A Samsung összefog a Microsoft.NET közösséggel, hogy támogassa a Tizen alkalmazások fejlesztését

A Samsung nyílt forráskódú projektekben működik együtt a Microsofttal, hogy a jelenleg forgalomban lévő 50 millió Tizen alapú Samsung eszközön elérhetővé tegye a .NET támogatást.

A Samsung együttműködik a Microsofttal az olyan nyílt forráskódú projekteken, mint a .NET Core és a Xamarin.Forms. A megállapodás célja, hogy a .NET támogatás minden Tizen operációs rendszerrel rendelkező készüléken elérhető legyen. A Tizen egy fejlesztők által is hozzáférhető, Linuxon alapuló nyílt forráskódú operációs rendszer, amelyre már 50 millió Samsung eszköz épül.

 

A Samsung a napokban mutatja be a Tizen rendszerekhez tervezett Visual Studio Tools eszköztár első verzióját, amelynek segítségével a .NET fejlesztők egyszerűen építhetnek Tizen alkalmazásokat okostelevíziókhoz, olyan viselhető kiegészítőkhöz, mint amilyen a Gear S3, valamint okostelefonokhoz és IoT eszközökhöz is. Forráskódok készülnek a Tizen és a .NET nyílt forráskódú projektekhez is.

 

A Visual Studio Tools előzetes verziója eszközemulátorokkal, valamint IntelliSense technológiával kibővített megoldásaival és hibakereső lehetőségeivel támogatja a mobil alkalmazások fejlesztését. A Tizen .NET támogatását hivatalosan 2017-ben vezetik be és jövőre kerül hozzárendelésre a Samsung eszközökön, így az okostelevíziók, viselhető eszközök és más IoT technológiák esetében is.

 

 

„A Samsung nagy várakozással tekint a .NET közösségben történő részvétele elé. A .NET kiterjedt fejlesztői háttérrel és kiváló lehetőségekkel rendelkezik “– állapította meg a Samsung elnökhelyettese és a Szoftver K&F Központ igazgatóhelyettese, Seung-hwan Cho. – „A Microsofttal folytatott átgondolt és előremutató együttműködésnek köszönhetően a Samsung egyedülálló élményt fog nyújtani a Tizen- és C# fejlesztőknek egyaránt, gazdagítva így a Tizen ökoszisztémát.”

 

A .NET Foundation Műszaki Irányító Csapatához történt júniusi csatlakozása óta a Samsung ARM támogatással bővítette ki a .NET Core rendszert. A Samsung emellett hozzájárul a Xamarin.Forms fejlesztéséhez is, amelyet számos Tizen alapú eszközbe épített bele felhasználói felület és vezérlők formájában.

 

További információk a Visual Studio Tools for Tizen rendszerről: http://developer.tizen.org/development/preview

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció