Házioltárból dizájntermék

50 év tévétörténet az LG-vel

Kevesen tudják, hogy a tévézés története a 19. századig nyúlik vissza, bár az első tudományos kísérletek után még több mint fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy a technológia valóban használható eszközzé váljon.

A televíziózás igazi forradalma az 1950-es, 60-as években kezdődik, amikor megjelennek a mai tévékre egyre több tekintetben emlékeztető készülékek. Az évek során a dobozból kecses, üveglap vékonyságú eszköz, a csipketerítővel és porcelán nippekkel díszített házi oltárból saját esztétikuma jogán hódító dizájntermék lett. És hogy mi változott még? Kiderül az idén 50 éves LG tévék történetéből.

Fontos évfordulót ünnepel idén az LG Electronics: 50 évvel ezelőtt, 1966-ban gördült le az első televízió a dél-koreai cég jogelődje, a Goldstar gyártósoráról. A készülék piacra dobása nemcsak az akkor még Goldstar nevű cég, de egész Dél-Korea számára nagy pillanat volt, hiszen ez volt az első tévé, amit az iparosodás útjára lépett országban gyártottak. Az azóta eltelt fél évszázadban a vállalat a világ egyik legnagyobb tévé gyártójává vált, amely innovációival maga is meghatározta a tévézés fejlődésének útját. 

K-dráma és Tenkes kapitánya

A legelső LG televízió 19 hüvelykes (48 cm-es) képernyőjén még csak a monokróm színek tónusait élvezhették a nézők, de az 1966-ban gyártott VD-191-es modell így is az egyik legjobb készüléknek számított a piacon. 

És hogy mit nézett rajta a lelkes koreai közönség? Valószínűleg a Hatalmas ország című filmsorozatot, ami az azóta önálló zsánerré nemesedett „szaguk”, azaz a koreai történelmi drámasorozat első képviselője volt. A K-drámák azóta az egész világot meghódították, az utóbbi években a műfaj újravirágzásának lehetünk tanúi itthon is. Az LG tévék születésének évében Magyarországon is a történelmi sorozatok hódítottak: 1966-ban már mindenki kívülről fütyülte a Tenkes kapitánya főcímzenéjét, és ebben az évben mutatták be a második világháború díszletei között játszódó Princ, a katonát.

A fekete-fehértől az egymilliárd színárnyalatig

A hetvenes évek elején egyre elterjedtebbé váltak a monokrómot felváltó színes tévék, és 1972-ben az USA-ban már többet adtak el belőlük, mint fekete-fehérből. A 80-as években megjelent a katódsugaras készülékeket leváltó LCD technológia, majd a 2000-es években beköszöntött a plazmatévék korszaka – de csak rövid időre, mert az évtized végére az LCD-k kiszorították őket a piacról. 

Az SD, azaz standard felbontású készülékeket a kétezres évek közepétől elkezdték felváltani a csaknem egymillió képpont felbontású HD, azaz high-definition tévék. A következő lépcsőfok a 1920x1080-as Full HD volt, majd megjelentek a fejlődés jelenlegi csúcsát képviselő 4K vagy Ultra HD készülékek. Ezek a tévék 8,3 millió pixelükkel már igazán természetes, élethű színekkel tárják elénk a valóságot.

A tévétechnológia fejlődésének újabb fordulatát az elmúlt néhány évben megjelenő OLED technológia hozta, melyet az LG az elsők között terjesztett el a piacon. Az OLED különlegessége, hogy míg a LED háttérvilágítással rendelkező LCD készülékeken a fekete szín szürkés derengéssel jelenik meg, addig az OLED képes a tökéletes fekete szín megjelenítésére, mivel az OLED képernyők képpontjai saját, önállóan vezérelhető fényforrással rendelkeznek. A fekete megjelenítése esetén pedig teljesen ki is tudnak kapcsolni, így a tökéletes fekete mellett a színek elképesztően élethűek lesznek rajta és egymilliárd színárnyalatban mutatják meg nekünk a világot. 

A doboztól az üveglapig

Az elmúlt 50 évben a tévédizájn is rengeteget változott. A nagyszüleink nappalijának központi helyét elfoglaló „doboztévé” még igazi házi oltárként funkcionált, és a régi porcelán nippek is elfértek rajta. A katódsugaras technológiát követő LCD panelek megjelenésével azonban „eltűnt egy dimenzió”, és a dobozt hirtelen felváltotta a lapos képernyő, mely szinte évről-évre vékonyabb lett. Bár a mai ultravékony, fémtalpra illesztett üveglapokra igencsak nehéz lenne rárakni a nagymama hímzett terítőjét, a tévé továbbra is megcáfolhatatlanul a nappalink csúcstárgya. A káva nélküli, néhány milliméter vékony OLED készülékek már nem csak funkcionálisan támogatják a tévézés élményét, hanem letisztultságot, elegáns összhatást is adnak szobánknak.  

Mit hoznak a következő évek?

És hogy merre halad tovább a tévézés a közeljövőben? A technológiai fejlődés szélsebes tempót diktál, így biztosak lehetünk benne, hogy egyre szebb képet adó és egyre okosabb készülékek érkeznek majd. Valószínűleg tovább finomodik a képernyők felbontása, és egyre szélesebb körben terjednek majd a HDR, azaz a magas dinamikatartomány megjelenítésére képes készülékek, amelyek minden korábbinál élethűbb képet biztosítanak majd. Olyan, ma még csak üzleti célra fejlesztett innovációk jelenhetnek meg az otthoni tévékben is, mint az LG nemrég bemutatott elölről és hátulról is nézhető OLED képernyője, az okos tévék pedig bővülő kényelmi funkciókkal egyre inkább a digitális, okos otthon központi részévé válnak. 

Annak pedig, hogy a távoli jövő mit tartogat, csak a fantázia szabhat határt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció