Európa középpiaca kedvezőbb törvényi feltételeket kér

Az európai kkv-k nagy része „középső gyermek szindrómában” szenved

A Ricoh Europe által megrendelt új közvélemény kutatásból kiderül, hogy a középvállalkozások 70%-a „középső gyermek szindrómában” szenved, ezért több állami támogatást és hitellehetőséget szeretnének kapni.

Nem csupán a kkv-k érzik úgy, hogy el vannak zárva a start-up-okat és kisvállalkozásokat támogató rendelkezésektől, a legtöbb nagyvállalatnak is számos bonyolult és költséges szabályozással kell megbirkóznia. A piaci versenyképesség érdekében a közepes vállalatok 76%-a szeretné, hogy a törvényhozók olyan környezetet teremtsenek, ahol könnyebben megvalósíthatják növekedési ambíciójukat.

 

A felmérésből kiderül, hogy a középvállalkozások 67%-a nehezen veszi fel a versenyt az új piaci belépőkkel és a nagyvállalatokkal, 71%-uk pedig nagyobb kockázattal néz szembe a pénzügyi nehézségek miatt.

 

"Európa középpiaca tele van hajtóerővel a növekedést és az ambíciókat tekintve egyaránt” – mondta David Mills, a Ricoh Europe vezérigazgatója. „A kormányoknak, a törvényalkotásnak és a hitelezőknek jobban fontolóra kellene venniük, hogy miként tudják ezeket a dinamikus vállalkozásokat támogatni, hiszen ez a teljes gazdaság előnyére is válhatna. Rengeteg kkv tervezi új technológiák, új szolgáltatások bevezetését és a tehetséges munkavállalók bevonzását. Ha a szabályozások és rendelkezések továbbra is visszafogják őket, szinte lehetetlenné válik ambiciózus terveik megvalósítása és üzleti növekedésük hosszú távú megalapozása.”

 

A kutatás rámutat, hogy a középvállalkozásoknak egyértelmű elképzelésük van a következő két évre vonatkozóan. Legfontosabb céljaik az új termékek és szolgáltatások bevezetése (30%), a növekedés-menedzsment (28%) és új, innovatív technológiák alkalmazása (28%).  

 

Mills hozzátette: „Az európai vállalatok által generált éves bevétel 30%-át a kontinensen működő 75000  kkv adja. A kormányoknak és hitelezőknek együtt kell működniük a középpiaccal a növekedés és innováció előmozdításában, szerte Európában. Ez döntő fontosságú Európa számára, amennyiben továbbra is globális vezető kíván lenni az innováció terén, és annak érdekében, hogy versenyképes maradhasson a már meglévő, illetve feltörekvő gazdaságokkal szemben.”

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció