Folytatódhat a nevezés – hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

Meghosszabbított határidővel, november 20-ig lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra! A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 15 éve életre hívott digitális megmérettetésre 25 kategóriában várják a nevezéseket.

Van tehát még egy kis ideje annak, aki úgy érzi, szívesen megmérettetné online felületét a marketing szakma nagyjai előtt. A bírálati szempontok között fontos szerepet játszik a dizájn, a felhasználóbarátság és a reszponzivitás, de nagy figyelmet fordítanak a zsűrizés során a kategóriának megfelelő tartalomra is.

 

Varga István, a pályázat alapítója az alábbiakat mondta el az idei mezőnyről: „Nagyon jó látni, hogy évről-évre professzionálisabb honlapokat neveznek a díjra. Ez nemcsak azt mutatja, hogy folyamatosan erősödik a cégek online jelenléte, de azt is, hogy egyre többen veszik ezt komolyan. Szakmailag megint egy erős év elé nézünk, mi már nagyon várjuk a zsűrizést és természetesen a díjátadót is!”

 

Az ismert szakemberekből álló zsűri a kiválasztott weboldalakkal szeretne példát mutatni, hogy miként lehet komolyan venni az online jelenlétet, kiszolgálva ezzel az ügyfelek minden igényét. A pályázatra most is 25 kategóriában lehet nevezni, kizárólag magyar nyelvű honlapokkal a www.evhonlapja.hu weboldalon.

 

Eszes István, ’Az Év Honlapja’ pályázat zsűrijének elnöke az alábbiakban foglalta össze tanácsait az idei pályázóknak: „A nevezés az egyik legjobb alkalom arra, hogy a pályázók kritikus szemmel megvizsgálják az online megjelenésüket. Lehetőség, hogy összehasonlítsák magukat a versenytársaikkal, valamint elemezzék, hogy mennyire felelnek meg ’Az Év Honlapja’ értékelési szempontjainak (SEO, reszponzivitás, UX,…). A pályázat során a Seoseeker segítségével lehetőséget biztosítunk, hogy még a zsűrizés előtt minden pályázó elemezni tudja a webes megjelenését, weboldalának tartalmi és formai elemeit is. Azt javaslom, használják ki ezt a lehetőséget, nyúljanak hozzá, javítgassák, ha szükséges még a zsűrizés megkezdése előtt.”

 

A szervezők tehát november 20-án éjfélig várják a nevezéseket, az eredményhirdetés pedig december 7-én lesz Budapesten, ahol kiderül, mely cégek honlapjai nyerik el idén a 2016-os ’Az Év Honlapja’- díjakat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció