IDC IoT Fórum 2016

Értékoptimalizáció IoT-val

Az IDC Magyarország 2016. december 9-én idén másodszorra rendezte meg hazai IoT Fórumát (dolgok internete). A rendezvény a több, mint 100 fős hallgatóság számára az aktuális trendeket és a jövőbeni növekedés lehetséges területeit három jól körülhatárolható területen vizsgálta meg: ipar, kereskedelem és biztonság.

A bevezető szekcióban az IDC magyarországi ügyvezető igazgatójának, Fauszt Gábornak, témafelvezető előadását a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgató-helyettesének, Németh Mihálynak, gondolatébresztő előadása követte az IoT által újradefiniált vállalati és fogyasztói szerepekről, valamint azokról a látásmódokról és képességekről, amelyek ebben az új világban meghatározóvá válnak. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) képviseletében Vityi Péter alelnök a mindent behálózó digitalizáció jelenlegi értékláncokat felforgató hatásairól és az ezt kiaknázó innovációról beszélt.
 
 
Az Ipar 4.0 esettanulmányi szekcióban vezető globális nagyvállalatok hazai leányvállalatai mutatták be IoT fejlesztéseiket. Bodó Sándor, a Siemens Zrt. informatikai vezetője, és Ács István, a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója, egyaránt a Németországból indult Ipar 4.0 program keretében bevezetett, a gyártás folyamatokat optimalizáló és költséghatékonyabbá tevő fejlesztéseket és megoldásokat mutatott be, míg a GE és a T-Systems a vállalati környezetben nyújtott, saját létesítményeikben már bizonyított, szolgáltatási portfoliójukat prezentálták.
 
 
 
Hasonlóan a többi globális nagyvállalathoz az Oraclenek is kiforrott jövőképe van az IoT piac alakulásáról és cégük ott betöltött szerepéről minden vertikumot illetően. Ezt a jövőképet ismertette Blahut Boglárka, az Orcale digitális stratégiáért felelős igazgatója a kereskedelem esettanulmányi szekcióban. Ugyancsak a kereskedelem tematikájú szekcióban került sor az Opel nemrégiben bevezetett, a hazai gépjárműpiacon újfajta monetizálási lehetőséget biztosító OnStar asszisztens szolgáltatás bemutatására. A kiskereskedelem számára már elérhető, a vásárlókról és a vásárlóknak is újfajta információt nyújtó IT rendszereket mutatott be mind
a T-Systems, mind az EnITLab, egy fiatal hazai startup. A Decathlon sportlánc képviseltében pedig Román Gergely stratégiai igazgató beszélt a nyáron megnyitott okos áruházuk által kínált omnichannel élményről és okos megoldásokról.
 
 
A hálózatra kötött eszközök és gépek a lehetőségek mellett kockázatokat is magukban rejtenek. Az újfajta biztonsági kihívásokra nyújtott védelem csak akkor lehet teljes, ha abban a felhasználók, a gyártók és a szabályozók egyaránt közreműködnek - hangoztatta mind a Cisco, mind a T-Systems szakértője.
 
 
Az előadásokat tematikus interaktív kerekasztal beszélgetések követték, ahol a hallgatóság és az előadók a szekciók központi témáiról, valamint az IoT mindennapi életünkre gyakorolt hatásáról folytathattak kötetlen eszmecserét.
 
 
A piacon már elérhető IoT megoldások és termékek a rendezvény egésze alatt megtekinthetők és kipróbálhatóak voltak a partnerek standjainál.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció