Jótékonysági sütivásár a Fenntarthatósági Médiaklub és a Telekom összefogásában az Önkéntesség Világnapján

1000 önkéntes több száz féle süteménye országszerte 15 helyszínen

A Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub (FMK) tagjai Adni Jó! Sütiakció néven jótékonysági sütemény-vásárt rendeztek az Önkéntesség Világnapján, 2016. december 5-én. 

Ennek keretében a vállalat önkéntes dolgozói és az FMK tagjai saját készítésű süteményeiket kínálták eladásra országszerte 15 helyszínen, a Telekom telephelyein. A süteménykért felajánlott, a  becsületkasszába befolyt bevételt jótékony célra ajánlják fel, így idén az Autistic Art Alapítvány művészetterápiás programját támogatják vele.

 

A Telekom közel 1000 önkéntes munkatársa és a Fenntarthatósági Média Klub tagjai mellett olyan ismert személy is kivette részét a jótékony célú önkénteskedésben és tűnt fel a süteményekkel megrakott asztaloknál, mint Puskás Peti énekes-színész.

 

 

„A Telekom szívügye a fenntarthatóság, ezért a vállalat kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élőkre, a hozzájuk kapcsolódó felelősségvállalás elmélyítésére.” – mondta el Christopher Mattheisen a vállalat vezérigazgatója. „A munkatársaink részéről merült fel az igény, hogy év végén, az ünnepek közeledtével teljes vállalati szintű kezdeményezés keretében, segítsünk rászoruló társadalmi csoportokon. Ezért indítottuk el 6 éve az Önkéntesek Világnapjához kapcsolódóan az Adni Jó! Sütiakciót, amelynek kedvezményezettjei mind olyan társadalmi problémát felkaroló szervezetek, amelyek támogatását a vállalat és az Fenntarthatósági Média Klub is különösen fontosnak tart. Így segítettünk az elmúlt években többek között nehéz sorsú családok gyermekeinek fenntartott óvodán, támogattuk megváltozott munkaképességű fiatalok számára létrejött munkahelyek fenntartását, az SOS Gyermekfalvakban lakó gyerekeket, a Tábitha Gyermekhospice Házakat. Idén, ahogy tavaly is, stratégiai partnerség keretében az Autistic Art Alapítvány által támogatott autista lakóotthonokat és az ott zajló művészetterápiás programot segítjük.” – tette hozzá a vezérigazgató. 

 

A 2016. évi süti akció egyik különlegessége, hogy Fischer Tamás  és tizenegy további Telekomos munkatárs a Krisztina körúti székházban megépítették az új Telekom székház modelljét mézeskalácsból. A kollégák önkéntes munkában készítették az épületet. A mézes makettet Budapesten a Bálnában is kiállítják, ahol 2016. december 21-től január 29-ig nézheti majd a nagyközönség. 

 

 

Adománygyűjtés elektronikus képeslap-küldéssel és Instagram fotó megosztásával is

A Telekom a sütemény-vásár mellett további lehetőségeket kínál azoknak, akik csatlakozni szeretnének a jótékony célú adományozáshoz, és szívesen támogatnák az autista fiatalok művészetterápiás programját.  

 

Petrovics György – Szendeff Lőrinc foodstylist és ételfotós páros fotókat készítenek a sütemények felhasználásával a Telekom Budapest Krisztina Körúti Székházába, amelyekből elektronikus formájú képeslapok lesznek. Ezeket a képeslapokat bárki elküldheti szeretteinek, vagy üzleti partnereinek a telekom.hu/karacsony oldalon 2016. december 14-24. között. A Telekom minden képeslap elküldése után 100 forintot adományoz az Autistic Art Alapítványnak.

 

E mellett az Instagramon egy süteményes fotó és vele együtt a #sütitadok hashtag megosztásával is részt lehet venni a jótékony adományozásban 2016. december 1-27-e között. A Telekom minden ilyen módon megosztott fotó után 100 forinttal növeli Autistic Art Alapítványnak átadandó adomány összegét. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció