amelyben a piac haladni fog a közeljövőben. 

 

 

A több fél között köttetett okoszerződések, a kriptovaluta-kezelés és a blockchain más, látványos, de sokkal összetettebb képességeinek alkalmazására valószínűleg várni kell majd mindaddig, amíg a piaci szereplők magabiztosan kezelik az egyszerűbb használati eseteket. A bonyolult blockchain alkalmazások bevezetését a korai felhasználók korlátozott száma mellett a szabályozási környezet hiányosságai is hátráltatják. A fizetési tranzakciók blockchain-alapú kezelése például akkor nyer majd értelmet, ha a technológiára épülő rendszert a bankok már nagy számban használják. A szabályozás azonban ebben a tekintetben még sok részletre nem terjed ki, ezért a bankok ölbe tett kézzel fognak ülni mindaddig, amíg a különböző országok törvényalkotói nem jutnak közös nevezőre a blockchain technológia jogi státusát illetően. Új törvényt kell alkotni például ahhoz, hogy a blockchain-alapú elektronikus aláírást a bírósági eljárásokban is hivatalosan elismerjék. 

 

Ezzel együtt a blockchain-alapú alkalmazásokat 2017-ben számos iparágban a gyakorlatban is felhasználják majd. A korai felhasználók piacvezetőkké válnak, és segíteni fognak a blockchain széles körű elismertetésében, fősodorba kerülésében.

 Victor Lysenko, az Acronis Blockchain megoldásokért felelős alelnöke

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció